Az valami fantasztikus, ahogy Hangodi András, a 80 éves szódás dobálja a palackokat, a flakonokkal teli ládákat. A Liszt Ferenc utcai Schmidt-szikvízüzem alkalmazottjának eszébe sem jut, hogy abbahagyja. A Városnapokon Újpestért-díjjal ismerték el munkáját.
András nem a pénzért tart ki elsősorban, egyszerűen szereti a munkáját, másrészt fél, ha leállna, megtörne a ritmus, az egészsége odalenne. Pályája egészen rendhagyó. Kezdetben a Margitszigeten dolgozott, a Fővárosi Ásvány- és Szikvízüzemnél. Azt mondja röviden: Nagyon kemény volt! Aztán az egyik barát átcsábította az Attila utca 58. szám alatt működő „Újpesti Szállodások, Vendéglősök és Korcsmárosok Szikvízgyárába.” Ez 1952 márciusában történt. Nyolc év múlva kötött ki a Liszt Ferenc utcai Schmidt-szikvízüzemben.
– Ekkor még élt az öreg főnök, naponta hozta át a lovakat, kocsival együtt persze, Óbudáról – mondja Hangodi András. – A Liszt utcában átvettem őket, megpakoltam a kocsit, és irány Újpest, na meg Rákospalota. Később Palotán bérelt istállót az öreg Schmidt, akkor már gyorsabban ment minden. Teltek az évek, míg aztán a lovaskocsit felváltotta a teherautó. A fiatal Schmidt Gábor vette át az üzemet, de ő is igényt tart a munkámra.
Hangodi András hosszú évek alatt, kemény munkával építette ki vevőkörét. Leginkább egyéneknek szállít. Megesett, hogy nem találta otthon a tulajdonosokat egy-egy ünnep előtt, ilyenkor hazavitte a szódát, és másnap elküldte a fiával, mert az nem járja, hogy az idős házaspár az ünnepek alatt szódavíz nélkül maradjon. Egyébként vannak, akik még mindig a régi teltüveges szódához ragaszkodnak, amúgy pedig nem télen fogy a legkevesebb szóda; az október a legrázósabb.
Váratlanul érte a kitüntetés, András Káposztásmegyeren, az egyik önkormányzati képviselőtől értesült róla, nagyon jól esett neki. A szódás nyugdíjba menetele után közel harminc évvel sem hagyja abba, házhoz viszi a szódát. És 80 évesen is, könnyedén dobálja az autóra a ládákat, palackokat.
Á.T.