Görgey tábornokra mellszobor is emlékeztet

  •  
  •  
  •  

Újpesten közel háromszáz elnevezett közterületet találunk. Az utcanévadás kapcsolatban van a tájjal, a főbb közlekedési irányvonallal, ipari, kereskedelmi tevékenységgel, vagy híres embereknek állít emléket velük az utókor. Új sorozatunkban arról kérdeztük az újpestieket, tudják-e, kiről, miről nevezték el azt az utcát, ahol otthonuk található.

 Ezen a héten Görgey Artúr honvéd tábornok emlékét kerestük, bő másfél évszázad távlatából. Újpest egyik legrégebbi utcájában járunk, amely 1880-ban Vasút utcaként létezett, elnevezésében is jelezve a végpontját.

Először egy középkorú hölgyet kérdezünk, aki nem kíván szerepelni, többek között azért, mert szerinte mindenki tudja, ki volt Görgey Artúr, kérdezzük inkább az iskolásokat.

Az utca közepén egy harmincas éveiben járó fiatalember szabadkozik, a párhuzamos utca lakója, éppen a villamosra vár. Amíg a villamost lessük, mégis Görgey lesz a téma. Megtudjuk, édesapja ebben az utcában nőtt fel, az időközben lebontott, belső udvaros, több család által lakott házról megvannak a fotók is.

– Igaz, akkor még Dózsa György út volt, ezek az utcanévtáblák még fellelhetők néhány régi házon – mondja a keresztnevét elárulva András. – Görgey tábornok hadügyminiszter volt, és az 1849-es tavaszi hadjárat vezetőjeként vonult be a történelembe. Sokáig vita volt megítélésében a világosi fegyverletétel miatt. Örülök, hogy szobrot is kapott az elmúlt években, ezzel a helyére került Újpesten is – tér vissza az eredeti kérdéshez, mielőtt felszállna a villamosra.

A kétgyermekes anyuka, Somos Ildikó lokálpatrióta családban nőtt fel, a házukban működő rajziskola vezetője.

– Nehéz ilyen időtávlatból személyes ismerősként gondolni az utca névadójára – mondja Ildi. – Mégis örülök, hogy a híres emberek emlékét utcanévadással is őrizzük. A kislányunk már iskolás, a közelgő nemzeti ünnep miatt is szóba kerülnek az 1848–49-es szabadságharc katonái. Már be tudja azonosítani Görgey tábornokot is. Úgy vélem, a Görgey út állapota régóta méltatlan a tábornok emlékéhez. Éppen most olvastam arról, hogy végre megtörténik a felújítás. Ennek minden lakó örül, ebben biztos vagyok!

 B. K.

 Idézzük az Újpesti utcanévlexikont: „Görgey Artúr utca (1991, előzőleg Dózsa György út, 1945, Horthy Miklós út, 1926, Vasút utca, 1880). Klauzál utca 1.-től a Szilágyi utca 16.-ig. Görgey Artúr (1818–1916) honvéd tábornok volt.