Az Újpesti piac a hagyományőrzés és ápolás egyik fellegvára, ahol rendszeresen ételkóstolókkal elevenítik fel a jeles napokat, és a népszokásokat a kereskedők és a piacfelügyelőség munkatársai. Az eseménynaptár az őszi lecsófesztivál után a Márton-napi libafalatok elkészítésére emlékeztetett. A népi hagyományok ápolása azonban nem csupán hitvallás, természetesen több napos előkészületekre, szorgoskodásra készteti a szervezőket a Szent István téri Piac- és Vásárcsarnok felügyelőségén.
Nem csoda, hiszen közel 500 vendégre terítettek ma, szombaton. Óriási tálcán sorakoztak a friss kenyérre kent libazsíros-májas finomságok, nagy tálakból fogyott a libatepertő.
A kínáló teraszon két szép, gömbölyödő, karácsonyra még tovább hízlalandó libát is megcsodálhattunk az aprónéppel együtt.
– Régi hagyományunk novemberben a Márton-napi szokások felemlegetése, mintegy harminc kilogramm libatepertőt tettünk a kínálóasztalra. Húsz kilogramm libamájat használunk fel a zsíros kenyérhez, amely mellé savanyúságként uborkát adtunk a vásárlóknak. Reméljük, hogy jó kedvre derítettük a falatozással most is őket. – mondja Balogh Angéla a piac- és vásárcsarnok nyugalmazott vezetője, az ételkóstoló szervezője, aki munkatársaival együtt megállás nélkül nyújtotta át az ételt és kívánt jó étvágyat az illatos és gusztusos tízóraihoz felsorakozóknak.
Mint megtudtuk, a két szép liba Nógrádból, Angéla asszony farmjáról érkezett ebben az évben is.
– Elmaradhatatlan ilyenkor az élő állat bemutatása, hiszen a városi környezetben ritkán látnak a gyerekek háziállatokat. De úgy látom, a felnőttek is szívesen nézegetnek át a karám lécein, hiszen két gyönyörű szárnyas tűri békésen a forgatagot – mondja Angéla asszony.
Érdeklődtünk a hosszú sorban várakozóktól is, mi a véleményük a piaci libaságokról és ismerik-e a Márton-naphoz fűződő hagyományokat:
– Minden évben van ilyen- kommentálta elismerően egy jó étvággyal falatozó idős hölgy.
– Az én unokámnak Márton nevet adták nemrégiben a fiamék, úgyhogy van már “saját” Mártonunk – mondja egy friss nyugdíjas hölgy, Erzsike. Amikor vártuk a kicsit, utána is néztem a manapság divatos név jelentésének. A nászasszonyom igen vallásos, kimondottan örült a névválasztásnak. Ilyenkor illik libát -enni, de bevallom csak mi, a férjemmel ketten szeretjük a kiadós ételeket. Ebben a meleg időben nem kívántuk a libahúst, de a piaci kóstolót nem hagytuk volna ki- tudjuk meg az újdonsült nagymamától.
– Nálunk úgy mondták gyerekkoromban Zalában, hogy van pecsönyés és van májas lúd – mondja a tepertőt falatozó Bözsi néni, aki rendszeres vásárlója a piacnak. Azt hiszem, a kóstoló még pecsönyés libából készült, de karácsonyig kell még tömni a szárnyast, hogy szép, nagy mája legyen- tudjuk meg a tennivalókat, majd azt is: – minden évben eljövök egy kis hazai ízért, egymagam vagyok, magamnak már nem veszek egy egész libát. Nagyon finom a tepertő!
Krisztina, a fiatal anyuka az óvódás gyerkőceivel a karám körül nézelődik.
– Tetszik a gyerekeknek, bár a nagytestű ludak bizony nem késztetik őket simogatásra, igaz, nagyon békésnek látszanak. Az újságban olvastunk arról, hogy lesz a piacon állatsimogató, ezért jöttünk ki családostól. A férjem beállt a sorba, megkóstoljuk a kenyeret és a tepertőt- tudjuk meg a délelőtti programot.
– Épp a napokban olvastam arról, hogy a lúd nagyon okos állat- mondja a kóstolóra várakozó sorban egy apuka, aki Fótról jár be hetente kétszer az újpesti piacra vásárolni.
A piaci kavalkádban dr. Molnár Szabolcs alpolgármester is feltűnt, a hosszú sor mentén érkezett a kínálóasztalhoz:
– Nagyon sokan kíváncsiak most is a Márton-napi ételkóstolóra, ami azt jelzi, hogy a piac kezdeményezése egy cseppet sem veszített vonzerejéből. Az önkormányzat a jövőben is támogatni fogja a hagyományápolás eme módját- fűzte hozzá az ezúttal családi kíséret nélkül piacozó alpolgármester.
A legendás Márton püspök
A legenda úgy szól, hogy amikor Mártont püspökké kívánták választani, szerénysége miatt inkább elbújt a libaólba. Rejtekhelyét azonban az állatok gágogása elárulta. Az évszázadokon át hagyományozódó történetre napjainkban csupán annyi emlékeztet, hogy ilyenkor szokás levágni a hízott libát. Ez a magyarázata annak is, hogy ezekben a hetekben számos étterem rendez libanapokat, és az otthonokban is omlós húsú libapecsenye, ludaskása készül.
Az első feljegyzés a libalakomáról 1171-ből származik, amely nem a szent életű püspököt eláruló állatokkal függ össze, hanem azzal, hogy a Márton-nap jelentette a paraszti év végét. A cselédek ekkor kapták meg évi bérüket és hozzá ráadásként egy libát, mert a szárnyasok nyáron felduzzadt seregét a tél beállta előtt meg kellett tizedelni. Ilyenkor szokás az újbort, a bozsolét is csapra verni.
B.K.