•  
  •  
  •  

Kora tavaszias, olykor szeles idő várható február utolsó hetében, a csúcshőmérséklet napközben jellemzően 10 fok felett alakul, de a hétvégén akár 18 fok is lehet. A hét elején még többfelé lehet csapadék, akár zivatar is, majd szerdától szárazabb és egyre naposabb idő várható – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.

Hétfőn nagyobb területen több, keleten néhány órás napsütés valószínű, de az ország északkeleti felén több helyen várható eső, zápor. A nyugati, északnyugati szél megélénkül, megerősödik, záporos csapadékgócok környezetében viharos széllökés sem kizárt. A maximum-hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul.

Kedden napközben észak felől egyre nagyobb területen szakadozik a felhőtakaró, estére a legtöbb helyen kiderül az ég. Szórványosan valószínű eső, elsősorban a hegyekben havas eső, hózápor, északkeleten, keleten az ég is megdörrenhet. A többnyire északnyugati, nyugati irányú szelet nagy területen kísérhetik élénk, olykor erős széllökések. A minimum általában 2 és 7 fok között alakul, a csúcsérték 7 és 14 fok között valószínű.

Szerdán a felhős – főleg keleti – tájakon is szakadozik, gomolyosodik a felhőzet napközben, az éjszaka képződő ködfoltok pedig feloszlanak, így általában napos időre számíthatunk. Napközben legfeljebb már csak északkeleten fordulhat elő egy-egy futó zápor. A minimum általában mínusz 3 és plusz 2 fok között alakul, a felhős tájakon ennél enyhébb, a fagyzugokban hidegebb idő várható. A csúcsérték 7 és 15 fok között alakulhat.

Csütörtökön általában derült, napos idő ígérkezik az éjjel képződő pára, köd, illetve rétegfelhőzet – itt-ott lassabb – feloszlását követően. Csapadék nem várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 6 és plusz 3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 16 fok között valószínű.

Pénteken északnyugat, nyugat felől egyre több felhő sodródhat az ország fölé, de több órára így is kisüt a nap az éjszaka képződő pára, köd feloszlása után. Csapadék nem várható. A délies szél többnyire mérsékelt marad. Hajnalra mínusz 6 és plusz 4 fok közé csökken a hőmérséklet, délután általában 13 és 18 fok közötti hőmérséklet várható, de északkeleten kissé hűvösebb is lehet.

Szombaton az ország nagyobb részén több órára kisüt a nap, északon, északnyugaton lehet időszakos felhősödés és ott nem kizárt kisebb eső, zápor sem. Hajnalra mínusz 4 és plusz 5 fok közé csökken a hőmérséklet, míg délután 11 és 18 fok közötti hőmérséklet várható.

Vasárnap a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában több órára kisüt a nap, legfeljebb északnyugaton, északon lehet kisebb eső, zápor. A délies légmozgás többnyire mérsékelt marad. A minimum-hőmérséklet mínusz 3 és plusz 6, a csúcsérték 12 és 18 fok között alakulhat.

 

BK