Erkelről , és a Himnuszról vetélkedtek

  •  
  •  
  •  

“Erkel elindult azon az úton, amelyen a zenét a nép felé, a népet a zene felé közelíteni lehet.” Ez, a Kodály Zoltántól származó idézet fogadta a hét újpesti általános iskola diákjait a Homoktövis Általános Iskolában azon a zenei vetélkedőn, amelyet idén Erkel Ferenc születésének kétszázadik évfordulója alkalmából szerveztek meg november 24-re.

– Mi a helyszínt biztosítjuk a vetélkedőhöz, amelyet hagyományosan az Újpesti Pedagógiai Szolgáltató Központ szervez. Idén Prófusz Magdolna, az ének-zenei munkaközösség vezetője vállalta ezt magára – tájékoztat a házigazda iskola igazgatója, dr. Földesiné Gyöngyösi Klára, majd bemutat a vetélkedő játékmesterének, Pászti Károly tanárnak.

– Tavaly Joseph Haydn életéből és műveiből készültek a vetélkedőre a gyerekek – veszi át a szót Pászti tanár úr -, a zeneszerző halálának kétszázadik évfordulója alkalmából, akinek – az Eszterházy családnál tett szolgálatai miatt – magyar vonatkozások is vannak az életrajzában.

Idén Erkel Ferenc születésének kétszázadik évfordulóját ünnepeljük, de a gyerekeknek készülniük kellett a Magyar Állami Operaház felavatásának 125-ik évfordulója kapcsán – amelyet tavaly ünnepeltünk -, az operairodalom romantikus korszakából, s a romantikus zenén belül a verbunkos zenéből is. S ha már Erkel évforduló, akkor a szervezők nem feledkezhettek meg a Himnuszról sem. Hét iskolából érkeztek versenyzők. Általános szabály ezen a hagyományokkal bíró vetélkedőn, hogy a benevezett csapatoknak a felső tagozat minden évfolyamából kell küldeni egy diákot, egyet pedig – korcsoport meghatározása nélkül- a felkészítő tanár döntése szerint.

Pászti Károly fontosnak tartja a vetélkedő tematikáját, hisz – mint elmondta -, ezen keresztül a gyerekek jobban megismerik a magyar zene sajátosságait. A megmérettetés a romantikus opera megismerését is szolgálja. A gyerekek tanulmányozhatják a zenei nyelv érését, fejlődését. Bepillantást nyerhetnek hogyan ment végbe Erkel idejében a zenében az a forradalom, amelyet a történelemből már megismerhettek. Mindezt jól illusztrálja a Bánk bán című nemzeti operánk viszontagságos története, amelyet Erkel már 1851-ben lényegében megírt, a bemutatójára – számos ok miatt – mégis egy évtizeddel később került sor – emlékeztetett a játékmester.

Ahhoz, hogy a gyerekek jól szerepelhessenek, a felkészítő tanárok is hozzájárultak: a Német Tagozatos Általános Iskolában Székelyné Szabó Ildikó, a Csokonai Vitéz Mihány 12 évfolyamos Gimnáziumban Pászti Károly, a Homoktövis Általános Iskolában Temesváriné Molnár Erika, a Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnáziumban Aranyosi Lóránt, a Karinthy Frigyes ÁMK Általános Iskolában Scherczer László, a Megyeri Úti Általános Iskolában Pintérné Fürt Judit, a Bajza József Általános Iskolában pedig Goór Katalin.

A szoros versenyben a Német Tagozatos Általános Iskola diákjai győzedelmeskedtek: Búzás Boglárka 5.a, Vajda Gabriella 6.a, Tószegi Balázs 7.a, Székely Zsófia 8.a, Szedlár Vivien 8.a., akik egy Operaházi látogatást nyertek. De ahogy a szervező fogalmazott: valamennyi résztvevő nyertes lett.

Z. B.