Három generáció a házasságkötő teremben

  •  
  •  
  •  

A Gerber családban egymást érik az esküvők, a kerek házassági évfordulók. Az egy éve férjhez ment unoka, Dörnyei-Gerber Krisztina említette, hogy hosszú távú elkötelezettségnek tartja a házasságot. Csakúgy, mint szülei és nagyszülei. Dr. Gerber Alajos Mártával 55 éve, fia, dr. Gerber Gábor és Farkas Zsuzsa 30 éve, az előbb említett unoka pedig tavaly kötött házasságot. Az újpesti háromgenerációs család a házasság napján országos ismertségre tett szert, amikor életüket, hűségüket többek között Simicskó István államtitkár emelte példává, és köszöntötte őket, stílszerűen egy házasságkötő teremben.

Dr. Gerber Alajos, a legidősebb családfő fogorvosként, hitoktatóként és Újpest díszpolgáraként is ismert, nem először avatja be az Újpesti Naplót a magánéletébe:

– Életünk során végig segített bennünket a hitünk. Szeretetben, egymásra figyelésben minden könnyebben megy, ezt a gyerekeink és az unokáink is tapasztalják – összegez már az elején. – Az ötvenedik házassági évfordulónkon megismételt házassági fogadalmunk óta már öt év telt el, hogy repül az idő! – teszi hozzá. 

– A házassági fogadalmunkat 25 év után is megújítottuk, Gábor fiunk esküvőjén mondja  Mártika, akinek nemcsak fia, de két lánya is többgyermekes családban tudta elképzelni a házaséletét. Mártika hozzáteszi: – a gondok, a problémák őszinte beszélgetésekkel, türelemmel és szüntelen önneveléssel megoldhatók. Nemcsak a rendelőben, de az élet különböző területein is együtt dolgoztunk, egymást segítve, erősítve. 

– Néhány éve hitoktatóként fiatal fiúkkal éppen a szeretetről, a hűségről, az örök emberi értékekről, a hitről és a szolgáló szeretetről beszélgettünk. Személyes példát említettem,  elmondtam, hogy évtizedek óta élek együtt a feleségemmel. Egy fiú meg is kérdezte: boldog a tanár úr egyetlen nő mellett? –Igen, válaszoltam. A jó példák segítenék a mai fiatalokat is.  

– A boldogságnak többféle vetülete van – veszi át a szót Mártika. – Küzdelmes életünk és munkánk során sok próbatétellel találkoztunk, de számíthattunk egymásra és a gyerekeinkre. A közös szép emlékek ma sem mentek feledésbe- fűzik hozzá. 

– Annak is örülök, hogy a fogorvosi praxist a családom folytatja, és a népes családban „öröklődik” a párválasztás komolysága és a hosszú távú elköteleződés. A családanyák harmóniát teremtenek maguk körül, miközben felelősségteljes a munkájuk. Mi, nagyszülők is segítjük őket az unokákkal való beszélgetésekkel „Csalódást nem ismer, és sohase válik, kinek egy a fontos: boldog-e a másik”. Hisszük és reméljük, hogy a boldog, küzdelmes és szeretetteljes házasságot az unokák tovább folytatják-mondja dr. Gerber Alajos.

B.K.