Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 2010 óta meghirdeti a Határtalanul! programot, melynek keretében pályázatot hirdetnek a hazai iskolák között egy külföldi magyarlakta terület meglátogatására. A program célja az itthoni és a határon túli magyarok közötti kapcsolatok kialakítása és elmélyítése, a kulturális értékek megismerése, személyes tapasztalatok szerzése nemzetünk sokszínűségéről.
Az erdélyiek nagy szeretettel és gazdag programokkal vártak minket, Kolozsváron kívül úti céljaink közé tartozott még Boncida, Válaszút, Torockó, Nagyenyed és a tordai sóbánya. Falvakat és városokat, műemlékeket, néprajzi múzeumokat, várakat tekintettünk meg, találkoztunk Kallós Zoltán népzenekutatóval, megcsodáltuk a Tordai hasadékot és a Székelykőt. Az egész látogatás hangulatán érezhető volt az a fajta vendégszeretet, amely ma már Magyarországon egyre kevesebb helyen van jelen, és budapestiként különösen szívmelengető volt benne részesülni.
A minket vendégül látó iskola – mely óvodát, általános iskolát és gimnáziumot is működtet – rendkívül aktív közösségi élettel rendelkezik, ahogy azt az igazgatóhelyettes bemutatójából megtudhattuk. Pályázatokról, nyári táborokról, flashmobokról, szalagavatókról hallottunk, és szimpatikus képet kaptunk arról, hogyan működnek náluk az ilyen dolgok. A gimnáziumban az évfolyamok két részre válnak: egy humán, illetve egy matematika-informatika szakos osztály indul. Magunk tapasztaltuk, hogy így a fiatalok jobban elsajátíthatják a hozzájuk közel álló tudományágakat.
Az erdélyi vendéglátóink hozzáállása és munkája felejthetetlen élményeket szerzett számunkra, és mindenképpen közel hozta a szívünkhöz Kolozsvárt. Nagyon szépen köszönjük ezt a János Zsigmond Unitárius Kollégium 10. reál és humán osztályának, az osztályfőnököknek, és mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy ez a program ilyen módon létrejöhessen.
Sárospataki Anna 11. a