Imahét a Krisztus-hívők egységéért Újpesten

, ,
  •  
  •  
  •  

Az imahetet 1968. óta minden esztendőben világszerte megtartják mindenhol ugyanazokra a bibliai igékre támaszkodó misékkel, istentiszteletekkel.

2020-ban az imahét mottója: „…igen emberségesen bántak velünk…” (ApCsel 28,2). Anyagát a máltai keresztények készítették. A kicsiny szigetország partjainál szenvedett hajótörést követőivel Pál aposotol, aki a szerencsétlenségben is alkalmat látott a missziós munkára, s megismertette Krisztus tanításaival a helyieket. Málta keresztényei minden év február 10-én együtt ünneplik a hajótörött Pál apostol szigetre érkezését, a 2020-as imahéten pedig a világ krisztuskövetői a máltai keresztényekkel együtt olvassák ennek a hajótörésnek, és a helyi – akkor még pogány – emberek nagylelkű segítségének a történetét.

Az imahét újpesti nyitó találkozójára, január 20-án kerül sor, a Szent István téri Egek Királynéja Főplánánia templomban.

Az ökumenikus imahét programjai Újpesten:
 
Január 20, hétfő – Megbékélés, megvilágosodás ApCsel 27,18-21
Egek Királynéja Főplébánia templom (Szent István – piac tér)Igét hirdet: Zámbó András református lelkész
Január 21, kedd – Reménység: Pál üzenete ApCsel 27,22;34
Evangélikus templom (Lebstück M u. 38)
Igét hirdet: Kosinsky Béla római katolikus plébános
Január 22, szerda  – Bizalom: Ne félj, csak higgy! ApCsel 27,23-26
Káposztásmegyer, katolikus templom (Tóth Aladár u.)
Igét hirdet: Mészáros Kornál baptista lelkész
Január 23, csütörtök – Erő: kenyér megtörése az útra  ApCsel 27,33-36
Baptista imaház (Kassai u. 26.)
Igét hirdet: Horváth Zoltán római katolikus esperes plébános
Január 24, péntek – Vendégszeretet: a nem mindennapi emberség bemutatása ApCsel 28,1-2;7
Kertvárosi Szent István katolikus templom (Rákóczi tér 4-8)
Igét hirdet: Darvas Anikó evangélikus lelkész
Január 25, szombat – Megtérés: szívünk és elménk megváltozása. Nagylelkűség: elfogadás és adás  ApCsel 28, 3-6 és 8-10
Káposztásmegyeri Református templom (Bőröndös u. 17.)
Igét hirdet:  Mihalovics Mihály görög katolikus lelkész
Az imaalkalmak 18.00 órakor kezdődnek. Minden este, az imaalkalmak után közös agapé, szeretetvendégség lesz a helyi közösségi teremben.

Az újpesti keresztény egyházak mindenkit szeretettel várnak, felekezeti, vallási különbségtétel nélkül, minden helyszínre.