Január 29-én, vasárnap különjáratú autóbusszal negyvenöten mentünk a Kozma utcai temetőbe. Aschner Lipótra emlékeztünk születésének 140., halálának 60. évfordulóján.
A temetőben csatlakoztak hozzánk és velünk koszorúztak az UTE képviselői, Ipacs Éva és Őze István is.
A sírnál Rojkó Annamária, az Újpesti Helytörténeti Értesítő szerkesztője, a nemrégiben megjelent, Aschner Lipót életét feldolgozó könyv szerzője emlékezett.
A megemlékezés után ismerkedtünk a temetési szokásokkal. Meglátogattuk több ott nyugvó híres ember sírját. Munkásságukat Rojkó Annamária, Iványi János és Szöllősy Marianne ismertette.
Dr. Kovács Ivánné
az Újpesti Városvédő Egyesület elnöke
Rojkó Annamária emlékbeszéde:
“Mi volt a titka?
Kedves „Lipi bácsi” és „Joli néni” – talán elnézik, ha a mai napon a szokásosnál bizalmasabb a megszólítás.
Nem egyedül jöttem; itt vannak velem az újpesti városvédők, akik személyesen nem találkozhattak Önökkel, de a tisztelet bennük Önök iránt ma is él.
„Lipi bácsi”! Hadd meséljem el, hogy annak idején hiába bujkált a sajtó nyilvánossága elől! Az „Aschner egy napon…” kezdetű történetek ma is ott keringenek az „izzós” családokban, sőt, immár a városi legendárium részei. Szinte minden anekdota a gyár „vezéréről” szól, aki nemcsak munkát, kenyeret, hanem a gyár felvirágoztatásával és jóléti intézményeivel hosszú távon megélhetést és kellemes közérzetet is biztosított a helyi családok ezreinek.
És eljöttek velünk az UTE képviselői is, akik töretlenül várják az „aranykor” visszatérését. Volt idő, amikor a tenisz, az úszó, a vízilabda és a kajak-kenu szakosztály sokszor egymással is versengve adta a magyar és a nemzetközi kupák bajnokait, mert Lipi bácsi az Ujpesti Torna Egylet elnökeként világszínvonalú pályákat építtetett és kiváló edzőket biztosított a felkészüléshez.
E kettős kerek évfordulón az utókor nevében közösen tesszük fel a kérdést:
-Lipi bácsi! Mi volt a titka?
-Talán a sajátos tehetséggondozás? A módszer, hogy nyitott szemmel járt, észrevette és felkarolta a legtehetségesebb munkásait, tisztviselőit, mérnökeit?
-Vagy a vízi sporttelep, a tízezer főt befogadó Tungstram strand, Európa első fedett teniszcsarnoka, a stadion vagy a gyári étkezde és kultúrház megvalósításában rejlett a titok? Esetleg abban, hogy mindezeket Ön a gyári dolgozókkal közösen látogatta?
-Talán a kutatólaboratórium, amelyben 1921-től Magyarország legfelkészültebb fizikusai kísérleteztek szabadkezet kapva kutatásaikhoz, ám szabadalmaikat az Egyesült Izzó védte le?
-Talán a Tungsram, a Philips, az Osram és a GE világot behálózó szabadalmi kartellében és az Ön által kötött kereszttulajdonlási megállapodásában? A Tungsram 15 leányvállalatában és 80 külföldi kirendeltségében találjuk a választ?
-Talán a világ villamosiparának naprakész ismerete és a termelés tudatos tervezése? A konkurenciánál mindig két behozhatatlan lépéssel előrébb való gondolkodás tette Önt pótolhatatlanná?
-Talán az amatőr és profi sport példátlan összekapcsolásában és finanszírozásában, a sport élethosszig tartó szeretetében található a válasz?
– Vagy a hitben, a jótékonykodásban és a rászorulók támogatásában?
Hiába találgatunk, a titok ma már megfejthetetlen.
Kedves „Lipi” és „Joli”!
A levéltár nemcsak dokumentumokat őriz, néha segít is. A titok megfejtését keresve ráakadtam az egymáshoz írt leveleikre. Ezekből tudtam meg, hogy az Egyesült Izzó csak a második helyet foglalta el a sorban. Az Önök számára a család volt a legfontosabb. A 20. század legtragikusabb vihara évekre elszakította Önöket egymástól. Lipi bácsit 72 évesen hurcolták Mauthausenbe, miközben Joli nénit Újpesten bújtatták. Mindketten túlélték, de messze volt még a találkozás.
A levelek jöttek, mentek, többnyire elkerülték egymást. A tinta azonban máig őrzi a tényt, hogy a szerelem, a szeretet, az egymásba kapaszkodás segítette át Önöket a legnehezebb időszakon. 1947-ben óriási elhatározás kellett a Svájcból való hazatéréshez és az élet újrakezdéshez. És újrakezdték abban a hitben, hogy az akkori Magyarországon minden úgy folytatódik majd, ahogyan azelőtt volt. Nem Önökön múlott, hogy nem így történt. 1952. január 19-én – 9 nappal 80-dik születésnapja előtt – előbb Lipi bácsi hagyta itt a földi létet, fél évvel később Joli is követte őt. Az újpestiek és az Újpest drukkerek soha nem felejtik el Önöket, számukra örökké fennmarad e név: Aschner Lipót.”