Az átlagosnál enyhébb időjárás várható február első hetében. A hőmérséklet csúcsértéke a hét második felében délutánonként a déli országrészben már 14 fok is lehet, azonban az északi országrészben marad a 4-5 fok. A hét elején még előfordulhat havazás, havas eső, ónos eső, majd egyre inkább esőre kell készülni – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Hétfőn túlnyomóan borult idő várható, de a nap második felében elkezdhet szakadozni a felhőzet. Délelőtt még elszórtan fordulhat elő hószállingózás, kisebb havazás, a Dunántúlon helyenként havas eső, gyenge eső, majd délután csökken a csapadékhajlam. A legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1 és plusz 5 fok között alakul.
Kedden ismét megnövekszik a felhőzet, beborul az ég, elszórtan kisebb vegyes halmazállapotú csapadék is várható. Északon, északkeleten kezdetben inkább havazás lehet a jellemző, melyet az ország többi részéhez hasonlóan ott is átmenetileg ónos eső, havas eső, majd eső válthat fel. A délkeleti, keleti szél többfelé megélénkül. Hajnalban általában mínusz 5 és 0 fok közé hűl le a levegő, délután többnyire mínusz 1 és plusz 8 fok közötti hőmérséklet valószínű, de a naposabb délnyugati, nyugati tájakon 10 fok körül alakulhat a maximum.
Szerdán általában erősen felhős vagy borult idő valószínű többfelé esővel, északkeleten eleinte még vegyes halmazállapotú csapadék is előfordulhat. Az általában keleties irányú szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik. Hajnalban mínusz 1 és plusz 6, délután 2 és 13 fok között alakul a hőmérséklet, északon, északkeleten hidegebb, délen pedig enyhébb lesz az idő.
Csütörtökön felhős idő valószínű, elszórtan kisebb eső, zápor előfordulhat. A délies szelet élénk, erős lökések kísérhetik. Hajnalban mínusz 1 és plusz 7, délután 4 és 14 fok között alakul a hőmérséklet, és továbbra is északkeleten lesz hidegebb az idő.

Pénteken általában erősen felhős vagy borult idő valószínű. Reggelre párássá válhat a levegő, köd is képződhet. Szórványosan eső, zápor előfordulhat. Az északias irányba forduló szél néhol megélénkülhet. Hajnalban mínusz 1 és plusz 6, délután 4 és 14 fok közötti értékek valószínűek.
Szombaton erősen felhős vagy borult idő valószínű, szórványosan eső, zápor kialakulhat. Az északnyugati, nyugati szél megélénkülhet, néhol meg is erősödhet. Hajnalban mínusz 1 és plusz 6, délután 5 és 13 fok közötti hőmérséklet várható.
Vasárnap megvastagszik a felhőtakaró, helyenként kisebb eső előfordulhat. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Hajnalban mínusz 3 és plusz 4, délután 2 és 10 fok közötti hőmérsékletek valószínűek.
BK