A magyar első osztályú labdarúgó-bajnokság mai fordulójában a Puskás Akadémia otthon tartotta a három pontot a DVSC (Debreceni Vasutas Sport Club) legyőzésével, így továbbra is versenyben maradt a bajnoki címért. A harmincpontos Loki az utolsó két forduló előtt még kieső helyen áll, miközben már biztosra vehető, hogy kerületünk csapata, a harminchat pontos Újpest FC jövőre is a legfelsőbb hazai ligában folytathatja a küzdelmeket. Az utolsó fordulóban a DVSC a jelenleg harmincegy pontos Fehérvár FC-hez látogat, így a két csapat közül legfeljebb csak az egyik tudja megelőzni a lila-fehéreket. Együttesünk holnap Zalaegerszegen vendégszerepel, a mérkőzés 13 órakor kezdődik.