Jövő szerdán dönthet a kormány újabb intézkedésekről

, , , , ,
  •  
  •  
  •  

A kormány kéthetente vizsgálja felül a járványügyi helyzetet és ennek fényében dönt a további lépésekről– mondta el Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter tájékoztatása szerint Magyarország 36 milliárd forint értékben vásárol 12 millió vakcinát. Azt azonban egyelőre még nem tudni, melyik típusú érkezik meg hamarabb Magyarországra, és hogy mikor kezdődhetnek az oltások.

Gulyás Gergely elmondta: a tesztelés holnap kezdődik a szociális intézményekben, hétfőtől pedig az oktatási intézményekben is. 191.000 embert vizsgálnak majd meg,  két fős csapatokban, ebből az egyik egy orvostanhallgató lesz.

Hangsúlyozta: a kormány egyelőre nem hosszabbította meg a korlátozó intézkedéseket, azok december 11-ig vannak érvényben. A kormány kéthetente értékeli az intézkedéseket, most a napokban szűrhetőek majd le az első tapasztalatok, és szerdán születhet döntés további lépésekről. Azt ugyanakkor kérdésre válaszolva megjegyezte: radikálisan javuló számok kellenek ahhoz, hogy karácsony előtt lazításról lehessen dönteni. Hozzátette: a december 11-i határidő előtt 5-7 nappal dönt majd a kormány az esetleges változtatásokról.

Vétó: nem kérdés

Az Európai Unió költségvetésének lengyel és magyar vétójáról szólva leszögezte: „ez már nem kérdés, hanem múlt idő”. A magyar kormány már megvétózta a költségvetést, ezt Orbán Viktor közölte az uniós vezetőkkel is. „Annak az esélye, hogy a mentőcsomagot ebben a formában fogadják el, egy tízes skálán nulla” – hangsúlyozta.

A kancelláriaminiszter hozzátette: a magyar kormány még szigorúbb korrupcióellenes szabályokat is hajlandó lenne támogatni. „Amit nem vagyunk hajlandók támogatni, az az, hogy politikai kérdéseket ne Budapesten, hanem Brüsszelben döntsenek el” – szögezte le.

Ne zavarják Pintér Sándort kérdésekkel!

Kérdésre válaszolva elmondta: a kaszinókat azért nem zárják be, mert azokban „a távolságtartás betartható”. Hétkor azonban nekik is be kell zárniuk, így Gulyás Gergely „nem lát érdemi különbséget” a többi vendéglátóhely szabályozásához (vagyis a kötelező teljes bezáráshoz) képest.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara iparűzési adó elengedéséről szóló javaslatáról megjegyezte nem érkezett meg még írásban a kormányhoz, ha lesz bármilyen döntés, arról tájékoztatják majd a közvéleményt.

Arra a kérdésre, hogy a kormányfő, és a belügy-, illetve humánminiszter miért nem nyilatkozik a kormánykritikus médiának, úgy reagált: Varga Judit igazságügyminiszter nemrégiben nyilatkozott a BBC-nek, a miniszterelnök pedig évente órákon keresztül áll a sajtó rendelkezésére. “Hasonló kérdésekkel pedig nem tanácsolom, hogy Pintér Sándort zavarják”.

Szintén kérdésre válaszolva szögezte le, hogy, ha az egészségügyi dolgozók közül valóban voltak olyanok, akik a kirendelés után járó 50 százalékos pótlékot nem kapták meg, az elfogadhatatlan és „fegyelmi következményei” lesznek.