Hamarosan újabb sportpálya-fejlesztések indulhatnak Újpesten

  •  
  •  
  •  

Megújulhat a Petőfi labdapálya és a Könyves Kálmán Gimnázium sportpályája, valamint egy új pumptrack pálya is épülhet a Pozsonyi lakótelepen – jelentette be dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere. A támogatói okiratok már megérkeztek, így a kivitelezési és felújítási munkálatok hamarosan megkezdődhetnek.

„Azért nagyon fontos a közterületi sportpályák felújítása – és az elmúlt években is ezen nagyon sokat dolgoztunk – mert az a tapasztalat, hogy ahol megújulnak a közterületi focipályák, kosárlabdapályák, azok a pályák megtelnek élettel” – fogalmazott dr. Trippon Norbert.

Újpest polgármestere hozzátette, hogy fontos célkitűzés a közterületi ingyenes kikapcsolódási és sportolási lehetőségek biztosítása minden újpesti számára, hiszen ezek révén a fiatalokat is el lehet mozdítani az okostelefonoktól, és be lehet vonni őket a valós közösségi életbe. Az új pályákon találkozhatnak egymással, a friss levegőn együtt tölthetik az idejüket, közösségben, élettel megtöltve a helyet.

Újpest Önkormányzata még tavaly nyújtott be pályázatokat az aktív kikapcsolódást és az egészségmegőrzést szolgáló infrastruktúra-fejlesztésekre, amelyek közül hármat nyert el a város. Az egyik beruházás a Király utca mellett található Petőfi labdapálya, sportpálya felújítása, amely várhatóan már idén megvalósulhat, a fejlesztéshez 17 millió forint támogatást nyert az önkormányzat.

A második nyertes pályázat a Könyves Kálmán Gimnázium sportpályájának megújítását érinti, ehhez 15 millió forint támogatás érkezik. A harmadik fejlesztés a Pozsonyi lakótelepen valósulhat meg, ahol egy új kerékpáros ügyességi (pumptrack) pálya építéséhez 29 millió forint támogatást sikerült elnyerni.

Az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ támogatásával és önkormányzati forrásból így több helyszínen is megújulhatnak a sportpályák Újpesten.

„Így újabb helyszíneken rúghatjuk majd a bőrt, vagy éppen kosárlabdázhatunk, kerékpározhatunk, minőségi közösségi időt együtt töltve!” – összegzett dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere.

Újpesten nemrég készült el a Béke téri sportpálya felújítása, amely vadonatúj, lilás színárnyalatú rekortán burkolatot, új, zárható kapukat és több sportágra alkalmas felfestést is kapott. Erről bővebben egy korábbi cikkünkben olvashatnak erre a linkre kattintva.

Továbbá nemrég készült el a Szilas Aktív Park pumpapályájának felújítása is, erről pedig itt olvashatnak részletesebben.

SZFM