Nem minden gyár volt a 10-es mentén, kisebb mellékutcákba is jutott belőlük. Újpest gyárváros volt, aztán 1950 után munkáskerület lett.
Az Aradi utca és a Dugonics utca találkozásánál volt a kis, akkor újjáépült, ékszerdobozszerű gépelemgyár, ami lengéscsillapítókat gyártott, az angol Girling licence alapján. Jól.
Örök munkahelyi bölcsesség: ha jól be akarsz illeszkedni egy gyár életébe, akkor három emberrel legyél jóban! A portással, az igazgató sofőrjével és természetesen a titkárnőjével, és sínen leszel!
A gépelemgyár igazgatójának titkárnője Márta volt. A legtitkárnőbb titkárnő, akit valaha ismertem. Szép volt, arányos volt, stílusos volt, és volt érzéke mindenhez! A feladatot mintha neki találták volna ki! Nagyon jó viszonyban volt a főnökkel, ismerték egymás gondolatát is. Ezért például Márta minden gyári ünnepség előtt tudatta ismerőseivel, hogy az „Öreg” papírból készül-e beszélni vagy szabadon. Mert papírból 20 perc beszéd vár a hallgatóságra, szabadon minimum 50, de inkább több! A főnökök szabadon hajlamosak elengedni magukat.
Az igazgató eredeti, nyitott ember volt. Mikor az egyik, nőcsábász hírében álló munkatársa elcsábította a büfésnőt, a férj megtudta és megfenyegette a „tettest”, aki bement az „Öreghez”, hogy védje meg a feldúlt férj fenyegetésétől.
– Ne izélje meg más feleségét és nem fogják fenyegetni! – így az igazgatói jó tanács.
Márta pontosan tudta, mikor, milyen kedve van a főnöknek, ezért akinek segíteni akart, azt akkor jutatta be hozzá, amikor jó hangulatban volt, akit nem, azt olyankor konferálta be, amikor nem segítős hangulatban volt.
A titkárság amolyan közéleti fórum volt a gyárban: Márta népszerű volt, sokan fogadták a bizalmukba és nem alaptalanul. Banga Feri, a nyiladozó grafikus is jó haverságban volt vele, sietett is elújságolni neki, hogy kiállítása lesz, majd hozza a meghívót. Vitte is három nap múlva, de szomorú volt vagy inkább dühös.
Odaadta Mártának, azon dühöngve, hogy a címlapra fordítva nyomtatták a grafikáját, ami persze nonfiguratív absztrakt volt. Márta megnézte, és talán észre sem vette volna a hibát, de így már megtudta és azt mondta Ferinek:
– Látod, ez Munkácsival soha se fordult volna elő!
Feri nem felelt semmit, mert hát, ami igaz, az igaz… Viszont utóbb, 1982-ben, Munkácsy-díjat kapott.
Réti János