Időskorról nem csak időseknek

  •  
  •  
  •  

Az időskor jegyében rendezte meg szeptember 17-iki klubdélutánját a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete Újpesti Szervezete az Ady Endre Művelődési Ház galériatermében, ahol a téma kapcsán az egyik meghívott vendég, dr. Hollósi Antal, a Károlyi Sándor Kórház orvos-igazgatója tartott előadást.

Dr. Hollósi Antal bevezetőjében azt mondta, pályája kezdetén az öregség egyfajta misztikum volt számára, azonban ahogy teltek az évek és fejlődött az egészségügyi ellátórendszer, egyre több idős ember veszi igénybe az ellátást.

Az orvos-igazgató általános bevezetőjében az élettartam néhány meghatározó tényezőjét (beleértve nemcsak az orvostudomány és a technika fejlettségi szintjét, hanem az egyén körülményeit és táplálkozási szokásait) sorolta fel, majd rávilágított: a demográfiai adatokból egyértelműen kitűnik: világszerte növekszik a hatvan év felettiek száma. A kormeghatározásnál külön említette: nő a születéskor várható élettartam, és ugyanitt hívta fel a figyelmet az 50-60 év közötti férfiak magas halálozási arányaira és a demográfia időseket érintő hatásaira, köztük arra, hogy az e kort megélőknek egyre kevesebb gyerekük, unokájuk születik.

Az életszakasz sajátosságai és betegségei kapcsán elhangzott még: az időskor nem betegség, a megelőzés-kezelés tekintetében pedig dr. Hollósi Antal kiemelte: ha kivizsgálásról van szó, az idős ember nem a kórházban van a legjobb helyen, sürgős esetekben azonban a gyors, agresszív kivizsgálási technika bizonyul hatékonynak. Hozzátette: az idősebb korban jelentkező vakbélgyulladást nehezebb felismerni, mint fiatalabb korban. A Károlyi Kórház statisztikáiról azt mondta: tavaly és tavalyelőtt a náluk kezelt betegek nagyjából kétharmada hatvan év feletti volt.

Az orvos-igazgató szavait megerősítette a klub másik meghívott vendége, Mező Gizi, a Gyógyhír Patika igazgatója, aki az egészségmegőrzéshez hozzájárulandó egy multivitamint és fogkrémet is tartalmazó ajándékcsomaggal kedveskedett a hallgatóságnak.

MOA