Továbbra sem állt le az edzésekkel a várandós Kozák Danuta. Az ötszörös olimpiai bajnoknak nagyon hiányzik a kajakozás, de már nem mer hajóba ülni. Az InfoRádió Víztükör című magazinműsornak adott interjúban beszélt arról is, hogy örökre emlékezetes marad számára az előző versenyszezon több állomása is.
– Korábban nyilatkoztad, hogy addig tréningezel, ameddig csak lehet. Szóval, nem álltál le?
– Igen, még most is edzem. Fontos, hogy a szülés után a regenerálódást meggyorsítva, könnyebben tudjak visszaállni a kemény munkába. Nem szabad teljesen leállni, hiszen nekem a sport a mindennapjaim alapját jelenti.
– Mikor lesz a nagy esemény?
– Még három hónap van hátra, de addig rengeteg dolgom van. Bevallom, már izgulok is a szülés miatt. Még az összes babaholmit össze kell szednünk, a szobát meg kell csinálnunk, szóval még rengeteg feladat van, de nagyon várom.
– Beszélgettél a szülésről az olimpiai bajnok társakkal, akik már nevelik a gyerekeiket? Kovács Katalinra, Douchev-Janics Natasára vagy éppen Fazekas-Zur Krisztinára gondolok.
– Natasával és Katival az első időben beszélgettem. A múlt héten Krisztára újra ráírtam, hogy ő hogyan csinálta, és hamarosan újra rákérdezek Natasáéknál is, hogy ebben az állapotban ők mit edzhettek. Persze, minden terhesség más, ezért nem biztos, hogy az válik be, mint nekik jó volt.
– Mennyire hiányzik a kajakozás?
– Nagyon! Amikor látom a többiek Facebook-posztjait, hogy ők már elmentek külföldre edzőtáborozni, nos ilyenkor nagyon viszket a tenyerem, hogy lapátot ragadjak és hajóba üljek.
– Egy-egy könnyebb vízi edzés még beleférne?
– Hajóba már biztosan nem ülök be. De a vízpart mellett töltött idő nekem így is felüdülést jelent.
– A 2016-os idény tökéletesre sikerült. Pedig, ha visszagondolunk, nem mindig voltak ideálisak a feltételek.
– Valóban voltak versenyek, amikor nem voltak ideális körülmények, szerencsére az egész felkészülésben figyeltünk arra, hogy bármi történik a versenyen, akkor is ész nélkül tovább és tovább kell menni a célig. Ezt sikerült a tavalyi évben minden versenyemen megvalósítani. Az ember elmosolyodik, amikor arra gondol vissza, hogy Moszkvában a rajtgép egyszerűen csak lement, a mezőny egyik fele értetlenül állt, a másik fele pedig – mint a meszes – elindult előre. Ebből a vert helyzetből mégis nyertem.
– Jól értem, ez azt jelentette, hogy 400-450 méteren keresztül a megszokottnál is nagyobb tempót kellett diktálni a győzelemért. Mennyire volt ez különleges helyzet?
– Edzésnek teljesen jó volt, hiszen sokkal nagyobb iramot kellett diktálnom, hogy egyáltalán beérjem a többieket, sőt még az élre is állhassak. Volt ebben még egy különlegesség, mert rá 50 percre volt egy másik rajtom, Szabó Gabival mentünk párosban, és persze ott is csúcsformában kellett lennem. A történtek után a moszkvai Eb-ről úgy jöttem haza, hogy két erős pályát tudtam menni egy napon. Ezzel magamnak is bizonyítottam, hogy igenis elbírom a három számot Rióban.
– A riói olimpia élményeiről sokat beszéltél már. Most, fél év távlatából nézve az egyes és a négyes viszonylag könnyű volt vagy csak sima?
– Az egyes nagyon érdekes verseny volt, mert előtte nagyon nyugodt voltam, szinte hihetetlen, hogy csak egy játéknak fogtam fel az egészet. Úgy vágtam neki életem egyik legfontosabb versenyének, mintha csak edzés lenne. Nem érdekelt, hogy ki néz, ki hall, ki lát, csak magammal törődtem. Így aztán egy igazi örömkajakozás kerekedett az amúgy nagyon kemény pályán. A négyes szintén egy nagyon jó hangulatú verseny volt. Kellett a sikerhez, hogy keményen koncentráltunk, és soha nem dolgoztunk egymás ellen.
– Igen, még most is edzem. Fontos, hogy a szülés után a regenerálódást meggyorsítva, könnyebben tudjak visszaállni a kemény munkába. Nem szabad teljesen leállni, hiszen nekem a sport a mindennapjaim alapját jelenti.
– Mikor lesz a nagy esemény?
– Még három hónap van hátra, de addig rengeteg dolgom van. Bevallom, már izgulok is a szülés miatt. Még az összes babaholmit össze kell szednünk, a szobát meg kell csinálnunk, szóval még rengeteg feladat van, de nagyon várom.
– Beszélgettél a szülésről az olimpiai bajnok társakkal, akik már nevelik a gyerekeiket? Kovács Katalinra, Douchev-Janics Natasára vagy éppen Fazekas-Zur Krisztinára gondolok.
– Natasával és Katival az első időben beszélgettem. A múlt héten Krisztára újra ráírtam, hogy ő hogyan csinálta, és hamarosan újra rákérdezek Natasáéknál is, hogy ebben az állapotban ők mit edzhettek. Persze, minden terhesség más, ezért nem biztos, hogy az válik be, mint nekik jó volt.
– Mennyire hiányzik a kajakozás?
– Nagyon! Amikor látom a többiek Facebook-posztjait, hogy ők már elmentek külföldre edzőtáborozni, nos ilyenkor nagyon viszket a tenyerem, hogy lapátot ragadjak és hajóba üljek.
– Egy-egy könnyebb vízi edzés még beleférne?
– Hajóba már biztosan nem ülök be. De a vízpart mellett töltött idő nekem így is felüdülést jelent.
– A 2016-os idény tökéletesre sikerült. Pedig, ha visszagondolunk, nem mindig voltak ideálisak a feltételek.
– Valóban voltak versenyek, amikor nem voltak ideális körülmények, szerencsére az egész felkészülésben figyeltünk arra, hogy bármi történik a versenyen, akkor is ész nélkül tovább és tovább kell menni a célig. Ezt sikerült a tavalyi évben minden versenyemen megvalósítani. Az ember elmosolyodik, amikor arra gondol vissza, hogy Moszkvában a rajtgép egyszerűen csak lement, a mezőny egyik fele értetlenül állt, a másik fele pedig – mint a meszes – elindult előre. Ebből a vert helyzetből mégis nyertem.
– Jól értem, ez azt jelentette, hogy 400-450 méteren keresztül a megszokottnál is nagyobb tempót kellett diktálni a győzelemért. Mennyire volt ez különleges helyzet?
– Edzésnek teljesen jó volt, hiszen sokkal nagyobb iramot kellett diktálnom, hogy egyáltalán beérjem a többieket, sőt még az élre is állhassak. Volt ebben még egy különlegesség, mert rá 50 percre volt egy másik rajtom, Szabó Gabival mentünk párosban, és persze ott is csúcsformában kellett lennem. A történtek után a moszkvai Eb-ről úgy jöttem haza, hogy két erős pályát tudtam menni egy napon. Ezzel magamnak is bizonyítottam, hogy igenis elbírom a három számot Rióban.
– A riói olimpia élményeiről sokat beszéltél már. Most, fél év távlatából nézve az egyes és a négyes viszonylag könnyű volt vagy csak sima?
– Az egyes nagyon érdekes verseny volt, mert előtte nagyon nyugodt voltam, szinte hihetetlen, hogy csak egy játéknak fogtam fel az egészet. Úgy vágtam neki életem egyik legfontosabb versenyének, mintha csak edzés lenne. Nem érdekelt, hogy ki néz, ki hall, ki lát, csak magammal törődtem. Így aztán egy igazi örömkajakozás kerekedett az amúgy nagyon kemény pályán. A négyes szintén egy nagyon jó hangulatú verseny volt. Kellett a sikerhez, hogy keményen koncentráltunk, és soha nem dolgoztunk egymás ellen.
(forrás: inforadio.)