Apám Felvidéken, Privigyén született, 1918-ig Magyarországhoz tartozott a városka. Nagyapám családja privigyei (ma a szlovákiai Prievidza), de ő a terület elcsatolása után Budapestre jött, szülei ott maradtak. Aztán 1929-ben megszületett apám, Mikes György, a humorista, azért Csehszlovákiában, mert nagyapám minden nyárra hazaküldte Privigyére a szüleihez feleségét s a gyerekeket, hogy addig ő Pesten vígan élje a szalmaözvegyek életét.
Apám a neves kereskedelmi középiskolában érettségizett a pesti Vas utcában. Még ma is áll a gyönyörű szecessziós épület. Atyám jó volt közgazdaság tárgyból, mégis a humán tudományokhoz vonzódott és a bölcsészkarra jelentkezett. 1947-ben még felvételi vizsga nélkül lehetett bejutni az egyetemekre, csak be kellett iratkozni. Boldog idők! Apám a bölcsész sorban várakozott, amikor egy csinos lányt pillantott meg a közgázra jelentkezők között. Nem tudott ellenállni a kísértésnek, s átállt a közgazdász sorba, a leány mögé, elkezdtek beszélgetni, de aztán soha nem látta többé. Két év után kimaradt az egyetemről. Megszülettem én, s el kellett tartani a gyereket. Apám könyvelőként helyezkedett el a pesterzsébeti fehérnemű gyárban, ahol a főnök közölte vele, ő fogja beárazni az üzem termékeit. Mire apám: fogalmam sincs milyen árakkal számoljak. Az teljesen mindegy, valójában úgyis cserekereskedelmet folytatunk, mint ezer évvel ezelőtt. Ilyen volt a szocialista tervgazdaság. Apám elkezdte sebesen forgatni a tekerős számológépet, jött ki belőle a papírszalag, azaz a slájfni. A papírszalag kígyózott az íróasztalon, aztán ablakon át ki az épület előtti járdára. Egy szemközti lakó feljelentette apámat az üzemvezetőségnél, s így esett, hogy első munkanapján páros lábbal rúgták ki.
Apámnak ezután egy ideig nem volt munkája, s nem akarta, hogy a hatóság munkakerülővé nyilvánítsa, felcsapott hát újságírónak, s némi protekció segítségével elhelyezkedett a rádió ifjúsági osztályán, ahol humoros jeleneteket kezdett írni. Miért pont humorosat? A történet 1944-re nyúlik vissza. Apámat, mint még nem katonaköteles fiatalembert légoltalmi (légó) szolgálatra osztották be, fő feladatuk tüzek oltása volt bombatámadás esetén. Egy éjszaka az angolszászok szőnyegbombázni kezdték Újpestet, apám felkapott két veder vizet, s kirohant tüzet oltani. Égett az egész Váci út, s csak apám állt ott egyedül, a két veder vízzel. Ekkor határozta el, hogy humorista lesz.
Humoreszkeket, tréfás jeleneteket kezdett küldözgetni különféle lapoknak, főleg a Ludas Matyinak, s láss csodát, 1951-ben állandó munkatársnak felvették a Ludashoz. Korai haláláig, 1986-ig végig ez volt a munkahelye, szerkesztőként, majd főszerkesztő-helyettesként Árkus József mellett.
Akkoriban – nevetséges – a Ludas vicclapnak volt ipari, mezőgazdasági, kereskedelmi, bel- és külpolitikai rovata. Apámat a mezőgazdasági rovat vezetésével bízták meg, nem volt érte nagy tülekedés. Atyám meg sem tudta különböztetni a búzát a kukoricától, ki sem tette a lábát Budapestről.
Apámék, korábban, Újpest előtt a Nefelejcs utcában laktak. Ott lett először szerelmes, 12 évesen egy 16 éves bakfisba, Macába. Az ifjú szerelmes krétával felírta a ház udvarának falára, hogy „Szeretlek Maca!”. Negyven évvel később apám elment megtekinteni szülőházát, bement az udvarra, s ott virított a falun a krétafelirat: „Szeretlek Maca!”.
Nálunk semmi sem változik. (Folyt, köv.)
Majláth Mikes László