Gyurta Dániel címvédésre készül

  •  
  •  
  •  

London 200 méteres mellúszásának olimpiai bajnoka Győrött tartott élménybeszámolót, melyen felelevenítette pályafutása legfontosabb állomásait, így megismerhettük azokat az erőfeszítéseket, amelyek a legnagyobb sikerig vezettek.

A közelmúltban a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Karának vendége volt Gyurta Dániel. Az olimpiai bajnok úszó a „Karrier portrék” című beszélgetéssorozat legutóbbi, telt házas rendezvényén válaszolt Simon Róbert Balázs alpolgármester kérdéseire.

„A szüleim négyévesen vittek le először uszodába, és bevallom, eleinte még féltem a medencénél. A velem egykorú gyerekek már régen a mély vízbe ugráltak, én pedig még a parton fogtam az oktató néni kezét, és nem mertem beljebb menni. Akkor azt is javasolták, hogy válasszak másik sportágat, de leküzdöttem a félelmem és hamarosan utolértem a kortársaimat. Az első versenyem nem sikerült túl jól, a rajtnál leesett a szemüvegem, így utolsó vagy utolsó előtti lettem” – elevenítette fel a bátortalan kezdeti lépéseket Gyurta Dániel, aki fiatalkori példaképeiről is mesélt. „Nagy hatást gyakorolt rám, hogy kilencévesen a Komjádi-uszodában láttam az olimpiára készülni Rózsa Norbertet. Meghatározó élmény volt számomra, mint ahogy az is sokat jelentett. hogy Széchy Tamás, aki minden idők egyik legnagyobb magyar edzője, tehetségesnek nevezett, és kijelentette, hogy egyszer olimpiát fogok nyerni.”

Gyurta Dániel tehetségét nem csak Széchy Tamás vette észre, 14 éves korában már világbajnokságon vehetett részt, Barcelonában a tizennegyedik helyen zárta fő számát, a 200 méteres mellúszást. Egy évvel később ezüstérmes lett az athéni olimpián, üstökösként robbanva a köztudatba.

 „Azt a célt tűztük ki az edzőimmel, hogy jussak be a legjobb nyolcba. A döntőben aztán szerencsém is volt, hiszen sem az amerikai világcsúcstartó, sem az egyik legjobb ausztrál mellúszó nem volt formában, a brit ellenfelem pedig nem jutott döntőbe. Így nyílt meg az út előttem a dobogó felé, és végül a második helyen csaptam a célba. Hatalmas élmény volt az ezüstérem, másnap az olimpiai faluban mindenki jött gratulálni, holott addig éppen csak köszöntek nekem a többiek.”

A hirtelen jött népszerűség után viszontagságos évek következtek, az eredményei többnyire csalódást okoztak. A 2008-as pekingi olimpián egy ötödik helyet tudott felmutatni a versenyző, és a döntőbe jutással már jelezte, újra számolni kell vele. „Nagyon nehéz időszak volt ez számomra, és egyik legnagyobb eredményemnek azt tartom, hogy ebből a helyzetből vissza tudtam küzdeni magam a világ legjobb mellúszói közé. Az olimpián éremesélyesnek számítottam, és a második legjobb idővel kerültem be a fináléba. Sajnos a döntő nem úgy sikerült, ahogy arra számítottam. Huszonhat század választott el az ezüstéremtől, de aznap kihoztam magamból a maximumot, így nem éreztem kudarcnak az ötödik helyet.”

A 2009-es római világbajnokságon komoly áttörést ért el, öt év után ismét dobogóra állhatott, ráadásul Európacsúccsal nyerte meg kedvenc számát. Az utolsó ötven méteren hatalmasat úszott, sorra előzte meg ellenfeleit és végül elsőként csapott a célba.

„Ugyanabban a medencében és ugyanazon a pályán nyertem, ahol 1994-ben Rózsa Norbert is győzni tudott. Egy századdal előztem meg az ezüstérmest, és úgy éreztem, a sors visszaadta azt, amit a pekingi olimpián elvett tőlem” – mondta első világbajnoki címéről Gyurta Dániel, aki egy évvel később hazai közönség előtt, a budapesti Európa-bajnokságon is a dobogó legmagasabb fokára állhatott. Nem volt megállás, a 2011-es sanghaji világbajnokságon és a 2012- es debreceni kontinensviadalon is győzni tudott, majd következett a londoni olimpia, ahol felért a csúcsra.

„Nagyon boldog voltam, úgy éreztem, valóra vált az álmom, amiért kilencéves korom óta küzdöttem. Nem emlékszem, mire gondoltam a célban, csak a határtalan örömre. Kitajima nagyon erősen kezdett, nem volt szabad elengednem, különben esélyem sem lett volna. Jameson rengeteg javult, de végül sikerült nyernem. Az olimpia a győzelem mellett azért is fontos számomra, mert itt ismertem meg a páromat, Petrát.” Az olimpiai bajnok azt is megosztotta a hallgatókkal, mire gondol azon a néhány méteren, amikor az öltözőből kivonul a medencébe.

„Próbálom kizárni a külvilágot és csak arra a négy hosszra gondolni, ami előttem áll. Újra átveszem a taktikát, azokra a technikai elemekre gondolok, amik szükségesek ahhoz, hogy a legjobb lehessek. Ezt a két percet megelőzi egy tíz hónapos, napi hatórás felkészülés, amikor begyakorlom, hogy azon a napon hogyan szeretném végigúszni azt a kétszáz métert. Rendkívül fontos, hogy miként tudok reagálni a többiek taktikájára. Ez talán a legnehezebb, ezért is kell sokat edzeni. Szerencsés típus vagyok, téthelyzetben ki tudom hozni magamból, ami bennem van, nekem nem jelent terhet a versenyzés. Kiskoromban már abban is versenyeztem a csapattársaimmal, hogy milyen gyorsan tudok átöltözni az edzésre.”

Gyurta Dániel elmondta, napjaink legjobb úszójának Michael Phelpset tartja, aki az olimpián ugyan egy külön világban élt, de a kétszáz méteres mellúszás döntője után azért egy gratulációt kapott tőle. A sportoló zárásként hozzátette, a következő két olimpián is éremért szeretne úszni.

„Egy mellúszó huszonöt éves korában éri el a teljesítőképessége maximumát, nekem még csak most jönnek a legszebb éveim” – viccelt a versenyző, majd komolyra fordította a szót. „Szeretném megvédeni a címeimet, ez óriási motivációt jelent számomra. Újra szeretnék fent állni a dobogó tetején az olimpián, látom magam előtt a célt, hogy hová szeretnék eljutni.
 


Névjegy

Gyurta Dániel 1989. május 4-én született Budapesten. Olimpiai, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok sportoló, a legsikeresebb jelenleg is aktív magyar férfi versenyúszó. A köztudatba a 2004-es athéni olimpián mindössze 15 évesen szerzett ezüstérmével robbant be. Fő száma a mellúszás, a 2012-es londoni olimpián világcsúccsal nyerte meg a kétszáz méteres távot. Pályafutását a Darnyi Tamás SK-ban kezdte, majd úszott a BVSC-ben és a Jövő SC-ben is, tavaly óta az Újpesti TE versenyzője. Már tizenöt éve a Széles Sándor, Kovács-hegyi Ferenc és Virth Balázs alkotta háromfős edzői stáb irányítja felkészülését. Idén szeptemberben Nemzetközi Fair Play-díjban részesült, miután olimpiai aranyérmének másolatát elvitte tragikusan elhunyt barátja és vetélytársa, Alexander Dale Oen családjának. Októberben tagja lett az Európai Olimpiai Bizottság sportolói bizottságának, az év végén az Európai Úszószövetség (LEN) 2013 második legjobb európai úszójának választotta.

 

(gyorplusz.hu/ Lakner Gábor
)