Már egy hete lázban ég az egész család. Igen tekintélyes mennyiségű szőlőt halmoztunk fel, amihez persze tilos nyúlni, mivel az óvodába visszük. Szüreti mulatság lesz.
Rendesen ki lettem oktatva. Mert afféle városi emberként nem tudtam, hogy milyen a prés, pontosan hogyan készül a must, és mikor lesz belőle bor. Próbáltam bedobni minden tudásomat, de kevésnek bizonyultam. A lányom rám legyintett. Majd az óvodában megtudod.
És megtudtam. Pörgős szoknyában fogadtak a lányok, feltűrt ingujjban a fiúk. Szólt a zene, közben a gyerekek egy része éppen szőlőt ragasztott parafadugóból, mások a szőlő-sajt-mazsola kóstolóból csipegettek. A lányom módszeresen körbevezetett a teremben. Megnéztük a szüretelős festményt, kóstoltunk mustot – “ez a fehér szőlős, anya”, nyújtotta a gyerek, de persze ő itta meg az egészet, “ez meg a piros” és lehajtott még egy pohárral. Aztán volt tánc is, igazi csárdás, közös játék. Nem csoda, hogy nem nagyon akaródzott senkinek hazamenni. A lányom megesketett: a mulatságot otthon folytatjuk. Azóta eltelt már jó pár nap, és mi még mindig szüretelgetünk, énekelgetünk, préseünk otthon. Pont, ahogy az óvodában.
Vályi-Nagy Erika
szülő
Erdősy Jánosné
óvodavezető