Lakásbiztosítási kampány: ha spórolni akarunk, ez az utolsó hét, amikor még könnyen válthatunk

, , ,
  •  
  •  
  •  

Már csak néhány nap maradt a márciusi lakásbiztosítási kampányból, amelyben eddig mintegy százezren módosították vagy újították meg szerződésüket – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adataiból. Az eddigi számok azt mutatják, hogy az ügyfelek jelentős része új biztosítást kötött, míg kisebb hányaduk a meglévő szerződését módosította.

Az online biztosítási összehasonlító oldalak iránt óriási az érdeklődés: a látogatottság meghaladta a százezret, és közel 60 ezer kalkuláció történt az elmúlt hetekben. Az adatok szerint minden negyedik ügyfél a kedvezőbb feltételeket kínáló fogyasztóbarát otthonbiztosítást választja.

A kampányban eddig 74 ezer új ajánlat született, és több mint 24 ezer meglévő szerződés módosult. Ez azt jelenti, hogy az új szerződések száma a tavalyi időarányos adatok 80%-át éri el. Az MNB szerint az idei évben gördülékenyebben zajlanak a biztosítóváltások.

Az ide évben az önrész beépítése egyre gyakoribb az új lakásbiztosításoknál, ami a díjak csökkentését eredményezheti, de érdemes alaposan átgondolni ennek hatásait. Ezek kapcsán az MNB átlátható ügyféltájékoztatást vár el a piaci szereplőktől és közvetítőktől: ennek ki kell terjednie az önrész fogalmának ismertetésére, és hogy az adott szerződés esetében mely fedezetekre teszi kötelezővé vagy engedi meg az önrészt. Emellett arra is, hogy az önrész milyen típusú és mértékű az egyes fedezetek esetében.

Figyelmeztet arra is, hogy egy több tízezer forintos önrész vállalása káresemény esetén komoly anyagi terhet róhat a háztartásokra. Ha a kár összege nem éri el az önrészt, a teljes költséget a biztosított viseli, míg nagyobb károk esetén a biztosító az önrészt levonja a kártérítésből.

Ha az idei kampányban biztosítót váltanánk, ezt írásban kell megtenni március 31-ig, indoklás nélkül. A felmondáshoz szükséges a név, a biztosított ingatlan címe és a kötvényszám megadása. Fontos tudni, hogy így a jelenlegi biztosítás április 30-ával megszűnik, az újrakötött szerződés fordulónapja május 1-je lesz.

Ha ilyen terveink vannak, ne hagyjuk az utolsó pillanatra, nézzük át a lehetőségeket még március 31. előtt!