Kilenc újpesti helyszínen gyűjti az FKF a feleslegessé vált karácsonyfákat

  •  
  •  
  •  

A karácsonyi ünnepeket követően a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) szervezetten gyűjti össze és szállítja el Budapesten a kidobott fenyőfákat. A feleslegessé vált tűlevelűeket kijelölt gyűjtőhelyeken is leadhatjuk, a IV. kerületben kilenc helyszínen.

Hagyományosan vízkereszt napját, január 6-át követően kezdődik meg a karácsonyfák tömeges kihelyezése, amely általában egy-másfél hónapig tart. Ezen időszak alatt a becslések szerint 500-600 ezer tűlevelű kerül ki az utcákra, melyek elszállítását és hasznosítását az FKF munkatársai oldják meg. A kiszolgált örökzöldeket ún. fenyőfa járatok viszik el; a növényeket először felaprítják, majd a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű kazánjaiba kerülnek. A fenyőfa a magas gyantatartalom miatt kitűnő tüzelőanyag, melyből az elégetéssel több tízezer budapesti háztartás számára biztosítanak fűtési hőt és villamos áramot.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

A lakosság több lehetőség közül is választhat: a kukák mellé, vagy a kijelölt gyűjtőhelyek egyikére teheti ki a fákat. Az első esetben azonban figyelni kell arra, hogy ne akadályozzák sem a gyalogosokat, sem az úttesten a parkolást, illetve a gépkocsik forgalmát.

A IV. kerületben az alábbi helyszíneken találhatók kijelölt fenyőfa gyűjtőhelyek:

  1. Szigeti József u. (parkoló, Árpád úti víztorony mögött)
  2. Erzsébet u.- Tél u. (parkoló sarka)
  3. Rózsa u. – Elemi u. (parkoló vége)
  4. Ványoló u. – Lakkozó u. sarok
  5. Kordován tér – Bőröndös u. parkoló
  6. Hajló u. – Nádasdy u. parkoló
  7. Sárpatak u. – Hargita u. parkoló
  8. Csíkszentiván u. – Homoktövis parkoló
  9. Hajló u. – Pácoló utcával szemben lévő parkoló

ÚN

, ,