Felnőtt díjazottak

  •  
  •  
  •  

Ebben az esztendőben is a pedagógusnap és a nemzetközi gyermeknap alkalmából került sor Újpest Önkormányzata által alapított díjak átadására. Június 12-én, a Városháza zsúfolásig telt dísztermében – kedves hagyománynak hódolva- a Bródy Imre Oktatási Központ 9. d osztályának két diákja Illés Anna és Bredán Máté üdvözölte műsorközlőkként az egybegyűlteket, az ünnepség zárásaként pedig a Pécsi Sebestyén Általános és Zenetagozatos Iskola növedékei léptek fel.

A köszöntők után dr. Derce Tamás, Újpest polgármestere adta át a díjakat.

 

A képviselő-testület Újpest Gyermekeiért – díjban részesítette:

 

Borsányi Péternét, a Rózsaliget Bölcsőde vezetőjét:

 

30 éves szakmai tapasztalattal segíti Újpest gyermekeit az első nehéz lépések megtételére.

25 éve tölt be vezetői munkakört, ugyanabban az intézményben.

Minden rábízott gyermek és szülő gondját ismeri. Ahol tud, rögtön segít, Semmi nem kerülheti el a figyelmét. Betegség, szomorúság, igyekszik gyógyírt keríteni rá, tenni ellene. Elsődleges szempontnak a gyermekek érdekeinek védelmét tekinti. Ha, kell határozottan, sőt szigorúan lép fel a szülőkkel szemben is. Dolgozóitól megköveteli a rendet és a fegyelmet. Önmagát nem kímélve mutat példát a munka iránti alázatból A kölcsönös tisztelet és megbecsülés alapvető munkamódszerként van jelen a bölcsődében. Igazi közösséggé alakultak vezetése alatt az ott dolgozók. Gondot fordít arra is, hogy a bölcsődéből kikerült picik a legmegfelelőbb elhelyezést kapják. Ezért szoros kapcsolatot alakított ki a intézménye közelében lévő óvodával. Városunkban az eltelt harminc év alatt több ezer gyermek mondhatja el – némelyik már felnőtt fejjel –, hogy bölcsődés korában jó útra, helyes irányba terelték őket.

 

Dr. Császár Gézánét, a Szigeti József Utcai Általános Iskola nyugállományú igazgatóját:

 

Alapító tagként kezdte munkáját iskolájában, több mint negyedszázada. Kezdetben tanítóként, majd munkaközösség – vezetőként, 1988-tól már igazgatóhelyettesként tevékenykedett az intézményben. 1991-ben nyert igazgatói kinevezést, és 16 éven át – nyugdíjba vonulásáig – látta el ezt a tisztséget. Magatartására jellemző volt az állandó figyelem úgy a diákok, úgy a kollégái iránt. Nyugodt, higgadt, segítőkész vezető volt. Nevelői tevékenységével inspirárólag hatott pályatársaira, példát mutatva a felkészültségre, a beleérzésre és az együttérzésre. Munkásságát a gyermekek iránti elkötelezettsége hatotta át. Vezetése alatt alakult ki az iskola mai profilja, a sport iránti elkötelezettsége. Kiváló kapcsolatteremtő képességét remekül kamatoztatta a mindennapi igazgatói munkában. Ezért is fordultak hozzá bizalommal a diákok, és a szülők egyaránt. A kerületi igazgatói munkaközösség egyik választott vezetőjeként meghatározó személyisége volt az újpesti pedagógiai tevékenységnek.

 

Fericsán Kálmánt, a Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola nyugállományú tanárát:

 

Egész élete Újpesthez kötődik. Itt született, itt végezte általános és középiskoláit és az egyetem elvégzése után nem sokkal, aktív sportolói pályáját befejezve, itt is tanított. 1978-ban a Munkásotthon utcai Általános Iskolában kezdte biológia és testnevelés szakos tanári munkáját, majd 1988-tól nyugdíjba vonulásáig a Kozma Lajos Faipari Szakközépiskolában folytatta.

Szakmailag, pedagógiailag jól felkészült tanár. Mindemellett nagyszerű sportember, a kosárlabda szerelmese, az aktív sportolás befejezése után kosárlabda és úszómester végzettséget is szerzett. Munkáját lelkiismeretesen, hivatástudattal végezte. Órái jól szervezetten, jó hangulatban teltek. Következetesen törekedett tanítványainál az egészséges életmód kialakítására, példát mutatva magatartásával. Tevékenysége túlnőtt az iskolai munka keretein. A kerületi sportrendezvények segítője és szervezője volt. Sokáig az úttörő, majd diákolimpiák vezetői feladatát is ellátta városunkban. Igazi lokálpatrióta, egyik alapító tagja az Újpesti Városvédő Egyesületnek. Sokat publikál, írásainak témája szeretett városának, Újpestnek élete. Megírta iskolája történetét, bepillantást nyújtott a XX. századi asztalosmesterek életébe – saját családja történetének megörökítésén keresztül. Munkái rendszeresen jelennek meg az Újpesti Helytörténeti Értesítőben. Tanulmánya megtalálható „Újpest a 100 éves város” történetében is.

 

Hortobágyiné Török Ritát, a Karinthy Frigyes Általános Művelődési Központ intézményvezetőjét:

Alapító tagként kezdte pályafutását 1985-ben. Először közművelődési csoportvezetőként, majd kilenc év után bebizonyítva vezetői kvalitását, elkötelezettségét intézményvezetői megbízást kapott, amit többszöri megerősítéssel a mai napig betölt. Lelkiismeretes megújulásra törekvő ember. Folyamatosan képezi magát, hogy a sokféle tevékenyégi kört ellátó ÁMK minden feladatát jól átlássa és segíteni tudja kollégáit a munkában. Példamutatása mellett megértő támogató magatartásával ösztönöz mindenkit a fejlődésre, a tanulásra, úgy a nevelő testületet, úgy a technikai munkatársakat. Szakmai rátermettségét nemcsak városunkban ismerik el. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium vezető szakfelügyelője és az Általános Művelődési Központok Országos Egyesületének elnöke. Kiváló szervezői és koordinátori tulajdonságokkal rendelkezik. Mindig szem előtt tartja a gyermekek és a szülők igényeit. Nagy türelemmel, megértéssel és empátiával szemléli és irányítja munkatársait. Az általa kitalált szlogen „Öröm ide járni” minden munkatárs iránymutatója lett. Vezetése alatt vált az ÁMK iskola Újpest egyik legnépszerűbb oktatási intézményévé. Barátságos, mindenkivel könnyen kapcsolatot teremtő, figyelmes ember. Munkabírása példaértékű. Gyakran ő az első aki intézményében megkezdi a napi munkát és késő este személyes részvételével zárnak a közművelődési programok. Kedves, figyelmes, szeretetteljes ember, aki önzetlenül segít másokon.

 

Katona Gyöngyit, az Újpesti Pedagógiai Szolgáltató Központ pedagógiai előadóját:

 

Több mint 30 éve dolgozik városunkban. Első munkahelye a Testnevelés Tagozatos Általános Iskola volt, ahol tanítóként bizonyította gyermekszeretetét és ügybuzgalmát. Kezdetektől nagy hangsúlyt helyezett szakmai és módszertani kultúrájának fejlesztésére, melyhez igénybe vette az önképzést és a különféle szervezett továbbképzéseket. Így vált immár egyetemi diplomával rendelkező történelem tanárrá. 1987-től két éven át segítette a Szőnyi István Általános Iskolában folyó oktató munkát, iskolaigazgató helyettesként. A differenciált, egyéni bánásmód elterjesztését tűzte ki célul és kollégáit személyes példamutatásával inspirálta ennek alkalmazására. 1994-től dolgozik jelenlegi munkahelyén. A szívéhez legközelebb álló kisiskolások, az alsó tagozatosok. szakmai gondozását végzi, innovatív módon. Munkájának középpontjában a tehetséggondozás áll. Ezért is szervezi nagy odafigyeléssel a különféle tanulmányi versenyeket. Nem akar elszakadni a gyakorlati tanári munkától, a mai napig ellát ilyen típusú feladatokat is. Történelemóráit magas fokú szakértelem és elkötelezettség jellemzi. Valamennyi tevékenysége szorosan összefügg azzal, hogy az újpesti gyermekek korszerű, alkalmazható tudás birtokába jussanak. Az alsó tagozatokban biztos alapozást kapjanak ehhez, és pozitív élményekkel gazdagodjanak az iskolában.

 

Majzik Ferencnét, a Park Óvoda vezetőjét:

 

Közel 40 éve kezdte el városunkban óvónői hivatását. Munkáját mindig a gyermekek közelében a gyermekek érdekében végezte. Három, újpesti óvodában volt óvodapedagógus, illetve vezető helyettes. Majd 20 éve nyerte el mostani munkakörét. Rátermettsége, céltudatossága volt a döntő szempont kiválasztásánál. Egy új óvoda létrehozása nagy felelősség és egyúttal lehetőség.. Az azóta eltelt évek bizonyították, hogy jó úton jár. Tudását pályatársai is elismerik. Ezért lehetett a kerületi munkaközösség vezetője. Problémáikkal munkatársai és a szülök gyakran megkeresik, tudva, hogy útbaigazítást kapnak a megoldáshoz. Kiemelt figyelmet fordít a gyermekvédelemre, mint olyan eszközre, amivel sikerül mérsékelni a mindennapi életben gyakran található nehézségeket. Azon vezetők közé tartozik, akik, a gyakorlati munka mellett mindig gondot fordítanak az új módszerek megismerésére, szakmájuk továbbfejlesztésére. Ezért honosította meg intézményében, bátran módhantjuk elsőként Újpesten, a környezettudatos szemléletmódot a kicsik nevelésében. Ehhez épített ki, egy olyan kapcsolatrendszert, melynek segítségével a gyermekek, a nevelők és a szülők gyakorlati tapasztalatokat szerezhetnek ebben a tárgykörben. Határozott, szókimondó egyéniség, aki véleményét jobbító szándékkal, megfelelő formában és helyen hangoztatja. Munkatársaitól saját példáján keresztül követeli meg a gyermekek iránti odaadást, a szülőkkel való jó kapcsolat kiépítését.

 

Prenner Károlynét, a Bródy Imre Gimnázium nyugállományú igazgatóját:

 

Újpesti tanár, aki pedagógusi pályafutását végig itt töltötte. A Bajza Utcai Általános Iskolában kezdett, ahol gyorsan felfigyeltek képességeire és igazgató helyettessé nevezték ki. Matematikát és fizikát oktatott szemléletesen, kiváló felkészültséggel, jó színvonalon. Munkássága során jó kapcsolatot épített ki diákjaival, kollégáival, és a szülőkkel. 1991-ben , a Bródy Gimnázium tanára lett, 2 év múltán, már itt is az igazgató  helyettesi feladatok ellátásával bízták meg. Így szerzett kellő tapasztalatot ahhoz, hogy 5 év múlva megpályázza és elnyerje az iskola igazgatói állást.

Vezetése alatt a gimnáziumban megújult a képzés, új arculatot nyert az iskola. Így lett a sportolók képzése mellett művészeti tagozatairól is ismert az intézmény. Hivatali idejéhez köthető a drámatagozat elindítása. Figyelemmel kísérte az iskola sportolóinak pályafutását, igyekezett megfelelő körülményeket teremteni ahhoz, hogy a nagyon leterhelt, élsportoló diákok ne maradjanak le a tanulásban sem. Igazgatása alatt megújult az iskolai diákélet. Ünnepélyek, versenyek,rendezvények színesítették a tanulói közösség mindennapjait. Kollégái között nagy tekintélynek örvendett. Vezetési stílusát az őszinteség uralta. Pályájának befejezéseként részt vett intézménye átalakításában. A folyamatot végig segítette. A tanári kar tagjait, a szülőket a tanulókat bátorította, bíztatta. Mindent megtett azért, hogy az új intézmény betöltse hivatását.

 

Somlai Bélánét, a Megyeri Úti Általános Iskola testnevelés tanárát:

 

Közel 40 éve van a pedagógus pályán, s ebből majd 30 éve dolgozik elhivatottan Újpest közoktatásáért, sportért. Az első újpesti iskola, ahol tevékenykedett, a Tanoda téri Általános Iskola volt. 1989-óta dolgozik a mai intézményében, ahol az országban az elsők között vezették be a mindennapos testnevelést. A program szakmai kidolgozásában jelentős szerepet vállalt. A megvalósítást pedig kimagasló szakmai tudásával segítette. Aktív és lelkes tevékenysége következtén az iskola sportélete jelentős fejlődésen ment keresztül. A tanulókkal való foglalkozáson túl szívesen segíti kollégáit. Felkarolja a pályakezdőket, segít az egyetemistáknak szakmai gyakorlatuk megszerzésében. Tömegsport foglalkozásai rendkívül népszerűek, egykori tanítványai nagy számban keresik fel. Számos alkalommal tart és tartott kerületi bemutató órát. Nevéhez fűződik a Csupa Izom Vidámság Torna versenysorozat meghonosítása, először anyaintézményében, majd városunk többi iskolájában is. Munkaközösség vezető, osztályfőnök, tagja az iskola kibővített vezetőségének.

 

Tiszavölgyi Jánosnét, a Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium igazgatóját:

 

26 éve vezeti iskoláját. Olyan életteret teremtett diákjaiknak, ahol minden a fejlődésüket szolgálja és egyúttal vonzó, elfogadó jellegű, ahol minden egyes gyermek otthon érezheti magát. Munkatársai bizalmát elnyerve és megtartva, időt, fáradságot nem sajnálva szolgálja az újpesti gyermekeket és családjaikat. Személyiségéből adódóan nagy hittel és lendülettel végzi vezetői munkáját. Vidám, igazi demokratikus légkört teremtett iskolájában. Nyitott minden előremutató kezdeményezésre. A gyermekek számára irodája nem a büntetések kiosztásának, hanem a személyre szabott őszinte beszélgetések színtere volt, és mindig mindenki előtt nyitva állt. Következetes magatartásával azt is el tudta érni, hogy a gyermekek és a felnőttek egyaránt tiszteljék és nyitottságával ne éljenek vissza. A szülőkkel kiegyensúlyozott, jó viszonyt teremtett, és ezt megkövetelte kollégáitól is. Mindig támogatta, hogy munkatársai saját tehetségüket is kamatoztassák a gyermekek fejlesztésénél Így nem csoda, hogy az iskola diákjai egyre több eredményt értek el a különféle tanulmányi versenyeken. Egyik úttörője volt a 12 évfolyamos képzés kialakításának. Iskolája mai formáját és népszerűségét nagyban neki köszönheti.

Közel három évtizedes vezetői, pedagógusi tevékenysége alatt, példát mutatott arra, hogy tanárnak lenni nem egyszerűen munkakör, hanem hivatás, életmód. Áldozatokkal, olykor kudarcokkal is terhelve, de mégis örömteli pálya.

Az „Újpest Kiváló Tanulója” címben ebben a tanévben a következő diákok részesültek:

 

 

Bakos Noémi, a Német Tagozatos Általános Iskola 8.a osztályos tanulója

 

Iskolai tanulmányai alatt mindvégig kitűnő eredménnyel teljesített. Magatartása, szorgalma példaértékű. Versenyeredményeiért, tanulmányi munkájáért több alkalommal kapott tantestületi dicséretet, iskolai emlékérmet. Közösségi munkában is igen aktív. Társai szeretik, sikereit elismerik. Sokak számára példakép. Szabadidejében zongorázik, énekelni, táncolni tanul. Az iskola kórusának szólistája. A színjátszó csoporttal első helyezést ért el az országos kreativitás bajnokságon, most nemzetközi megmérettetésre készül.

Aktív szervező, a diákönkormányzat vezetőségének tagja.

 

 

Nagy Attila Gergő, a Babits Mihály Gimnázium 12.b osztályos tanulója

 

Attila 8 éven át szorgalmas, jó tanuló. Tanulmányi eredménye 5-8. osztályokban kitűnő ill. jeles, nagygimnazista korában jeles. Az iskola és az osztály életében, programjaiban – azok aktív közreműködőjeként – rendszeresen, szívesen vesz részt. Magatartása, kapcsolata tanáraival, diáktársaival példamutató.

Széles érdeklődési körű. Szorgalmának, kitartásának köszönhetően 10. osztályos korában angol nyelvből középfokú nyelvvizsgát szerzett, majd előrehozott érettségit tett ebből a tárgyból. Nagy elhivatottságot érez a biológia, azon belül az agykutatás iránt. 2009 áprilisában előadást tartott Pannonhalmán, és megszerezte az első díjat, mint az ország legjobb ifjú sejtbiológusa.

Az OKTV-n biológia tantárgyból az idei fordulóban az országos döntőbe jutott.

 

 

Piros Éva Anna, az Angol Tagozatos Általános Iskola 8.b osztályos tanulója

 

Éva az iskola kiválósága. A természettudományokban és a humán tárgyakban is sikeres. Állandó résztvevője az angolversenyeknek. Több tantárgyból is kiváló eredményt ért el kerületi, fővárosi és országos szinten egyaránt.

Olvasott, tájékozott tanuló, aki szerénységével is példaképe társainak.

Minden évben általános tantestületi dicséretben részesült. Példamutató magatartása, segítőkészsége, egyenletes szorgalma és kiemelkedő tanulmányi teljesítménye példaértékű diáktársai számára.

A jó osztályközösség kialakításában meghatározó személyiség. Önként vállalt feladatait mindig lelkiismeretesen, példamutatóan teljesítette.

 

 

Szeidl Balázs Vince, a Pécsi Sebestyén Általános és Zenetagozatos Iskola 6.é osztályos tanulója

 

Balázs egyenletes, aktív munkát végez iskolájában. Érdeklődése nyitott és széleskörű, szívesen vállal feladatokat s azokat precízen teljesíti.

A tananyagon kívül minden téma és tantárgy területén tág ismeretekkel rendelkezik. A tanulmányi versenyekre lelkiismeretesen készül. Számtalan kerületi és országos versenyen szerzett oklevelet.

Az iskola hangversenyein kiválóan szerepel, évek óta állandó és oszlopos tagja a kórusnak.

Tehetsége nemcsak tanulmányaiban, hanem a zenei pályán is megmutatkozik. Balázs munkavégzése pontos, megbízható.

Az iskolai diákéletben aktívan részt vesz, szívesen segít a rendezvények megszervezésében és lebonyolításában. Ügyesen szervezi a diákok közös munkáit, feladatait. Jó a kapcsolata diáktársaival. Kivétel nélkül minden iskolai rendezvényen jelen van – szervezőként, vagy szereplőként.

 

 

Zhou Zi Wei Xin ( Dzsójszí Vei Szin) a Bródy Imre Oktatási Központ 12. d osztályos tanulója

 

Az ifjú hölgy osztályának legeredményesebb tanulója. Az idei tanévben szerezte meg az angol középfokú nyelvvizsgát. Több alkalommal képviselte az iskolát zongora és egyéb zenei versenyeken, ahol eredményesen szerepelt.

Soha nem hiányzott az osztály rendezvényeiről, minden iskolai műsorban szerepelt.

Egy idegen kultúra befogadása sosem könnyű feladat s Dzsójszí ebben minden osztálytársának példát mutat. Különleges színfoltja a 12.d osztálynak, amelybe könnyedén beilleszkedett és minden tagjához nagyon segítőkész, szívesen vesz részt az iskola szabadidős programjain is.

 

 

Újpest Kiváló Diáksportolója elismerésben részesült:

 

 

Novák Réka öttusázó, a Karinthy Frigyes ÁMK Általános Iskola 4.b osztályos tanulója, a KSI SE sportolója.

Sporteredményei: korosztályos Európa- bajnok Canicross (kutyás-terepfutás)

Országos Bajnokság öttusa I.

helyezés,Aquatlon Budapest Bajnokság II. helyezés.

Réka az intenzív napi többszöri edzés mellett az iskoláját is sikeresen képviseli a különböző sportversenyeken, emellett tanulmányi munkája is kiemelkedő. Fiatal kora ellenére is példaképnek lehet állítani tanulótársai elé.

 

 

Bincsik Fruzsina triatlonista,  a Megyeri Úti Általános Iskola 5.b osztályos tanulója , az UTE sportolója.

Sporteredményei: Országos Duatlon Bajnokság  IV. helyezés, további országos versenyeken IV-V. helyezés,triatlon versenyeken két III. egy IV. és egy VI. helyezés 2008-ban.Triatlon Országos Diákolimpián VI. helyezés. Triatlon Budapesti Diákolimpián II. helyezés,Aquatlon budapesti versenyen II. helyezéskerületi diákolimpiai versenyeken több sportágban I. helyezés.Fruzsina kiemelkedő szorgalmával, tanulmányi- és sporteredményeivel példaképe társainak. Fáradhatatlanul példás igyekezettel készül a tanórákra a napi több órás edzés mellett. Mindig lelkes, meghatározó tagja az iskolai közösségnek.

 

 

Mocsári Maja kajakozó, a Szigeti József Utcai Általános Iskola 8.a osztályos tanulója, a KSI SE sportolójának.

Sporteredményei:

Magyar Bajnokság       K-4 II., K-1  II.,  K-2 két III. helyezés 2007-2008-ban,   

Budapest Bajnokság             K-1 I. helyezés,  K-2 két  II. helyezés               

Országos Diákolimpia  K-4  I. helyezés,  K-4 II. helyezés, K-II. III. helyezés

Maja évek óta hasznos tagja iskolai és sportközösségének is. Sporttevékenységét a küzdeni tudás, a kitartás és a szorgalom jellemzi. Sportbéli eredményein túl vidámsága, figyelmessége, pozitív emberi tulajdonságai is társai fölé emelik. Iskolájában tanárai és diáktársai mindenben számíthatnak segítségére.

 

 

Vida Laura Boglárka szinkronúszó, a Szűcs Sándor Általános Iskola 6.a osztályos tanulója,  a Medúza 21 SE sportolójának.

Sporteredményei:

nemzetközi: Pozsonyi Delfinik II. helyezés,

Országos bajnokság X.  helyezés, Országos szintű versenyeken több I. helyezés,           Fővárosi versenyeken II. III. IV. és VII. helyezés.

Laurát töretlen szorgalom és kitartás jellemzi. Sportos életvitelével, kimagasló teljesítményével példaértékű társai számára. A verseny-sporton kívül többféle sportágban is képviseli iskolája színeit a diákolimpiai versenyeken.

 

 

 

 

 

Lazarenko Vivien kajakozó,  a Bródy Imre Oktatási Központ 12.b osztályos tanulója, a Multi SE sportolójának

Sporteredményei:

Nemzetközi versenyen Savonában I. és II. helyezés.

Országos Diákolimpián több I. és II. helyezés

Fővárosi Diákolimpián több I. és II. helyezés

Fővárosi Évadzáró Maratonon két I. hely.

Vivien iskolája tanulói között az egyik legeredményesebb sportoló. Rengeteg sportbéli elfoglaltsága mellett a tanulmányi eredménye is példaértékű. Eddig elért eredményeit tehetsége mellett céltudatos, kitartó munkájának köszönheti.

 

Andrejszki Zsófia aerobic sportoló , a Babits Mihály Gimnázium 12.c osztályos tanulója,  a Vasas SC sportolójának.

Sporteredményei:

Világbajnokságon XII. helyezés,

Európa Bajnokságon VI. helyezés,

Világ Kupa VI. helyezés,

több nemzetközi versenyen I., II. és III.. helyezés.

Magyar Bajnokság I. és több II, III. helyezés.

Zsófia kicsi kora óta aerobicozik, több éve a magyar válogatott csapat tagja. Óriási energiával, kitartással, önfegyelemmel sikerült a tanulást az élsporttal összeegyeztetni és  mindkét területen sikereket elérni.

 

Kiváló Diákközösségi Munkáért díjban részesült:

 

 

Kőműves Karolina Mária , az Angol Tagozatos Általános Iskola 8. b osztályos tanulója:

 

Karolina az iskolai diák-önkormányzat vezetője. Évek óta a diákélet „motorja”, az iskola meghatározó személyisége. Megfontolt ötleteivel, javaslataival, színesebbé teszi a diákprogramokat, jeleskedik a farsang, iskolai ünnepségek szervezésében, lebonyolításában. Vidám, tettre kész személyiség, akihez bizalommal fordulnak társai. Közéleti aktivitásával kiemelkedő szerepet vállalt a diákközösség formálásában. Példaértékű közösségi munkájával, kitűnő tanulmányi eredményével, kivívta tanárai és diáktársai elismerését.

 

Iszlai Nikolettet a Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium 8. b osztályos tanulója :

 

Nikolett a diákönkormányzat lelkes tagja, 3 éve diákképviselő. Konstruktív ötleteivel alkotó módon járul hozzá a diák-önkormányzati döntések meghozatalához. Társai érdekében mindig megfontoltan jár el, örömmel intézi diáktársai dolgait. Öntevékenyen, kiváló szervező-és meggyőzőkészséggel vesz részt a diákrendezvények lebonyolításában, a diákközösség kialakításában. Közösségi szerepvállalása mellett eredményesen szerepel tanulmányi versenyeken is. Magatartása, szorgalma, tanuláshoz és társaihoz való viszonya egyaránt példaértékű. Sokoldalúsága, közösségért végzett munkája elismerésre méltó.

 

Kocsis Andrea,  a Babits Mihály Gimnázium 12. a osztályos tanulója:

Andrea nyolc éve az iskolai diákközösség meghatározó alakja, az utóbbi 4 évben a Diákbizottság aktív tagja. Végtelenül megbízható, kötelességtudó, segítőkész diák, aki kivívta társai elismerését. Iskolai és kerületi szintű rendezvények rendszeres szervezője és szereplője, a Babits Firkák cikkírója, riportere. Sokoldalú egyéniség – kitűnően táncol, énekel, zongorázik, gitározik. Az Énekkar, a Reneszánsz zenekar, az István a király rock opera, a Dzsungel könyve szereplője. Nevéhez fűződik a szalagavató, gólyabál, gólyatábor, farsang, illetve az öregdiák találkozók megszervezése. Kiemelkedő közösségi munkája mellett a tanulásban is kimagaslóan teljesít, kitűnő, jeles tanuló. Diákközösségi munkája, tanulmányi eredménye, sokoldalú személyisége társai számára példamutató.

 

 

Fehér Tamás Dávid a Berzeviczy Gergely Közgazdasági és Két Tanítási Nyelvű Külkereskedelmi Szakközépiskola 13. c osztályos tanulója

 

Tamás 2006-tól 2009-ig vezette a diákönkormányzatot, mint az Iskolai Diákbizottság titkára. Feladatára készülve részt vett a diákakadémián, és az ott szerzett ismeretekkel tette színesebbé az iskolai diákéletet. Együttműködő, megfontolt személyiség, aki eredményesen képviselte társai érdekeit minden fórumon. Jogi ismereteinél fogva elkészítette a Diákbizottság Szervezeti és Működési Szabályzatát, javaslatot tett a házirend módosítására. Nagy munkát fektetett az iskolai diákparlament szervezésébe, lebonyolításába, melynek eredményeként kerületi diákképviselőnek választották. Az Országos Diákparlamenten kerületi küldöttként vett részt, ahol méltón képviselte diáktársai érdekeit, véleményét. Jelentős szerepet vállalt a kerületi diákszövetség megalakításában, melynek tagjai az Újpesti Diákszövetség elnökévé választották. Közéleti szerepvállalásával új korszak kezdődött az iskolai diákéletében

 

Mátéka Balázs,  a Könyves Kálmán Gimnázium 12. c osztályos tanulója:

 

Balázs hat éve vesz részt aktívan az iskolai diák-önkormányzat munkájában, mint diákvezető. Jelentős szerepet vállalt a jó tanár-diák kapcsolat kialakításában, az iskolai diákparlament megszervezésében és lebonyolításában, a gólyatáborok, a Könyves Napok, a sakkverseny, iskolák börzéje, iskolai „király” választás megszervezésében. Nevéhez fűződik a pinceklub kialakítása is. Közösségi aktivitását teszi hitelessé, hogy tanulmányi téren is nagyon jól teljesített. Az iskolai rendezvényeket sok esetben teljesen önállóan szervezte. Megbízható, a feladatok végrehajtásában pontos, társait mozgósítani képes fiatal. A diákok elismerését igazolja, hogy elnyerte a „Könyves Király” címet. Közösségért végzett munkája példaértékű, elismerésre érdemes.