fotó: Várai Mihály
A Dunával párhuzamosan fut az újpesti, patinás Attila utca. Az utca neve, a magyar szokásokkal ellentétben nem változott a 20. században. A hun vezérnek Isten ostorának neve megfelelt Ferenc Jóskának, Károlyi grófnak, Kun Bélának, Horthynak, Szálasinak, Rákosinak és Kádárnak is. Nem úgy, mint a közeli utcácska, amely először Lőwy Izsákról, Újpest első zsidó törvénybírójáról volt elnevezve, aztán lett Levente utca (nem Szörényiről), a háború előtt működött a Levente mozgalom, amely lényegében katonai kiképzést jelentett. 1945 után a Ságvári nevet kapta, a mártír illegális kommunistáról, akinek bujkálása idején száz neve is volt. Végül jött a rendszerváltás és az utcácska visszakapta eredeti nevét, a Lőwy Izsákot. Egyszer egy zsidónak is lehet szerencséje.
De most az Attila utcáról van szó, melynek ékessége a 19. század végén épült elbűvölő szecessziós iskola. Először elemi iskolaként működött, aztán általános iskola lett belőle, majd gimnázium. De néhány éve megszűnt benne a tanítás, azóta pusztul. Érdekesség, hogy az Attila utcai suliba járt az első világháború kezdetétől, azaz 1914-től az 1908-ban született anyai nagyanyám, következett 1932-ben született anyám, aki a második világháború kezdetétől, 1939-től koptatta az iskola padjait. S jött a harmadik generáció, azaz jómagam, aki 1950-es születésűként a forradalom évében ’56-ban kezdtem itt az első osztályt. A forradalom nemcsak a szabadság fuvallatát hozta el az iskolásoknak, hanem a négyhónapos kényszerű, ámde nekünk tetsző iskolaszünetet is. (Nem tartozik ide, de megemlítem, hogy a Tungsram strandon, azaz a Tungin, anyámat is és engem is a felejthetetlen Csukor bácsi tanított meg úszni.)
A romló állagú Attila utcai iskola előtt egy kis tábla figyelmeztet, hogy aki jót akar magának, menjen át a túloldalra. Igenám, de az utca másik oldalán lévő házon több helyen is ki van írva: Omlásveszély! Merre menjünk, tisztelettel? Én a törpe uszkárommal mindig az úttesten gyalogolok, teljesen szabálytalanul.
Az új Metrodom lakóparknál kezdődik a Liszt Ferenc utca, amely csak 1923-tól viseli a nagy zeneszerző nevét, korábban, az 1890-es években kiépülő vidék a Sándor utca névre hallgatott. (Az Újpesti Helytörténeti Értesítő szerkesztőjének, Rojkó Annamáriánk szíves közlése.) Vajon milyen Sándorról nevezhették el? Sándor bolgár cárról? Sándor orosz cárról? Petőfi Sándorról? Nem hiszem. Talán Sándor volt az utcácska első lakója. Ki tudja ma már?
Hogy jön ide az egy szál virág? Van az Attila és Liszt Ferenc utca sarkán egy vaskerítés, beton aljzattal. S a betonban egy hajszálvékony repedés. Talán a környék pora rakódott le a beton résébe, s vált újpesti anyafölddé. Aztán egy szellő vagy egy énekesmadár a résbe potyogtatott egy iciri-piciri kis magocskát. A repedésben megbúvó éltető talajban a magocska apró gyökerével megkapaszkodott, a tavaszi eső áztatta, s láss csodát. A magocskának szára nőtt, majd zöld levelecskéket hozott. Márciusra már rügy fakadt rajta, áprilisra bimbóvá serdült, májusban a bimbó kibomlott, s előtűnt egy sárga kis élet. A virág nevét nem tudom, sajnos nincs növényhatározóm, de ahányszor elmegyek a kerítés előtt, megbámulom a csodát, a semmiből sarjadó életet. Az élet élni akar. Őszig is pompázik a gyönyörű virág, ha engedik. Mindig drukkolok, nehogy egy gonosz ember leszakajtsa, hogy a gomblyukába tűzze. De ma már csak esküvőkor tűz virágot zakója gomblyukába a vőlegény. Fehér színűt.
A sárga virágocska, e méltóságteljes élet csodájára járnak a környék lakói. Öntözgetik, babusgatják. A Jóisten tartsa meg a szokásukat. A sárga virágnak pedig valahány csepp eső esik rája, annyi áldás szálljon rája.
Majláth Mikes László