Ellenzéki szövetség: vonja vissza a kormány a kínai oltásnak zöld utat adó rendeletet!

, , , , ,
  •  
  •  
  •  

Az ellenzéki választási szövetség pártjai arra szólítják fel a kormányt, hogy vonja vissza  a 19/2021. kormányrendeletet és az OGYÉI szakmai vizsgálata nélkül ne lehessen vakcinát engedélyezni Magyarországon.

Müller Cecília pénteken jelentette be, hogy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet engedélyezte a Sinopharm kínai oltóanyag magyarországi használatát. Csütörtök este ugyanakkor napvilágot látott az a kormányrendelet (amelynek visszavonását most az ellenzéki szövetség kezdeményezi), amely szerint az EGT-s tagállamok és Nagy-Britannia területén engedélyezett vakcinák mellett most már elfogadhatóak azok a vakcinák is, amelyek legalább három – köztük legalább egy európai uniós vagy európai uniós tagjelölt – államban engedélyezettek, és legalább egymillió főnek beadták. Azt, hogy egymillió ember megkapta-e az adott készítményt, a külpolitikáért felelős miniszter, vagyis Szijjártó Péter ítéli meg.

A Sinopharm-vakcinával oltanak Szerbiában, amely uniós  tagjelölt állam, és ezzel a vakcinával már jóval több mint egymillió kínait beoltottak, így sokan arra következtetnek, hogy ez a módosítás lényegében ennek az oltóanyagnak csinált szabad utat.

 

 

Az ellenzéki pártszövetség szerint viszont a vakcinák engedélyezése nem lehet politikai kérdés, így az oltóanyagok felhasználhatóságáról nem politikusoknak, hanem szakembereknek kell dönteniük.  Úgy vélik, ha az engedélyeztetés során alkalmazott szigorú szabályokon könnyítenek, azzal „az egész bizonyítékokon alapuló orvoslást hazudtolják meg és növelik a tudománnyal és a védőoltással szembeni bizalmatlanságot”.

Elismerik ugyan, hogy a hosszú évek során kialakult protokollokat gyorsítani lehet, de hangsúlyozzák, hogy ezek „megkerülése, kiiktatása komoly kockázatokkal járhat, ezért az ellenzéki pártok határozottan elítélik akár a COVID elleni vakcinának, akár bármilyen egyéb gyógyszernek az ilyen módon történő engedélyezését”.

Az ellenzéki szövetség garanciákat vár arra is, hogy a szabad vakcinaválasztás valóban megvalósul, és ez már alapvetően részét képezi az oltási tervnek, amely egyébként szerintük „eddig csak prioritási listának nevezhető”.

Hozzáteszik: a kormányzat orosz és kínai vakcinákkal kapcsolatos kommunikációs zűrzavara csökkenti az orosz, kínai vakcinák lakossági elfogadottságát.

Az ellenzéki pártszövetség emellett arra kér mindenkit, hogy bízzanak a tudományban, bízzanak a tudósokban, és továbbra is tartsák be a maszkviselési és távolságtartási szabályokat.