Emléktábla és hangverseny Erkel Tibor tiszteletére

  •  
  •  
  •  

Január 28-án elhunyt Erkel Tibor, Erkel Ferenc-díjas zenei rendező, az Erkel Gyula Újpesti Zenei Alapfokú Művészeti Iskola alapítványának alapító elnöke. Február 28-án az ő tiszteletére avattak emléktáblát és tartottak emlékhangversenyt a Zeneiskolában.

 A megemlékezés az iskola falán elhelyezett emléktábla felavatásával kezdődött. Újpest Önkormányzata nevében dr. Zsigmond Barna Pál alpolgármester helyezett el koszorút. A táblaavatót követően a Zeneiskola díszterme az Erkel Terem nevet kapta, majd az iskola tanárai rövid koncerttel tisztelegtek Erkel Tibor özvegye és családja előtt.

A megemlékezésen részt vett dr. Molnár Szabolcs alpolgármester és Tamás Ilona, az Észak-Budapesti Tankerületi Központ igazgatója is. Számos újpesti díszpolgár, tanár és tanítvány is tiszteletét tette.

Erkel Tibor
1934. január 11-én született Csökmőn. Zenei rendező, pedagógus volt. 1986-ban Erkel Ferenc-díjat, 2012-ben a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét kapta meg, ekkor választotta az önkormányzat Újpest Díszpolgárává is. Erkel Tibor Erkel Ferenc leszármazottja volt. Az Erkel család nevéhez fűződik az immár 120 éves Újpesti Zeneiskola megalapítása, amely Erkel Ferenc legidősebb fiának, Gyulának érdeme. Erkel Tibor 1959-ben a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, zongoraszakon végzett. 1963-ig a szegedi konzervatóriumban tanított, majd 20 éven át a Magyar Rádió zenei rendezője, főrendezője volt. 1979-ben és 1983-ban a Művelődési Minisztérium Zene- és Táncművészeti Osztályának vezetőjeként tevékenykedett. Erkel Tibor nem csak felmenői révén kötődött Újpesthez. 1960 óta városunkban élt, itt alapított családot. Az Újpesti Erkel Gyula Zeneiskola Alapítvány alapítóelnöke volt, e tevékenysége révén jelentősen hozzájárult a tehetséges újpesti gyermekek zenei képzéséhez.