Márai Sándor szobra Újpesten a Szent László téren
Kocsis Miklós szobrászművész irányításával november 13-án felállították Márai Sándor író bronzba öntött portrészobrát Újpest kertvárosában, a Szent László téren.
Idézzük fel a magyar polgárság nagy írójának életét
Márai Sándor magyar író, költő, újságíró
(született: Grosschmid Sándor, 1900 Kassa – 1989 San Diego)
Márai elit polgári családba született a századfordulón Kassán. A Premontrei gimnáziumban tanult magyar nyelven, majd egy évre Budára küldték intézetbe, de visszatért Kassára, és Eperjesen érettségizett. Már gimnáziumi évei alatt pályázatokat küldött be különböző napilapokba – álnéven, mert a családja nem támogatta írói ambícióit.
18 évesen Budapestre költözött, jogi tanulmányokba kezdett, ám hamar átiratkozott a bölcsészkarra. Már ebben az évben sikert aratott az Emlékkönyv címmel megjelenő verseskötete.
Támogatta az 1919-es Tanácsköztársaságot, így ennek bukása után biztonságosabbnak látta elhagyni az országot. Egy ideig még külföldön tanult, majd újságot írt, szépirodalmat fordított; Németországban, Prágában és Kassán is publikált.
Kocsis Miklós szobrászművész a Márai Sándor szoborral
1923-ban kötött házasságot Matzner Ilonával, Lolával, akivel 60 évig kitartottak egymás mellett.
Hat évet töltöttek Párizsban, majd 1928-ban visszaköltöztek Budapestre, ahol a világháborúig éltek.
Aktív életet élt, korának legelismertebb írói közé tartozott, ő volt a magyar polgárság irodalmi képviselője. Ezen időszak alatt születtek meg legjelentősebb művei: Bébi vagy az első szerelem című regénye, Műsoron kívül címmel tárcák gyűjteménye, Csutora, Egy polgár vallomásai, a Garrenek családtörténete. A Nyugatba és a Pesti Hírlapba írt; tagja volt a Magyar PEN Clubnak és a Kisfaludy Társaságnak, felolvasásokat tartott a Magyar Rádióban, Thomas Mann budapesti látogatásakor kísérte az írót, 1940-től színdarabjait is bemutatták és a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választotta.
1939-ben újszülött kisfia néhány hetesen meghalt, ami nagyon megviselte – több későbbi műve is őrzi emlékét.
A hábor
ú alatt is folytatta munkáját, de az utána következő kommunista diktatúrát nem akarta íróként kiszolgálni, így az emigráció mellett döntött. 1948-ben hagyta el az országot feleségével és örökbe fogadott fiával.
Olaszországban élt emigráns magyar íróként, dolgozott a Szabad Európa Rádiónak is, majd 1952-ban Amerikába költöztek, megkapta az állampolgárságot is. 1956-ban reménykedett a forradalom sikerében, és csalódással töltötte el, hogy a “nyugat” magára hagyta hazáját. 1967-ben újra Európa, majd ismét Amerika következett.
Miután elhagyta hazáját, a magyar kultúrpolitika tudatosan kiiktatta műveit a hazai irodalmi életből, de Amerikában és nyugaton folyamatosan dolgozott és sikert arattak írásai.
Idősebb korában több családtagját elvesztette, majd feleségét és nevelt fiát is. 89 évesen hunyt el.
Az 1980-as években már felmerült, hogy itthon is kiadják munkáit, de ehhez nem járult hozzá; életművének újra kiadása 1990-ben indult el. Ugyanebben az évben posztumusz Kossuth-díjjal ismerték el.