Szabályozottan ugyan, de elképzelhető lenne a nyitás az egészségügyi szakértő szerint. Facebook-oldalán több más ajánlást is megfogalmazott.
Kunetz Zsombor posztját azzal kezdi, hogy „nagy összegben fogadott volna arra” karácsony és szilveszter környékén, hogy a vásárlási roham után több lesz a fertőzött, de ez nem így történt – bár hozzáteszi, hogy az ünnepi időszakban a laboratóriumok vagy bezártak, vagy csökkentett üzemben működtek.
Az egészségügyi szakértő szerint teljesen egyértelmű, hogy a maszkviselési rendeletek, illetve annak betartása kimutathatóan visszavetette a vírus terjedését, annak ellenére is, hogy az nem veszített fertőzőképességéből, sőt, az erősödéséről lehet híreket hallani. Kunetz szerint épp ezért kell elgondolkodni azon, hogy ha szabályozott keretek között is, de el kell kezdeni a nyitást, mert az iskolák és a munkahelyek nem állhatnak le örök időkre, vagy addig, amíg lesz megfelelő számú oltóanyag.
„[…]az nem fenntartható, hogy örökké leálljanak a munkahelyek, az iskolák. Ez nemcsak a munkanélküliek, és a vagyonukat, megélhetésüket elvesztők számát, hanem a társas kapcsolatok brutális rombolásán keresztül komoly pszichés, és testi károsodásokat is okoznak.
Ki kell nyitnunk! Ha nem is teljesen, de szabályozottan és részlegesen. Sokkal jobban járunk így, mintha ez spontán először titokban, zugkocsmánként történne meg egy forradalommal kísérve.”
– fogalmaz posztjában Kunetz Zsombor, majd hozzáteszi: rengeteg FFP2-es maszk beszerzését elintézhette volna a kormány, ha idejében lép, de ezek a nagy hatásfokú maszkok akár abban is segíthetnek, hogy legalább a kültéri helyeket el lehessen kezdeni újranyitni.
„A kormánynak, amíg nem tud tömegesen oltatni, szűrnie kell. Azt az összeget például, amit az erősen elutasított kínai oltóanyagra költött volna, most kivételesen ne a haverok zsebébe, hanem FFP2-es maszkok vásárlására és szűrésre költse.”
– írja Kunetz Zsombor.