Április 13-án, szombat délután ismét Zenede-napra várta a kicsiket és nagyokat az Erkel Gyula Újpesti Zeneiskola. A késő estébe nyúló rendezvényen minden oldaláról igyekezett bemutatkozni az intézmény: volt koncert, hangszerbemutató, opera-előadás, táncház és tombola.
Szombaton délután hetedszer rendezte meg családi programját az Erkel Gyula Újpesti Zeneiskola és annak alapítványa. A Zenede-nap célja az eltelt évek alatt sem változott: mint megtudtuk, a szervezők ezúttal is azzal a szándékkal hívták életre a programot, hogy a látogatók „beleszagolhassanak” a zeneiskola levegőjébe, a szülő minél teljesebb képet kapjon az intézményben folyó oktatásról, a gyermek pedig ismerkedhessen a hangszerekkel.
A program ezúttal is a háromnegyedórás nyitókoncerttel kezdődött, az Egek Királynéja-főplébánia templomban. Innentől már az Ifjúsági Házban található intézményben peregtek a Zenede-nap eseményei. Először ovis foglalkozásra várták a legkisebbeket, ahol játékos formában igyekeztek rávezetni az apróságokat a zenélés örömére. Ezt nagyobbacskáknak szóló hangszerbemutató követte, amelynek során negyedóránként újabb és újabb hangszercsalád mutatkozott be a leendő zeneiskolásoknak. Az ezután következő hangszersimogató, mint mindig, ezúttal is a Zenede-nap egyik legkedveltebb része volt. A kicsik látható örömmel barátkoztak, ismerkedtek a különböző zeneszerszámokkal. Nagy sikere volt a hegedűnek, zongorának és a fúvósoknak is a gyerekek körében.
A hangszeres ismerkedés után táncházba várták az apróságokat, akik egy órán keresztül lelkesen ropták a talpalávalóra. Az est hátralévő részében a zeneiskolások operaelőadását tekinthették meg a vendégek, azután tombola, majd a jazz tanszak bemutatója zárta a programot.
– Szerencsére ismét sokakat megmozgatott a Zenede-nap. A látvány önmagáért beszél – mutat körbe mosolyogva a hátunk mögött hullámzó gyerekseregre az Erkel Gyula Újpesti Zeneiskola igazgatója, Sillye Gergely. Remélhetőleg a mai nap sikere majd a beiratkozáskor is visszaköszön és ismét sok kis tanítványt nyerünk meg vele a zeneiskola számára – teszi hozzá.
– A siker fontos, de mellette nagy segítség a rendezvény belépőjegyeiből befolyó összeg is – veszi át a szót Kornackerné Ossó Lilian művész-tanár, az alapítvány elnöke. A támogató jegyeket alapítványunk most is hangszerek, oktatási eszközök beszerzésére, tanulmányi támogatásra, valamint helyi, fővárosi, országos és nemzetközi versenyekre indított növendékek költségeinek hozzájárulására fordítja majd – tájékoztat a nyílt nap bevételének sorsáról az alapítvány elnöke.
G.R.