Lezárták a Népszigetet

  •  
  •  
  •  

A Duna 875 cm-es várható vízállása miatt június 5-én, szerdán délben lezárták a Népszigetet. A folyó június 10-én tetőzik, a rendkívüli helyzet miatt számos közlekedési változással is számolni kell.

Budapest Főváros Védelmi Bizottsága június 4-i esti rendkívüli ülésén a miniszterelnök által bejelentett veszélyhelyzet miatt átvette az árvízvédelmi védekezés irányítását, amely feladatot a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatósággal, a Helyi Védelmi Bizottságokkal, a civilszervezetekkel, a mentőszolgálatokkal és az önkormányzatokkal együttműködve végzi.
Az Országos Vízjelző Szolgálat jelzése alapján 875 cm-es vízállás várható, így Wintermantel Zsolt a IV. kerületi Védelmi Bizottság határozata nyomán június 5-étől, szerda déltől lezáratta a Népszigetet. A tilalom betartatását és a vagyonvédelmi feladatokat a rendőrök és az újpesti polgárőrök közösen végzik.

Kitelepítések Újpesten is
Az Újpesti Helyi Védelmi Bizottság június 5-én határozott a Duna hullámterében tartózkodó személyek kitelepítéséről, illetve az ott élő állatok védelméről.
A polgármester által aláírt határozat szerint az evakuálást azonnal meg kell kezdeni, és legkésőbb június 7-én délig be kell fejezni. Ez azt jelenti, hogy ez után az időpont után még saját felelősségére sem tartózkodhat senki a hullámtérben.
Wintermantel Zsolt ennek érdekében felkérte a rendőrség helyileg illetékes szervét, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket.
A polgármester felkérte a hullámtérben, illetve az ártérben tartott állatok gazdáit, hogy gondoskodjanak a megfelelő ellátásról és életfeltételekről. Amennyiben az állattartó nem tesz eleget törvényi kötelezettségének, a hatóság hivatalból elszállítja és elhelyezi az állatokat, és megteszi a szükséges intézkedéseket.
Ezzel párhuzamosan helyszíntől függően I–III. fokú az árvízvédelmi készültség, a folyó várhatóan jövő hétfőn tetőzik.

Az újpesti polgármesteri hivatalban szükség szerint hétvégi munkavégzést is elrendelhet a jegyző. A védekezésről és az életbe léptetett változásokról, a segítségnyújtás lehetőségeiről összeállításunkban olvashatnak.

Önkénteseket várnak

A fővárosban összesen húsz helyszínen folyik nagy erőkkel a védekezés, ezek közül két kiemelt terület a Margitsziget és a Római-part. Újpesten még nincs szükség önkéntesekre, azonban aki itt, a lakóhelyén szeretne segíteni, az ujpest@arviz.hu címen regisztrálhat. Elkél viszont az azonnali segítség a Margitszigeten, ahová a Margit híd felől lehet bejutni. (A 26-os busz kedd óta nem közlekedik.) Aki a http://fovaros.katasztrofavedelem.hu címen regisztrál, a központi irányítás által megadott legkritikusabb helyeken segítheti a munkálatokat, az aktuális helyzetről pedig a fovaros.katasztrofavedelem.hu oldalon olvashatnak Önkénteseket vár a Vöröskereszt is (Minderről: www.ujpest.hu).
Változások a közlekedésben
A rekordmagas árvíz miatt az egyéni és a tömegközlekedésben is számos változást hoztak. Néhány óra különbséggel lezárták a pesti és a budai alsó rakpartot, rövidített útvonalon jár a 2-es villamos, a 3-as metrót munkanapokon sűrűbben közlekedtetik, utóbbi öt perc helyett négypercenként jár.
Átmenetileg megváltozott a 204-es busszal elérhető H5-ös szentendrei HÉV menetrendje is. A szerelvények végállomása a felszínre, a Margit híd lábához kerül, a követési idő 8 percre nő, Békásmegyer és Kaszásdűlő között viszont újabb szerelvényeket állítanak be. Utóbbi állomástól az Árpád híd pesti hídfőjéig pedig HÉV-pótló buszokat indítanak, amelyekkel a sűrűbben közlekedtetett 1-es villamost lehet majd könnyebben elérni, de ugyancsak sűrűbben járnak a 4-es és a 6-os villamosok is. A HÉV-en bevezetendő változások időpontjáról lapunk megjelenésének idején, a vízállás függvényében döntenek, a többi módosítás június 5-én lépett életbe, és visszavonásig érvényes.

Gyanús adatgyűjtés
A rendkívüli helyzetet kihasználva ismeretlenek a katasztrófavédelemre hivatkozva adatgyűjtésbe kezdtek, amikor is azt mérik fel, hogy az áldozatoknak milyen vagyontárgyaik vannak otthon. Budapest Fővárosi Védelmi Bizottsága felhívja a figyelmet, hogy a katasztrófavédelem munkatársai jelenleg semmilyen adatfelmérést nem végeznek a lakosság körében, telefonon tájékoztatást nem kérnek. Amennyiben mégis információra lenne szükségük, kizárólag személyesen, egyenruhában, jelvény viselésével keresik meg az embereket. Ahogyan rendőrségi híreinkben többször hírt adtunk róla, fontos lehet például az álrendőrök kiszűrése, őket az újpesti kapitányságra betelefonálva lehet ellenőrizni, a valódi egyenruhások ugyanis megvárják a hívás végét.

M. Orbán András