Hihetetlen energiával bír Hobo, aki Újpesten született, és Földes László a becses neve. A Kossuth-díjas művész ír, színházakban vállal szerepeket, szaval, zenél, énekel. Legutóbb a Művészetek Völgyében hét nap alatt tizenöt, teltházas koncertet adott. És máris itt az újabb feladat: a Szent István téri nagyszabású koncert.
–Újpesten születtél, meddig éltél a kerületben?
–Hat éves koromig, majd 18-tól 20-ig, az egyik nagynénémnél.
–Merre laktatok?
–Óvodás korom után mentünk el innen, addig az Erzsébet utca 38-ban éltünk, mára már lebontották azt a házat is.
–Az Élet és Irodalomban, a Kortársban, a Mozgó Világban, Szerémi László néven novellákat publikáltál egykoron. Írónak készültél?
–Úgy gondoltam, írni fogok, és mellette játszom egy amatőr zenekarban hobbiból. Ám a Hobo Blues Band az első koncertjével befutott, amire nem készültem fel. Kicsit más irányt vett az életem. Szakadatlanul játszom, de megjelent néhány kötetem, és rendületlenül írom a dalszövegeimet.
– Szövegeid mélyek, szinte már versek. Vagy nem is szinte!
– Nem írtam még verset.
– Biztos vagy benne?
– Magyarországon a dalszövegeket nem „emelték” költészetté, holott valamikor a zene és a vers együtt lélegzett. Most pocsékul ugyan, megvannak külön-külön, jó lenne, ha összefognának, de erre nincs esély.
– Ha leülnél, bizonyára nem okozna gondot egy szonett megírása.
– Régen, harminc évvel ezelőtt tudtam szonettet írni, mára már elfelejtettem. A költészet szakma is, amit én már nem tudok. Maradok a dalszövegírásnál, és József Attilánál. Benne jobban megtalálom azokat a gondolatokat, amelyek foglalkoztatnak. Mintha csak én írtam volna.
– Néhány éve, amikor beszélgettünk, azt mondtad: megyek a Gulágra. Mentél?
– 2009-ben voltam Perm mellett, a 36-os táborban, és a Memorial Múzeumokban irodalmi és zenei anyagot is gyűjtöttem. Csak jövőre lesz időm a lemezt kiadni és az előadást létrehozni. Egyelőre a fordítói munkák készülnek. Remélem, ezek még idén befejeződnek.
– Rosszul emlékszem, hogy mai magyar szerzők verseit nem szavalsz?
– Egyszer már nekifutottam az anyagnak, Romsits Rudival, de ő meghalt. Majd újra megpróbálom.
– Színdarabban is játszol. Akkor most te színész vagy?
– Egy fenét! Igaz, játszottam darabokban, de azok tévedések, vagy bukások voltak. Nem csoda, én csak saját magam tudok lenni. Egyetlen szerepre vágytam világéletemben, hogy egyszer én legyek Svejk, a derék katona. Elég érdekes lenne, már csak az alkatom miatt is. Most, Vidnyánszky Attila szegedi „Az ember tragédiája” rendezésében sikerem volt, de megint magamat kellett játszanom egy kis csavarral. A kíntornás voltam.
– Mi jut eszedbe a 66-os számról? A korod?
– A híres amerikai országút, amiről lemezt és könyvet is írtam.
– Kossuth-díjas lettél. Hogy viseled?
– Jól esett a megtiszteltetés, de nem változott semmi. Ugyanúgy járom a saját utamat, nem tartozom sehová.
– Nemrég jöttél haza a Művészetek Völgyéből. Milyen volt az esős Kapolcs?
– Borzalmas idő volt, de tizenöt teltházas műsorom ment hét nap alatt. Fantasztikus dolog ennyire közel lenni az emberekhez. És ilyen emberekhez.
– Mit hozol az újpesti koncertre?
– Nem a HBB-t, csak a HB-t, azaz a Hobo és Bandáját. Régi HBB dalokat, a Circus Hungaricus számait, verseket, vadonatúj, még meg sem jelent dolgokat és bluesokat.
Hobo és Bandája koncert az Újpesti Városnapokon: augusztus 27-én, szombaton 20 órakor a Szent István téren.
Ádám Tamás