Fontos mérföldkőhöz érkezett a Rex Állatsziget, ugyanis hivatalosan is megnyílik a Felelős Állattartás Háza, amelynek létrejöttét Újpest Önkormányzata is támogatta.
„Újpest egy büszke város, és büszkék vagyunk azokra, akik olyan elhivatottak egy célért, mint Király Péter és a Rex Kutyaotthon Alapítvány. Úgy gondolom, hogy egy ilyen egyedülálló kezdeményezés támogatása rendkívül fontos, hiszen ezáltal gyermekeinknek teremtünk lehetőséget arra, hogy megismerjék és megtanulják azt, hogyan kell bánni a körülöttünk élő állatokkal, ezért is támogatta Újpest Önkormányzata több mint nyolcvanmillió forinttal a megvalósulását az elmúlt években” – fogalmazott dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere.
A Rex Kutyaotthon Alapítvány február 7-e óta tesztüzemben már működik, azonban a teljes tárlat és a Kutyaverzoom most válik láthatóvá. „Március elsején ünnepélyesen megnyitja kapuit a nagyközönség előtt a Felelős Állattartás Háza a Rex Állatszigeten. Az új, élményalapú oktató- és szemléletformáló központ célja, hogy interaktív módon, minden korosztály számára befogadható formában mutassa be a felelős állattartás alapjait és a kutyák lenyűgöző világát” – olvasható a Rex Kutyaotthon Alapítvány sajtóközleményében.
A Felelős Állattartás Háza egy olyan országos oktató- és látogatóközpont, ahol a jövő generációi interaktív módon ismerkedhetnek meg az állatok szükségleteivel és a felelős állattartás alapjaival.

A Kutyaverzoom pedig izgalmas és interaktív formában tárja fel a kutyák világát. A tárlat azt is bemutatja, hogyan éltek a kutyák az ókorban, milyen szerepet töltöttek be az emberek mindennapjaiban. A látogatók megismerhetik a világ számos kutyafajtáját is, illetve láthatnak egy látványos anatómiai installációt, amely segít megérteni a kutya testének működését a légzéstől az emésztésig. Az Élménylaborban pedig az állatorvosi munka világába is bepillantást nyerhetnek az érdeklődők. A kalandot egy VR-kutyaszán élmény teszi teljessé, amivel a résztvevők átélhetik a sarkvidéki utazás izgalmát.
„A Kutyaverzoom kiállítás március 1-től kezdődően, hétvégén 10:00 és 16:00 óra között lesz látogatható, keddtől péntekig pedig csoportok számára előzetes bejelentkezés alapján” – olvasható a Rex Kutyaotthon Alapítvány írásában. A megnyitó napján pedig ingyenes belépéssel és gazdag programkínálattal várják a látogatókat.
A Rex Kutyaotthon Alapítvány eddigi legnagyobb beruházásának megvalósítása még 2022-ben indult el Heltay László nemzetközileg elismert karmester jelentős összegű magánhagyatékának segítségével, majd Újpest Önkormányzata több lépcsőben támogatta a projektet, emellett pedig főként civilek bőkezű adományaiból sikerült fedezni az építési költségeket. Az oktató- és látogatóközpont megvalósítását sokan önkéntes munkájukkal segítették, valamint különböző építési anyagok felajánlásával járultak hozzá a projekt sikeréhez.
SZFM