Marc Lelièvre: „Nyílt és jó mérkőzésre számítok”

  •  
  •  
  •  

Szombaton 18:30 órakor kerül sor a magyar labdarúgás egyik legnagyobb hagyományaival rendelkező rangadójának 194. felvonására, hiszen a Budapest Honvéd csapata érkezik a Szusza Ferenc Stadionba.

Megbízott edzőnk, Marc Lelièvre szerint mivel mindkét csapat a három pontért harcol majd, jó mérkőzésre van kilátás.

„Vasárnap a lefújás után mindenki nagyon csalódott volt, de ezen nem lehet csodálkozni. Hétfő óta viszont már mindenki teljes koncentrációval a Honvéd elleni meccsel foglalkozik. Két olyan csapat játszik, akiknek mindenképpen nyerniük kell, ezért nyílt és jó mérkőzésre számítok. A Honvédon győzelmi kényszer van, mert reális esélyük van kijutni Európába, mi pedig mindenképpen meg szeretnénk nyerni a pesti rangadót – ahogyan minden más meccset is. Bízom benne, hogy a csapat jó játékkal és győzelemmel örvendezteti meg szurkolóinkat.”

Hosszú kihagyás után az elmúlt héten az NB II-ben és az élvonalban is szerepet kapott Bavon Tshibuabua. Megbízott edzőnket – aki a találkozó után, hétfőn hazájában elkezdi a Pro-licences képzést – a kongói válogatott támadóról is kérdeztük.

„Öt-hat hónapos kihagyás után nem lehet elvárni valakitől, hogy kulcsjátékos legyen, annak örülök, hogy meg tudtuk nézni, hogy milyen állapotban van. Bavon egyre jobb formába kerül, számára az a fontos, hogy a következő szezont száz százalékosan kezdhesse” – fogalmazott a pénteki edzést követően a belga szakember.
forrás: 
http://www.ujpestfc.hu