A természet ébredésével megnő a kutyákra leselkedő veszélyek száma. Melegszik az idő, hosszabbodnak a nappalok és a szép idő lehetőséget jelent a hosszabb sétákra. Azonban felelős gazdiként fontos odafigyelni egy-két dologra annak érdekében, hogy kedvenceink egészségesek maradjanak.
„A hidegből melegbe való átlépés elsősorban a kutyák immunrendszertét viseli meg, emiatt tavasszal nagyon sok felsőlégúti megbetegedéssel találkozom. Érdemes a sétáknál bevezetni és megtartani a megfelelő mennyiséget, hogy ez az átmeneti időszak ne jelentsen problémát. Javaslom továbbá az olyan tápok választását, amik támogatják a kutyák immunrendszerét” – hívja fel a figyelmet dr. Faluvégi András, az újpesti Gizmók Állatorvosi Rendelő vezető állatorvosa.
A jó idő megérkezésével megjelennek az olyan élősködők, amik komoly veszélyt jelentenek a kutyusokra. „ Bár szerencsére még nincs itt a toklász szezon, de a kullancsok már megnehezítik az életünket.” – folytatja az állatorvos. „Ezek a kártevők 7-8 fok felett aktivizálódnak, ezért szükséges a folyamatos védekezés ellenük gyógyszerrel vagy nyakörvvel. Kezdjük el rendszeresen ellenőrizni a kutyák bundáját, hisz sokkal könnyebb megelőzni a problémát, mint később megbirkózni egy kullancs által terjesztett betegséggel”. A kullancsok szinte bárhol megtalálhatóak az állat bundáján, de általában a fej körül, a füleknél, a mellkason, a nyakon és a mellső lábakon bújnak meg.
Ugyanez a helyzet a bolhákkal is: fontos a védekezés és a folyamatos vizsgálat. A kutyák tavasszal elkezdik levetni téli bundájukat, hogy felkészüljenek a melegebb időre. Érdemes karbantartani főleg a hosszabb szőrű ebeket és beruházni egy jobb minőségű szőreltávolító kefébe és meglátogatni egy kutyakozmetikust.
„Nem szabad megfeledkezni az időközi féreghajtás fontosságáról sem, hiszen a kutyák tavasszal még könnyebben meg tudnak fertőződni különböző parazitákkal. Attól, hogy lakásban tartjuk az állatot és megfelelően mosdatjuk, még ugyanúgy ki van téve ennek a veszélynek egy-egy séta alkalmával is.” – figyelmeztet Dr. Faluvégi András. A bélférgek például kifejezetten a városi ebekre jellemző belső paraziták. Ugyanilyen körültekintést igényel a hazánkban nem olyan rég ismert szívféreg elleni védekezés, ami egy olyan, szúnyog által terjesztett féregtípus, ami a szív nagyereiben és üregeiben képes elszaporodni. A fertőzéssel járó tünetek elsősorban fáradékonyság és köhögés.
„Úgy gondolom, felelős gazdiként nagyon fontos, hogy eleget tegyünk kötelezettségeinknek. Biztosítsuk kutyusainknak a szükséges mennyiségű és minőségű sétát és játékot, gondoskodjunk a megfelelő élelemről és vízről és szedjük össze utánuk a kutyapiszkot. Az évenként szükséges két oltáson (a veszettség és a kombinált oltáson) kívül fontos, hogy elvégezzünk különböző szűrővizsgálatokat annak érdekében, hogy kutyusaink minél tovább velünk maradjanak. A veszettség elleni oltást ráadásul törvény írja elő és a törvény nem ismerete nem ment fel senkit a törvény alól.” – összegzi az állatorvos.
Hornyák-Kövi Franciska