Járványkórházzá alakulhat a Károlyi Kórház idősgondozó osztálya

, ,
  •  
  •  
  •  

Információnk szerint kiürítik és járványkórházzá alakíthatják az újpesti Károlyi Sándor Kórház Nyár utcai telephelyén működő idősgondozó osztályt.

A döntésről tegnap este értesítette az intézményt Kásler Miklós. A miniszter döntésének értelmében a kórháznak 226 ágyat, az összes férőhely hatvan százalékát kell felszabadítania.

Az új működésre jövő hét közepéig kell átállni. A betegek közül, akit lehet, a családnál helyeznek el. Akiknél erre nincs lehetőség, azokat a Baross utcai telephelyen ápolják tovább. Az intézmény dolgozói folyamatosan egyeztetnek a betegekkel és hozzátartozóikkal.

Déri Tibor: elhibázott lépés

Újpest polgármestere szerdai Facebook-bejegyzésében azt írja, haladéktalanul felvette a kapcsolatot a főigazgató asszonnyal, akinek felajánlotta az önkormányzat segítségét akár a logisztika területén a hosszú hétvége alatt is, ha szükség lenne rá.

Déri Tibor ugyanakkor hozzáteszi: elhibázott lépésnek tartja a kórház életének felforgatását, “hiszen ebben az intézményben többnyire idős, krónikus betegséggel, gyakran önmagukat ellátni már képtelen állapotban fekszenek embertársaink”.