Együtt bulizik Falusi Mariann, Takács Nikolas és a Swing à La Django Újpesten

, , , ,
  •  
  •  
  •  

Országos premier helyszíne lesz az Idősek Világnapja alkalmából rendezett koncert szeptember 27-én, hiszen először lép közösen színpadra Falusi Mariann, Takács Nikolas az Újpesten már jól ismert, színvonalas pop-folklór bulizenekar, a Swing à La Django.

A repertoár se mindennapi, hiszen még sose látott és hallott koncert színtere lesz a Szent István tér az Idősek Világnapján. Falusi Mariann az Újpest Médiának elmondta, hogy eddig sosem énekelt nyilvánosan Pa-dö-dő dalt együttesbeli társa és barátnője, Lang Györgyi tavaly májusi halála óta. „A Swing à La Django azonban zeneileg és emberileg is komoly hatást gyakorolt rám, úgyhogy kötélnek álltam. Feldolgoztuk a Szabó János című Pa-dö-dő slágert, amit először Újpesten mutatunk be.”

Falusi Mariann azt is elmondta, hogy más slágerekkel is készülnek, és izgatottan várja a közös művészeti munkát ezzel a számára rendkívül inspiráló zenekarral. „Az újpesti közönséget pedig imádom. Legutóbb a Jazz it UP koncertjén léptem fel, Horgas Eszterrel és Kálloy Molnár Péterrel együtt. Hálás voltam érte, hogy nagyon vevő volt a közönség a zenénkre. Bízom benne, hogy ez most is így lesz” – mesélte az énekesnő.

Lombos Pál, a szeptemberben éppen tízéves Swing à La Django zenekar vezetője pedig elmondta, hogy a klarinétos, Seres Vilmos tősgyökeres újpesti, nem csoda, hogy rendkívül kedves számukra Újpest.

„Az itteni közönség szereti és értékeli azt a különleges zenei stílusötvözetet, amelyben harmóniára talál a popzene, a magyar autentikus folklór, a francia manouche swing és a sanzonok világa, az argentin bossa nova és a dzsessz. Az idősek világnapán is ilyen muzsikákra számíthatnak a vendégeink.” Lombos Pál elmondta, hogy felcsendül a legismertebb Takács Nikolas sláger, a Ne nézd az órát. „Számos régi átdolgozást is hozunk Nicolas-szal együtt, jön a Mindig az a perc, az Áprilisi tréfa és a Tanulj meg, fiacskám, komédiázni is.”

A másfél órás nagykoncerten régi táncdalokra is nosztalgiázhatunk, hiszen több Kovács Kati slágert is eljátszik a swingzenekar. „Emellett Bach és Vivaldi-feldolgozásokkal is készülünk, Swing à La Django módra” – ígéri a zenekarvezető.

BJ