A kommunizmus áldozatainak emléknapján, kedden délelőtt az áldozatokra, valamint a megbélyegzettekre egyaránt emlékezett Újpest Önkormányzata a Mártírok utca 58. számú ház falán elhelyezett márványtáblánál. Emlékező beszédet dr. Hollósi Antal országgyűlési képviselő mondott, majd Wintermantel Zsolt polgármesterrel közösen helyezte el az emlékezés virágait a jelen lévő sokaság gyűrűjében. Ezt követően a Deák utca 23. számú házon elhelyezett emléktáblánál folytatódott a megemlékezés.
– Napjainkban olyan korszakot élünk, amikor különösen fontossá válik az emlékezés és az emlékezet. Ha megfosztunk valakit a múltjától, azt tehetünk vele, amit akarunk – kezdte beszédét dr. Hollósi Antal országgyűlési képviselő.
Hozzátette: a 20. század volt az emberiség történetének talán legvéresebb évszázada, amelynek két szörnyű ideológiája, a nácizmus és a kommunizmus milliók megkínzását, megnyomorítását és elpusztítását jelentette. Majd Orwell hasonlatát felidézve egy emberi arcba taposó, ott maradó csizmaként jellemezte a kommunista jövőt.
A képviselő szerint míg az építészeti, kulturális értékek, ha nem is teljes körűen, de pótolhatók, a legdrágábbat, az emberi életet semmi sem adhatja vissza.
– A kommunizmus az emberek igazságeszméjét és igazságvágyát kihasználó „terrorista gondolat volt”, a nyomor és a kizsákmányolás megszüntetését, a kollektív jólét, a szabadság és egyenlőség kiteljesítését ígérte. Ehhez képest csak még inkább fokozta mindezek ellenkezőjét, és mindezt a terror eszközeivel – mutatott rá az eszme mibenlétére dr. Hollósi Antal.
A jelenre áttérve azt mondta, ma olyan Magyarországot kell építeni, ahol senkit sem lehet hátrányosan megkülönböztetni neme, származása, vallása, politikai nézete, nemzeti vagy nyelvi hovatartozása miatt.
– Az is feladatunk, hogy ne engedjük meg, hogy azok az áldozatok, akiket a diktatúra képtelen volt az emlékezetünkből kitörölni, most mégis feledésbe merüljenek. Ne engedjük meg, hogy egy sehová sem vezető számháború keretei között a kommunizmus és a nemzetiszocializmus bűneit kijátsszák egymás ellen. Mindannyian tudjuk, hogy nincs jó és rossz gyilkos. Emlékezni annyi, mint felelősséget vállalni egymásért, közös jövőnkért – zárta gondolatait a képviselő, majd Wintermantel Zsolttal közösen elhelyezte az emlékezés virágait a Mártírok utcai emléktáblánál.
A megemlékezést követően a Deák Ferenc utca 23. számú házon elhelyezett emléktáblánál folytatódott a megemlékezés az 1919-es Tanácsköztársaság idején, a kommunizmus első véres magyarországi megjelenése során elhunyt újpestiek előtt. Itt a városvezetés nevében ugyancsak a polgármester dr. Hollósi Antallal helyezte el az emlékezés virágait.
Dr. Hollósi Antal teljes beszédét cikkünk alatt olvashatják.
Az Országgyűlés 2000-ben mondta ki, hogy február 25-ét, Kovács Béla miniszterelnök Szovjetunióba hurcolásának napját a kommunizmus áldozatainak emléknapjává nyilvánítja. E szélsőséges eszme jegyében világszerte százmillió, közvetlenül Közép-Kelet-Európában pedig egymillió embert végeztek ki, küldtek kényszermunkatáborba, vagy pusztított el éhínség. Jóval több viszont azoknak a száma, akiket a diktatúra valamilyen módon, akár megbélyegzéssel, kirekesztéssel, ellehetetlenítéssel vagy vagyonelkobzás útján nyomorított meg.
M. Orbán András
Dr. Hollósi Antal országgyűlési képviselő beszéde. Elhangzott Újpest Önkormányzata megemlékezésén, a kommunizmus áldozatainak emléknapján, Újpesten, a Mártírok utca 58. számú ház falán elhelyezett márványtáblánál
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Emlékező Barátaim!
Napjainkban olyan korszakot élünk, amikor különösen fontossá válik az emlékezés és az emlékezet, ami nélkül nem létezhet sem család, sem közösség, sem nemzet. Ha megfosztunk, valakit a múltjától, azt tehetünk vele, amit akarunk!
Emlékeznünk kell arra, hogy a 20. század volt az emberiség történetének talán legvéresebb évszázada, amelynek két szörnyű ideológiája, a nácizmus és a kommunizmus milliók megkínzását, megnyomorítását és elpusztítását jelentette..
A spanyol polgárháborúban életre szóló tapasztalatokat szerzett George Orwell így felelt,amikor valaki lelkesen a kommunizmusról kérdezte Öt: „Ha a jövőre vagy kíváncsi képzelj el egy csizmát, amint egy emberi arcba tapos, és ott is marad.”
Ma azért vagyunk itt, hogy erről a számunkra már múlttá vált jövőről gondolkodjunk. Emlékezzünk mindazokra, akik elszenvedői voltak az emberiség történetében fellelhető egyik legostobább és legaljasabb szellemi kaland, kísérlet, tévedés gyakorlati megvalósításának.
Nagyon-nagyon sok emberről van szó, ezért az emlékezésnek meg vannak a maga nehézségei. Egy nagyon cinikus mondás állítja: „Egy ember halála tragédia, százezreké statisztika”.
Valójában Gyarmati György a történész megállapítása az igazabb, humánusabb:
„Azt szokták mondani, hogy nem lehet ésszel felfogni a tömegszerencsétlenségek, még kevésbé a tömeges – százezres, milliós – emberpusztítások szörnyűségeinek teljességét. Nem érzéketlenség okán, hanem mert véges ez irányú értelmi-emocionális kapacitásunk, és egy ponton túl a nagyságrend kontraproduktívvá tompítja a felfogó- és beleérző képességet.” Ha tehát látni akarjuk a kommunizmus valódi arcát, az emberekre kell figyelnünk.
Stèphan Courtois francia történész teszi fel a kérdést „A kommunizmus fekete könyve „ című művében:
„A kommunizmus megszámlálhatatlanul sok bűnt követett el: először is a szellem ellen, de az egyetemes kultúra és a nemzeti kultúrák ellen is. Sztálin százszámra romboltatta le a moszkvai templomokat; Ceausescu tönkretette Bukarest történelmi városmagját, hogy nagyzoló építményeket emeljen a helyébe fellengzős távlatokkal; Pol Pot kőről kőre lebontatta a Phnom Penh-i székesegyházat, és a vadon martalékának vetette oda Angkor templomait; a maoista kulturális forradalom idején fölbecsülhetetlen kincseket zúztak szét és égettek el a vörösgárdisták.
Mégis, bármilyen súllyal nehezednek ezek a pusztítások az érintett nemzetek és az egész emberiség jövőjére, ugyan mit nyom a latban emberek, férfiak, nők, gyerekek tömeges legyilkolása mellett?
Ezek a gondolatok arra utalnak, hogy míg az építészeti, kulturális értékek, ha nem is teljes körűen,de pótolhatók, a legdrágábbat, az emberi életet semmi sem adhatja vissza.
A kommunizmus az emberek igazságeszméjét és igazságvágyát kihasználó “terroristagondolat volt” – a nyomor és a kizsákmányolás megszüntetését, a kollektív jólét, a szabadság és egyenlőség kiteljesítését ígérte. Ehhez képest még nagyobb nyomort, még nagyobb kizsákmányolást, rabságot és hazugságot teremtett és mindezt a terror eszközeivel.
E napon a magyarságnak a kommunizmussal történt találkozásaira is emlékezni kell. Miként alakította át negyven év alatt a magyar társadalmat, miként vette el múltját, jelenét, és miként nyomorította meg jövőjének egy beláthatatlanul nagy részét.
A kommunista diktatúra áldozatai azok, akik bátran felvették a harcot a legnagyobb túlerő ellen a legreménytelenebb helyzetekben is “közös szabadságunkért”, azok, akik hitük, világnézetük vagy származásuk miatt tehetségük, vagyonuk, munkájuk okán szembekerültek a zsarnoksággal.
Már idéztem a nemzetközi vonatkozásokat, de szólni kell a magyarság körében elkövetett bűnökről is.
Hazánkban sem felejtjük el az elpusztított és meggyötört sok százezer ember történetét, azokét, akiket elnyelt az Andrássy út 60., Recsk és a többi “lélektemető”, vagy a „kicsi robot”-ra elhurcolt és haza sosem tért , a gulagon szenvedett áldozatok ezreit . Azokét sem , akiktől az otthonukat, a vagyonukat, a földjüket rabolták el, akik ellenálltak, és akik semmi áron nem kerülhették el sorsukat, noha semmit sem tettek.
A nemzet együtt érző szívvel és a hála gondolatával hajt ma fejet emlékük előtt.
Hölgyeim és Uraim!
Szóltam az emlékezés, a közös emlékezet fontosságáról a nemzet-építés folyamatában, de úgy gondolom, van teendőnk ezen felül is.
Ma Magyarországon olyan országot kell építeni, ahol senkit sem lehet hátrányosan megkülönböztetni neme, származása, vallása, politikai nézete, nemzeti vagy nyelvi hovatartozása miatt.Az is feladatunk, hogy ne engedjük meg, hogy azok az áldozatok, akiket a diktatúra képtelen volt az emlékezetünkből kitörölni, most mégis feledésbe merüljenek. Ne engedjük meg, hogy egy sehová sem vezető számháború keretei között a kommunizmus és anemzetiszocializmus bűneit kijátsszák egymás ellen. Mindannyian tudjuk, hogy nincs jó és rossz gyilkos.
Egy társadalom erejének vagy erőtlenségének meghatározója mindenekelőtt a lelki élet színvonala, és csak másodsorban a gazdaság, sőt a társadalmi viszonyok tisztasága fontosabb, mint a bőség.
Ha egy nemzet lelkierői elapadnak, nincs az a tökéletes társadalmi berendezkedés, nincs az az ipari fejlettség, amely megmentené a pusztulástól. A gulágot is megjárt Szolzsenyicin szerint a társadalom tiszta légkörét nem lehet a jog eszközeivel megteremteni. Ha tehát valóban erős nemzet akarunk lenni, akkor ez csakis összetartozásában lehetséges és ha a 20.század után meg akarunk békélni történelmünkkel, mindenekelőtt emlékeznünk kell, pontosan kell ismernünk múltunkat is,amelyről évtizedeken keresztül hazudtak nekünk.
Az emlékezés közösséget teremt és erősít, mert a múlt, amire emlékezünk, megerősíti összetartozásunkat a jelenben, és képessé tesz arra, hogy a jövőt együtt alkossuk meg.
Emlékezni annyi, mint felelősséget vállalni egymásért, közös jövőnkért.
Kegyelet az áldozatoknak, tisztelet az emlékezőknek.