•  
  •  
  •  

Védettséget igazoló okmányt kapnak azok, akiket beoltottak, vagy igazoltan átestek már a fertőzésen – derült ki a csütörtöki Kormányinfón.

Gulyás Gergely elmondta: az idősek oltása folytatódik, a folyamat lassúságának fő oka a szállítások akadozása. Az uniós beszállításból 19 milliót kötöttünk le, de ezek a vakcinák lassan érkeznek, ezért Szputnyik vakcinából 1 millió embernek elegendőt kötöttünk le.

Hozzátette: a kínai Sinopharm-oltóanyagból 500 ezer áll rendelkezésre a jövő héten. Ezt a vakcinát az OGYÉI már engedélyezte, ám a Nemzeti Népegészségügyi Központ vizsgálja még.

A kancelláriaminiszter rámutatott: a második hullámot sikerült megfékezni, de az adatok nem mutatnak további csökkenést, számos országban pedig már a harmadik hullám is elkezdődött. Hangsúlyozta: a brit mutáns megjelent, és gyorsan terjed, így fennáll a betegszám növekedésének lehetősége.

Hozzátette: eddig 294 624 embert oltottak be, 117 ezren pediig már a második oltást is megkapták. Lezárult az egészségügyi dolgozók és az idősotthonok lakóinak oltása, a háziorvosi és oltópontos idősoltás zajlik. Jelenleg 30 ezer idős embernek elegendő Pfizer vakcina áll rendelkezésre. Gulyás Gergely világossá tette: Szputnyik V vakcinával csak 75 év alatti, nem krónikus betegeket oltanak.

Oltásigazolás, majdnem mindenkinek ingyen

A miniszter beszélt arról is, hogy a kormány védettséget igazoló okmány bevezetéséről döntött. A dokumentumot az kaphatja meg,

  • aki a második oltást is megkapta. Ennek érvényességi ideje az oltás időpontja, lejárati dátuma egyelőre nem lesz, hiszen nem lehet tudni, melyik oltás hatása mennyi ideig tart.
  • Aki átesett a koronavíruson. Az érvényesség kezdő dátumát a kórházból való távozás, a pozitív tesztet követő első negatív teszt, vagy, ha valakinek csak egy pozitív tesztje volt, akkor az ezt követő tizedik nap jelenti.
  • Aki hitelesített laborban végzett vizsgálattal tudja kigazolni, hogy átesett a fertőzésen. Az ő esetükben a vizsgálat dátumát követő négy hónapig érvényes az igazolás.

Az okmány kiállítása az első két csoport számára ingyenes, a harmadik (tehát a laborvizsgálatra hivatkozva igénylők) számára költségtérítéses. Arról még nem döntöttek, hogy az igazolás milyen előnyökkel jár, Gulyás úgy fogalmazott: “remélhetőleg ez megkönnyítheti majd a nyitást”.

Hogy erre a nyitásra, mikor kerülhet sor, azt Gulyás szerint az erről indított konzultáció és a menetközben érkező járványügyi adatok határozzák majd meg. A kormány nagyjából két hét múlva, február végén dönt a korlátozásokról.

A miniszter “álhírnek” nevezte, hogy a következő uniós költségvetési ciklusban Budapest mindössze 5 milliárd forintnyi brüsszeli forrást kaphat. Gulyás Gergely szerint az ezermilliárd forintot is eléri majd a budapesti fejlesztések összege, különösen akkor, ha ebbe az elővárosi közlekedési beruházásokat is beleértjük.

, , ,