Forradalmi kiállítás a Károlyiban

  •  
  •  
  •  

Mi késztetett 14-15-16 éves gyerekeket arra, hogy az életüket is kockára téve szálljanak szembe egy diktatúrával? A kérdésen a Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium diákjai is elgondolkozhatnak, főleg, hogy az intézményükben nyílt megrendítő kiállítás az 1956-os eseményekről.

Az Újpesti Helytörténeti Gyűjtemény és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára bocsátotta rendelkezésre azt a kiállítási anyagot, amely az oktatási intézményben idézi meg a hatvannégy évvel ezelőtti dicsőséges napokat. A fiataloknak más módon is átélhetővé válnak az események, ha arra gondolnak, hogy egy másik iskola, a Könyves Kálmán Gimnázium adott otthont a forradalom idején a felkelők főparancsnokságának. A jutalom nem is maradt el: a szovjetek tankokkal lőtték szét az épületet.

Szekér Nóra történész, az ÁBTL munkatársa az összegyűlt gyerekek előtt arról beszélt, hogy ezen a kiállításon a kor hangulatát szeretnék visszaadni, ezért arra törekedtek, hogy minél több fénykép tükrözze azt a légkört, ami a forradalmat jellemezte. – Ötvenhatról nagyon sok mindent lehet írni tudományosan is, irodalmi formában is, de nehéz megérteni, hogy ekkor milyen elementáris érzelmek szakadtak fel az emberekben – mondta a megnyitón a történész. A kiállított fotók bizarr sajátossága, hogy bár híven tükrözik az események sodró erejét, de a felkelés vérbe fojtása után a megtorlást végző kommunista államhatalom éppen ezeket a képeket használta fel „bizonyítékként” a koncepciós perekben: sokakat hosszú börtönévekre vagy éppen halálra ítéltek ezek alapján. A fényképeket elsősorban a szovjeturalom hazai kiszolgálói készítették, eleve azzal a szándékkal, hogy azokat majd felhasználhassák a rajtuk szereplőkkel szemben. De a titkosszolgálat a későbbiekben a nyugati lapokban megjelent fotókat is igyekezett begyűjteni, szintén a bosszúhadjárat alátámasztására.

A kiállításon megelevenednek ’56 szimbolikus helyszínei, látható, hogy miként lett a tüntetésből forradalom, hogy hogyan alakultak meg a pártok néhány nap alatt, miként folyt az élet azokban a napokban, de megismerhetők az utcai harcok és az azokban résztvevő felkelő csoportok is. Vagyis mindaz, ami e két szó mögött áll: ruszkik, haza!

, , ,