Felkészültek a felszámolásra

  •  
  •  
  •  

Az utóbbi napokban több, finoman fogalmazva is, kellemetlen híreket hallozzunk az Újpest FC háza tájáról. Előbb a csapat játékosának egy nyilatkozata indított el lavinát, majd arról értesültünk, hogy az NSK (Nemzeti Sportközpontok) felszámolási eljárás indított a klub ellen.

– Pollák Zoltán azt állította, hogy én kirúgtam – mondta Bartha Csaba ügyvezető igazgató a Reggel című műsorban. – Továbbra is várom azt a szerződést, azt a papírt, amely a szerződésbontásról szól és az én aláírásom szerepel rajta. Pollák Zoltánt nem rúgtuk ki, érvényes szerződése van a klubbal. Ami azokat a híreket illeti, amelyek szerint a játékosok éheznek és üres gyomorral lépnek pályára, ezzel nem értünk egyet. Az Újpest FC vezetősége úgy döntött, hogy nyilvánosságra hozná Pollák Zoltán fizetését, illetve azt az összeget, amelyet pályafutása újpesti időszaka alatt keresett, hogy mindenki tisztán lásson. A játékos azonban egyrészt elutasította, hogy nyilvánosságra hozzuk, mennyit keres, pedig megláthatnánk, hogy valóban éhezésre ad-e okot egy ilyen fizetés, másrészt fenyegetni kezdett.  Továbbra is azt mondom, hogy Pollák Zoltán egy nagyon jó, értékes játékos, mindenre van megoldás, de ha valaki nem mond igazat, azt nem tudom tolerálni.

Bartha Csaba reagált arra a hírre is, amely szerint felszámolási eljárás indult a klub ellen.

– Csak azt tudom mondani, hogy az Újpest FC semmilyen hivatalos értesítést nem kapott, tehát tudomásunk szerint a sportszervezetünk ellen senki nem rendelt el felszámolást. Az NSK vezetőjének nyilatkozata szerint három hónapja kezdeményezték a felszámolást. Ha klubunkhoz beérkezne az ügyben a hivatalos levél, a helyzetre fel vagyunk készülve.