Kéménytűz, füst és szén-monoxid-mérgezés – mindez megelőzhető

  •  
  •  
  •  

A szén-monoxid rendkívül agresszív, mérges gáz. Belélegezve a tüdőn át a vérbe kerül, ahol kétszázötvenszer intenzívebben kötődik a vér hemoglobinjához, mint az oxigén, vagyis megakadályozza az oxigénfelvételt. A tragédiák és balesetek azonban odafigyeléssel, öngondoskodással megelőzhetőek!

Budapesten szeptember 20-ig több mint százhuszonkét szén-monoxid mérgezéses esethez kellett vonulniuk a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltóinak. Negyvennyolcan szenvedtek szén-monoxid-mérgezést. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságnál rendelkezésre álló adatok szerint idén három felnőtt és egy gyermek vesztette életét CO mérgezésben. Tapasztalataink szerint sok helyen már felszereltek CO érzékelőket; közel harminc esetben mentették meg a lakásban tartózkodók életét ezek a riasztó eszközök.

A szén-monoxid-mérgezés az egyik leggyakoribb háztartási baleset, amelyet legtöbbször a nem megfelelő műszaki állapotú, vagy a helytelenül használt tüzelőberendezés, kémény, kályha, kandalló, gázsütő, gázszárító, gázkazán, gáz vízmelegítő vagy vegyes tüzelésű kazán okozza. A szénvegyületek tökéletlen égése során képződő színtelen, szagtalan gáz valamely rendellenesség miatt a lakótérbe kerül, és megmérgezi az ott tartózkodókat. A szén-monoxid rendkívül agresszív, mérges gáz. Belélegezve a tüdőn át a vérbe kerül, ahol kétszázötvenszer intenzívebben kötődik a vér hemoglobinjához, mint az oxigén, vagyis megakadályozza az oxigénfelvételt.

A tragédiák és balesetek azonban odafigyeléssel, öngondoskodással megelőzhetőek!

A legfontosabb, hogy az állampolgárok minden fűtési szezon előtt ellenőriztessék a tüzelő- és fűtőberendezések illetve a kémények műszaki állapotát, karbantartottságát – ezzel máris fontos lépést tesznek saját biztonságuk érdekében.

Tehát a balesetek megelőzése érdekében különös gondot kell fordítani a kémények karbantartására is, hiszen a tragédiák gyakori okai a nem megfelelően működő kémények. Budapest területén 2013. év szeptemberéig közel 40.000 lakásba nem tudott bejutni a kéményseprő, annak érdekében, hogy az égéstermék-elvezető időszakos felülvizsgálatát, ellenőrzését elvégezhesse. Ezeknek az ingatlanoknak tulajdonosával, használójával szemben szükség esetén a tűzvédelmi hatóság eljárást kezdeményez.

A kéményseprő-ipari közszolgáltató vizsgálatai során 1600 ingatlan égéstermék-elvezetőjével kapcsolatban állapítottak meg a kéményseprők közvetlen élet- és vagyonbiztonság veszélyeztetést, ezekben az esetekben értesítették a területileg illetékes tűzvédelmi hatóságot, amely haladéktalanul megtiltotta az égéstermék-elvezető további használatát a hiányosság megszüntetéséig, illetve annak a hatóság felé történő igazolásáig.

Az ellenőrzést szakemberre kell bízni, aki a műszaki biztonsági felülvizsgálat elvégzésére is jogosult. Fontos az is, hogy azokat a helyiségeket, amelyekben a tüzelőberendezések találhatóak, rendszeresen szellőztessék, így is megakadályozható a mérgező gázok felhalmozódása. A szellőző nyílásokat semmilyen esetben sem szabad eltömni, elzárni, és szabad keresztmetszetüket időszakonként ellenőrizni kell.

Tudnivaló, hogy a szén-monoxid már rendkívül alacsony koncentrációban mérgező. Ha a levegőben a koncentrációja eléri az egy százalékot, gyakorlatilag másodpercek alatt bekövetkezik az eszméletvesztés, majd a halál. A védekezés egyik legfontosabb biztosítéka a szén-monoxid-érzékelő, ugyanis a színtelen, szagtalan, a levegőnél szinte alig könnyebb, nem irritáló gázt az ember nem érzi, de egy pár ezer forintos beruházással biztonságossá teheti lakását. Igazgatóságunk nyomatékosan ajánlja ezen riasztó berendezések felszerelését, hiszen ezek a készülékek azonnal jelzik a szén-monoxid-koncentráció emelkedését. A szén-monoxiddal kapcsolatos súlyos balesetek igen gyakran éjszaka történnek, amikor a gáz hatásának kitett ember alszik. A CO riasztó készülékek azonban olyan hangos jelzést adnak, hogy az álmából is felriasztja az embert. A szén-monoxid érzékelők közül olyan típusút kell választani, amely az EN 50 291 vizsgálati szabványnak megfelelő.

Ha indokolatlan fejfájás, szédülés, émelygés, a látás- és hallásképesség csökkenésének tüneteit észleli az ember, szén-monoxid mérgezésre lehet gyanakodni. A gázkészüléket azonnal el kell zárni, és ki kell szellőztetni a lakást. Tiszta levegőn a vérben lekötött szén-monoxidnak mintegy fele egy óra alatt távozik. Vagyis ha a mérgezést szenvedett ember elhagyja a szén-monoxiddal telített helyiséget, enyhülnek a tünetek.

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság felhívja a lakosság figyelmét, hogy gázüzemű vagy vegyes tüzelésű fűtési technikák esetén fokozott figyelmet kell fordítani arra, hogy az új típusú nyílászárók megfelelő szellőzőnyílással legyenek ellátva. Fontos, hogy a szellőzőnyílásokat szakember szerelje be. Régebbi típusú nyílászárók esetén felülvizsgálatot, ellenőrzést érdemes végeztetni. Ez különösen fontos azoknál az ingatlanoknál, ahol konyhai elszívó berendezés működik. Ugyanis a konyhai elszívó képes a  kéményből az égésterméket „visszaszívni” a lakótérbe. Ha azonban szabadok a szellőző nyílások, ez a depresszió nem következhet be.

Legfontosabb tanácsok:

  • Rendszeresen ellenőriztesse a kéményeket, a kazánokat, kályhákat, ezeket szakemberrel szereltesse be, vizsgáltassa felül!
  • Szerezzen be szén-monoxid-érzékelő jelzőkészüléket, amely a mérgezés veszélyére figyelmezteti Önt!
  • Ügyeljen arra, hogy a szellőzőnyílások mindig szabadon maradjanak!
  • Rendszeresen szellőztesse a tüzelő- fűtőberendezések helyiségeit!

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság