Marc Lelièvre: „Száz százaléknál is több kell pénteken”

  •  
  •  
  •  

Megbízott edzőnk is tudja, az eddiginél jobb helyzetkihasználásra van szükség a Pécs ellen. Akárcsak az előző hetekben, a PMFC ellen is Marc Lelièvre készítette fel a csapatot. Megbízott edzőnk hazai pályán győzelmet vár a játékosoktól a pénteken 19:00 órakor kezdődő mérkőzésen.

„Csalódott voltam Kecskeméten, hiszen kikaptunk, de a lefújás után pár perccel már az jár minden edző fejében, hogy a következő hétre hogyan készíti fel a csapatát. Nyernünk kell a Pécs ellen, tudjuk jól.  Erre azonban száz százalékosnál is nagyobb koncentrációra van szükség, hiszen erős csapat érkezik a Szusza Ferenc Stadionba.  A szervezettségünkkel nem volt probléma Kecskeméten, azonban a teljesítményünk lehetett volna jobb. Az elmúlt hetekben többször is felborult a papírforma az NB I-ben, ez is bizonyítja, hogy a magyar élvonalban nincs könnyű, előre lefutott mérkőzés. Egyértelmű, hogy nehéz dolgunk lesz a pécsiek ellen is, de hazai pályán nagyobb nyomást szeretnénk helyezni ellenfelünkre. Bavon Tshibuabua, Nikolas Proesmans és Lázár Bence még hiányzik majd pénteken, és sajnos térdsérülés miatt Filip Sztaniszavljevicsre sem számíthatok.„

A belga szakember tudja, hogy tavasszal kevés gólt szerzett a csapat, ám a héten azért is dolgozott a kerettel, hogy ez megváltozzon.

„A statisztikák nem hazudnak, azok pedig azt mondják, hogy három gólt szereztünk tavasszal, ezekből egy ráadásul öngól volt. Nem mondom, hogy a támadók nem dolgoznak nagyon keményen, mert ez természetesen nem igaz, ők is mindent megtesznek a győzelemért, de sokszor voltunk balszerencsések, bízom benne, hogy ez megfordul. A védelmünk viszont stabilan áll a lábán, egy gólt minden meccsen lehet kapni, ez benne van a játékban, így nem lehet más a célunk, hatékonyabban kell kihasználnunk helyzeteinket és több gólt kell szereznünk, mint eddig.„

(ujpestfc.hu)