Itt vannak az új rendeletek: este tíztől lesz kijárási tilalom

, , , ,
  •  
  •  
  •  

Megjelentek a Magyar Közlönyben a részletszabályok, tíz négyzetméterenként egy ember lehet bent az üzletekben. A jelenlegi korlátozások április 8-ig biztosan maradnak. 

A nyitás csak akkor léphet érvénybe, ha elég embert beoltottak – többek között ez derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb kiadásából, amelyet szombat délután tettek közzé. A most hatályban lévő védelmi intézkedések április nyolcadikáig maradnak.

A rendelet intézkedik arról, hogy a tíz négyzetméternél kisebb alapterületű üzletekben egyszerre csak egy vásárló tartózkodhat, de ebbe nem kell beleszámítani a 14 év alattiakat, illetve a 65 év felettiek segítőit, ha van ilyen. A boltok üzemeltetői kötelesek folyamatosan gondoskodni a kézfertőtlenítés lehetőségéről, és a kosarakat is folyamatosan fertőtleníteni kell. Újdonság az is, hogy reggel 5 óra és 9.30 között már lehet vásárolni a boltokban.

Azok az üzletek, amelyek megszegik, vagy nem vállalják ezeket a szabályokat, bezárással lehet sújtani, amely egy naptól egy teljes évig is terjedhet. Pénzbüntetés is kiszabható, amely legalább 100 ezer, legfeljebb egymillió forint lehet. A betartatást a rendőrség és a kormányhivatalok fogják ellenőrizni.

A kijárási korlátozást – akkortól, hogy 2,5 millió embert beoltottak – a korábban megszellőztetett információkat beváltva este tízre tolta ki a kormány. Ennek oka, hogy az üzletek is tovább lehetnek majd nyitva, így most már mindenki hazaérhet a megszabott időpontra. Aki ezt megszegi, ötezer és 500 ezer forint közötti büntetésre is számíthat.

A nyitás ugyanakkor nem vonatkozik a vendéglátóhelyekre, ők továbbra is csak kiszállításra készíthetnek ételt. A szolgáltatók a március 8-i szigorítások előtt érvényben lévő szabályok szerint lehetnek nyitva.

Immár rendeletben is leírták, hogy az iskolákba április 19-én vissza lehet térni. Az óvodákra ez nem vonatkozik, ott egyszerűen véget ér a március 8-án elindult rendkívüli szünet.