Főhajtás a Szent István téren ’56 hősei előtt

  •  
  •  
  •  

„Legyünk rá büszkék, hogy Újpest a magyar forradalom egyik élharcos városa volt” – emelte ki beszédében dr. Hollósi Antal országgyűlési képviselő.

A Nagytemplom este hat órai harangzúgásával vette kezdetét Újpest Önkormányzatának október 23-i megemlékezése a Szent István téren. A városházánál gyertyát és mécseseket gyújtva sokan emlékeztek együtt 1956 hőseire.

Dóka Andrea színművész, műsorközlő köszöntötte a jelenlévőket, a város vezetőit, Újpest díszpolgárait, az Újpestért díjasokat és mindazokat, akik eljöttek a megemlékezésre. Az Adorate kórussal közösen elénekelt Himnusz után Krizsik Alfonz színművész József Attila versét, A Dunánál címűt mondta el. Majd a Boldogasszony Anyánk közös eléneklését az igaz történet alapján írt Vérből az ének, Pozsgai Zsolt költeménye követte Dózsa László érdemes művész, az Újpest Színház főrendezője, számos elismerés, köztük a Nagy Imre érdemrend kitüntetettje előadásában. A műsorban felléptek a Bem néptáncegyüttes táncosai.

Ünnepi beszédet dr. Hollósi Antal, Újpest országgyűlési képviselője mondott. A bevezetőben Mindszenty bíboros 1975-ös máriacelli temetésénél elhangzott búcsúbeszéd utolsó mondatát emelte ki, mely szerint az ’56-os forradalom világszerte csodált alakja: „Holtában is beszél”.

– ’56 magyar hősei igazak voltak, akik hajlíthatatlanul hittek az igazságban és megalkuvás nélkül kiálltak érte. A vértanúk teste meghalt, de hitük nem. A hitük által szólnak holtukban is – folytatta tovább a gondolatot az országgyűlési képviselő.
– 1956 példája – ahogy a magyar történelem számos nagy eseménye –azt mutatta meg, hogy Magyarország igazi hangja nem a szélsőségek, nem a diktatúra, nem a pénz és az önérdek, de nem is a gyűlölet hangja. A magyar emberek igazi hangja mindig a józanész, a közös cselekvés és az összefogás hangja lesz – utalt napjainkra is hatóan a szónok.

Erős közösség

Dr. Hollósi Antal az 57 évvel ezelőtti események és tanulságok kapcsán szólt az újpesti eseményekről is, kiemelte a város erejét és az emberek forradalom alatti összefogását:
– Kiderült az is, hogy a fővároshoz csatolt Újpest erős, önálló város és közösség maradt – szögezte le a képviselő. – Legyünk rá büszkék, hogy Újpest a magyar forradalom egyik élharcos városa volt.
Felidézte: a Forradalmi Bizottság órák alatt megszervezte Újpest békés életét. Megszervezték az élelmiszer- és gyógyszerellátást, biztosították a dolgozók fizetését. Sokak szerint a közellátás előtte soha nem volt olyan jó, mint a forradalom idején. A forradalom tisztaságára jellemző, hogy a harcok és sorban állások következtében elesettek hozzátartozói számára az Állami Áruház kirakatában pénzt gyűjtöttek. Ahogy másutt sem, itt sem őrizte senki, mert mindenki szemében szent volt, és nem nyúltak hozzá – emelte ki az országgyűlési képviselő a máig fennmaradó és ható emlékeket.

Nekünk adatott meg

– Nekünk, magyaroknak adatott meg a 20. század legfelemelőbb forradalma. Minden józan számítás, nagyhatalmi paktum, keleti brutalitás és nyugati hitszegés ellenére éppen ez az ország tett hitet a szabadság mellett, sőt, hozott érte véráldozatot.
– És mi, mai magyarok 2010 után képesek voltunk visszarántani az országot a csőd széléről – az európai válság ellenére is – emelte ki többek között.
– Magyarország végre elkezdett olyan országgá válni, amilyet szüleink, nagyszüleink álmodtak, és amelyekért síkraszálltak ötvenhét éve – tért ki a jelenre dr. Hollósi Antal.

Megértettük, hogy Európában ma azok lehetnek sikeresek, akik határozottan kiállnak a saját álláspontjukért, érdekeikért. Akik meghunyászkodnak, azok elbuknak – emelte ki záró gondolataiban.

Főhajtás és koszorúzás

A beszédet koszorúzás követte. Újpest Önkormányzata nevében Nagy István alpolgármester és dr. Tahon Róbert jegyző hajtott fejet a Városháza falán lévő bronz emléktáblánál. Koszorút és virágot helyeztek el a politikai pártok, a civil szervezetek, a nemzetiségi  önkormányzatok képviselői, továbbá az ünnepségen jelen lévő megemlékezők is.
A Szent István teret bevilágították a gyertyák, mécsesek fényei, a megemlékezést a Szózat zárta. Az ünnep eseményei azonban nem értek véget Újpesten, este 7 órakor a Polgár Centrumban színházi bemutató idézte fel az ’56-os mártír Tóth Ilonka alakját. Ditzendy Attila Arisztid: Született október 23-án című monodrámája az Újpest Színház és a Szép Ernő Színház közös bemutatója volt ezen az estén.

B.K.



Dr. Hollósi Antal országgyűlési képviselő ünnepi beszéde. Elhangzott 2013. október 23-án, Újpest Önkormányzatának megemlékezésén

“Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Újpesti Megemlékezők!

Az ’56-os magyar forradalom világszerte csodált alakját, Mindszenty Józsefet 1975-ben temették el Máriacellben. A búcsúbeszéd utolsó mondata ez volt: „Holtában is beszél.”

Mindszenty József kiállt az igazságért. Volt ereje és bátorsága nemet mondani mind a hitleri, mind a kommunista zsarnokságnak. Nem úgy, mint a nyugat-európai elit, akik haladéktalanul szembefordultak a fasizmussal, de nagy szégyenükre ugyanezt nem tették meg a kommunizmussal. Elárulták a civilizációnkat.

’56 magyar hősei igazak voltak, akik hajlíthatatlanul hittek az igazságban, és megalkuvás nélkül kiálltak érte. A vértanúk teste meghalt, de a hitük nem. A hitük által szólnak holtukban is.

Az ’56-os hősök holtukban is szólnak hozzánk, mai magyarokhoz.

Egyes korszakokban fölerősödik a hangjuk, máskor alig hallható.
Ma már, hála a Jóistennek, olyan időket élünk, amikor erősen, tisztán és érthetően szól.

Nemcsak a nagyok hangját hallani, nemcsak azokét, akiknek nevét mindenki ismeri. Nemcsak a forradalmi kormány tagjaiét, az írókét, bölcselőkét, a lelkes egyetemistákét, a pesti srácokét is.
Azoknak a hangját hallani legtisztábban, akik talán mindenkinél előbb szóltak.
A névtelen forradalmárokét. Az újpesti, csepeli, józsefvárosi, ferencvárosi munkásokét.

Mert ők voltak, akik először kimondták, elég az igazságtalanságból, elég a hazugságból, elég a kisemmizésből.  Mindazok szájából, akik aztán a forradalom élére álltak, az ő hangjuk szólalt meg. Őket, az ő igazságukat testesítették meg azok a forradalmárok, akiknek nevét gyakran emlegetjük.

Tudták ezt akkor is. Ezért rajtuk álltak bosszút legbrutálisabban. Talán kevesen tudják, de a baloldali terror a legkegyetlenebb megtorlást a munkásokkal szemben gyakorolta.

A kivégzettek közt elenyésző számban vagy egyáltalán nem találunk grófokat, püspököket, plébánosokat, volt katonatiszteket, egykori úgynevezett jobboldali politikusokat.

Az tény, hogy rájuk is könyörtelenül lesújtott az állampárt haragja. De ez a leszámolás arányaiban és kegyetlenségében eltörpült a munkások elleni bosszú brutalitásához képest.

A munkások nevében kormányzó politika ennyi munkásembert még nem végzett ki Magyarországon.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az igazak holtukban is beszélnek.
Elmondják nekünk, hogy 1956-ban felizzott az idő, 13 nap leforgása alatt minden megváltozott. Ahogy Márai írta: „…meghasadt az égbolt, / Mert egy nép azt mondta: »elég volt.«” S tényleg „remegtek a világrendek”.

Az „imádkozó és iszonyodó” világ szeme láttára rántotta le a leplet a magyarok forradalma a kommunizmus igazi arcáról. S aztán a következő hetek, hónapok során mindenkiről kiderült az igazság.

Kiderült, hogy a magyar bátor és erős nemzet. A 20. század összes igazságtalan megpróbáltatása után összeszedte magát, és a szovjet birodalom tankjaival szemben is kiállt a szabadságért.

Kiderült, hogy a szovjet birodalom és a kommunista diktatúra itthoni működtetői barbár gyilkosok.

Kiderült, hogy azok, akik magukat baloldalinak kiáltják ki, és azt mondják, a munkásosztály nevében kormányoznak, főként a munkásokon álltak könyörtelen, véres bosszút.

Kiderült, hogy sem Amerika, sem Európa nem segít nekünk.

Kiderült, hogy a nyugati világ gyenge és kényelmes ahhoz, hogy megtegye azt, amit mi, magyarok megtettünk. Hebegve kérdezték, mert nem értették, ők, akik, örökségbe kapták, hogy ilyen nagy dolog a szabadság.

Camus, a francia író így foglalt állást Magyarország mellett: „Míg a magyar mártírnemzet lett, addig a nyugati világ nem takarékoskodik sem tapssal, sem könnyel, hanem hazamegy, felveszi házipapucsát, mint a futballszurkolók a vasárnapi meccs után.”

Kiderült az is, hogy a fővároshoz csatolt Újpest erős, önálló város és közösség maradt. Legyünk rá büszkék, hogy Újpest a magyar forradalom egyik élharcos városa volt.

Ötvenhét esztendővel ezelőtt felizzott az idő Újpest utcáin is. Jelentős események zajlottak itt, az újpesti utcákon, tereken.

A tüntető újpestiek 24-én ledöntötték a szovjet emlékművet, a zsarnokság jelképét.

Itt, az Egyesült Izzóban alakult az országban elsőként munkástanács.

A Tanácsházán megalakult az Újpesti Forradalmi Bizottság. Újpesten a bizottsági tagok nem a korábbi rákosista emberekből kerültek ki.

A bizottság későbbi működését, minden megnyilvánulását, intézkedését a Tanácsháza előtt „gyülekező” tömeg ellenőrizte. Az épületre hangszórókat szereltek, s időről időre közölték a bizottság határozatait, intézkedéseit, felhívásait.

A Forradalmi Bizottság órák alatt megszervezte Újpest békés életét. Megszervezték a kerület élelmiszer- és gyógyszerellátását, biztosították a dolgozók fizetését. Sokak szerint a közellátás előtte soha nem volt olyan jó, mint a forradalom idején.
A forradalom tisztaságára jellemző, hogy a harcok és sorban állások következtében elesettek hozzátartozói számára az Állami Áruház kirakatában pénzt gyűjtöttek. Ahogy másutt sem, itt sem őrizte senki, mert mindenki szemében szent volt, és nem nyúltak hozzá

Az igazak holtukban is beszélnek.

Elmondják, hogy a 20. században a szabadság éppen Magyarországon született meg. Egy szegény, egykori nagyságának harmadára zsugorított országban, amely az első után a második világháborúból is vesztesként került ki. Mégis nekünk, magyaroknak adatott meg a 20. század legfelemelőbb forradalma. Minden józan számítás, nagyhatalmi paktum, keleti brutalitás és nyugati hitszegés ellenére éppen ez az ország tett hitet a szabadság mellett, sőt, hozott érte véráldozatot.

Néhány óra alatt megbukott a kommunizmus, megalakult a nemzetőrség, a munkástanácsok, újraéledtek a betiltott pártok, felállt az új kormány, kiléptünk a Varsói Szerződésből. Egyetlen hét alatt a Szovjetunió egyik tartományából újra nemzeti közösség, önálló állam lettünk.

1956 kezdeti győzelme, amelyet csak külső katonai túlerő tudott eltiporni, a történelemben ritkán tapasztalt mértékű összefogásnak, emberi együttműködésnek volt köszönhető.

A főváros és az ország többi része között az együttműködés hibátlan és példás volt. A kezdeti szervezetlenség a forradalmi bizottságok, munkástanácsok megválasztásával megszűnt. Megindult az építkezés, megindult a békén és törvényességen alapuló új rend kiépítése.
Csak az idegen agresszió szeghette szárnyát a jobbító elképzeléseknek, egy boldogabb, új ország megteremtésének. 

Németh László november 1-jén erről így ír: „Az elmúlt hét azért volt óriási élmény a számomra, mert ez a néhány nap mutatta meg, nemcsak nekem, de az egész világnak, hogy a magyar nép erkölcsileg mekkorát emelkedett. […] A vezér nélküli felkelőknek ez a csodálatos látványa meghaladta nem reményemet, de képzeletemet is.”

A magyarok küzdelmének lényege éppen az volt, hogy a józan ész harcolt a szélsőséges politika ellen, és győzött. Minden fronton. Győzött a hatalom szélsőségeivel szemben, és nem engedett a másik szélsőségnek sem: a bosszúvágynak és a gyűlöletnek. Ezért tiszteli és csodálja az ’56-os magyar forradalmat azóta is az egész nyugati civilizáció. Csupán egy idegen nagyhatalom agressziója tudta megakadályozni teljes sikerüket, de a győzelmüket már az sem vehette el.

1956 példája – ahogy a magyar történelem számos más nagy eseménye – azt mutatta meg, hogy Magyarország igazi hangja nem a szélsőségek, nem a diktatúra, nem a pénz és az önérdek, de nem is a gyűlölet hangja. A magyar emberek igazi hangja mindig a józan ész, a közös cselekvés és az összefogás hangja lesz.

Az igazak holtukban is beszélnek!

Azt üzenik: nekünk, magyaroknak összefogásra, egységre van szükségünk mindig, minden időben.

Összefogásra van szükségünk mai is, ha azt akarjuk, hogy ne legyünk másodrendű polgárok Európában; ha azt akarjuk, hogy a mi munkánkból ne mások gazdagodjanak; ha azt akarjuk, hogy az a pénz, amiért megdolgozunk, itt maradjon Magyarországon. Egységesnek kell lennünk, ha azt akarjuk, hogy Magyarországon a magyar emberek legyenek az elsők, ugyanúgy, ahogy Németországban a németek, Franciaországban a franciák az elsők.

Mi hiszünk a magyarságunkban, és hiszünk az európaiságunkban, számunkra a kettő elválaszthatatlan. Mi hiszünk azokban a kétezer éves európai értékekben, amelyekben a bankárok és a brüsszeli bürokraták nem hisznek.

Hiszünk a tisztelet és bizalom kultúrájában. Elvárjuk mindenkitől azt a tiszteletet és bizalmat, amit mi minden európai nemzetnek megadunk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az igazak holtukban is beszélnek.

Azt is mondák nekünk, mai utódoknak: bízzatok magatokban, sikerülni fog, mert a magyar tehetséges, leleményes és szívós nemzet.

Arra figyelmeztetnek: emlékezzünk nagyszüleinkre, akik a világháború romjai alól puszta kézzel néhány év alatt újjáépítették az országot.
A magyar gazdaság 1948-ra beindult, és jobban ment, mint a német gazdaság, míg a kommunisták rá nem tették a kezüket.

Emlékezzünk arra is, hogy szüleink ’56 után sem süppedtek letargiába, hanem megint újjáépítették az országot. Átvészelték a diktatúrát, és közben megőrizték ’56 eszméjét, hogy át tudják adni nekünk.

Mi, magyarok képesek voltunk 1989–90-ben lebontani a vasfüggönyt, megnyitni az utat Európa újraegyesítése felé, hazaküldeni a szovjet katonákat, és kiszabadulni a diktatúrából.

És mi, mai magyarok 2010 után képesek voltunk visszarántani az országot a csőd széléről – az európai válság ellenére is.

Képesek voltunk nemzetünk határokon átívelő újraegyesítésére. Képesek voltunk a válság közepette csökkenteni az adósságunkat, és kimenteni több százezer bajba jutott devizahiteles családot.

Képesek voltunk az európai válság ellenére megvédeni a nyugdíjakat, a béreket, sőt minimálbért emelni.  Képesek voltunk csökkenteni a gyermekes családok és a vállalkozások adóterheit, vagyis azoknak segíteni, akik befektetnek a maguk és az ország jövőjébe. Képesek voltunk sikeresen, emberáldozat nélkül megküzdeni az évszázad árvizével.

Képesek voltunk kiszabadulni az IMF fogságából, a túlzottdeficit-eljárás alól. Képesek vagyunk 20 százalékkal csökkenteni a magyar családok rezsiköltségeit. És képesek voltunk beindítani egy stabil gazdasági növekedést.

Magyarország végre elkezdett olyan országgá válni, amilyet szüleink, nagyszüleink álmodtak, és amelyért síkraszálltak ötvenhét éve.
Megértettük, hogy Európában ma azok lehetnek sikeresek, akik határozottan kiállnak a saját álláspontjukért, érdekeikért. Akik meghunyászkodnak, azok elbuknak.

A mai időkben hajlíthatatlan emberekre van szükség.
A képesség, adottság megvan a magyar emberekben. A magyar néplélek egyenes. Egyenes, mint egy földbe ásott oszlop, amelyet nem lehet elhajlítani, csak kidönteni vagy eltörni.

A történelmünk folyamán sokan akarták ezt az oszlopot, a magyarok lelkét maguk felé hajlítani vagy éppen tövestül kifordítani.

Minden csak azon múlik, hogy így is éljünk mindennap. Hogy azt mondhassuk el mindannyian életünk bármely pillanatában, amit Mindszenty mondott:

,,Ha még egyszer kellene kezdenem az életet, úgy kezdeném, ahogy kezdettem. És ha teljes nyíltsággal látnám azt, hogy mi lesz a következménye, hát akkor is ugyanazt tenném, amit tettem…”

Dicsőség a hősöknek, az igazaknak!
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.”