Tanáraikra, diákéveikre emlékeztek a Könyves Kálmán Gimnázium 1953-ban végzettjei, akik közül csaknem húszan nem csupán iskolájukba látogathattak el. A három osztály egyébként sem nem különül el egymástól, az egykori évfolyamtársak, ha tehetik, minden évben találkoznak.
Sors Bona Nihil Aliud, azaz „Jó szerencse semmi más”. Ez a Zrínyitől kölcsönzött mondat Jozefka Antalék osztálya számára majdnem az elbocsátást jelentette, azonban 1953-ban, Nagy Imre kormányra kerülése után, Szabó László, a Könyves Kálmán Gimnázium akkori igazgatója már e négy szóval búcsúztatta az évfolyamot.
Jozefka Antal Újpestért-díjas képzőművész, a hatvanéves érettségi találkozó szervezője, azt mondta, három osztály végzett egyszerre, de a június 19-ei összejövetelen az 1953-ban végzettek közül szinte valamennyi, ma is élő diák megjelent. (Dömötör Zoltán vízilabdázó olimpiai bajnokot épp az összejövetel pillanataiban választották Budapest Díszpolgárává, azért nem tudott eljönni.)
Az öregdiákok egykori iskolájuk portáján találkoztak, és nem győzték felidézni emlékeiket. Közösen keresték fel egykori tanulószobájukat, majd a rövid látogatás után az Újpesti Helytörténeti Gyűjtemény felé vették útjukat. Noha néhányan most is Újpesten élnek, a rövid helytörténeti séta szinte valamennyiük számára hasznosnak és érdekesnek bizonyult.
A következő állomás, a Városháza volt, amelynek történetéről Szöllősy Marianne, az Újpesti Helytörténeti Gyűjtemény vezetője tartott rövid előadást a megjelenteknek, akik előbb a házasságkötő, majd a dísztermet tekintették meg. Utóbbi helyszínen dr. Tahon Róbert jegyző várta őket, aki megemlítette: a Könyves Kálmán Gimnáziumot a mai napig az ország száz legjobb iskoláinak egyikeként tartják számon.
Az érdekes ismertető és az alma matert dicsérő szavak után a közel húszfős csapat közös programja a Kakukk vendéglőben ért véget.
kép és szöveg: MOA