Miniszteri látogatás

  •  
  •  
  •  

Szerdán kaptuk a jó hírt, miszerint Újpest 750 millió forintot nyert az Új Főtérre – közölte nagy örömmel dr. Trippon Norbert a Főtér-program alpolgármestere. Nagy öröm számomra, hogy én lehetek, aki elmondhatom: sikerült az, amit mi újpestiek tavaly márciusban még együtt tervezgettünk, megvalósulhat egy közös álmunk, az Új Főtér.

 
Most, hogy már tudjuk 750 millió forintot nyertünk még közelebb kerültünk közös terveink megvalósításához. Most, hogy már tudjuk 750 millió forintot nyertünk, bátran kijelenthetjük, és a kételkedőknek is elmondhatjuk: Újpestnek lesz Új Főtere, olyan Főtere, amely méltó Újpesthez, olyan Főtere, amelyre mi újpestiek mindannyian büszkék lehetünk.
Addig is tesszük, amit eddig is tettünk, és ami minket igazolt: tovább folytatjuk a Főtér-programot, hogy 2010. szeptemberében mi újpestiek együtt vehessük birtokba az Új Főteret.
 
 
Dr. Derce Tamás polgármester:
 
– Egy több, mint száz éves városi múlttal rendelkező ,közel százhetven éves településen a jövőbe való befektetés a jelent is szolgálja. Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt, amikor Újpest Önkormányzata elkészítette, majd elfogadta városfejlesztési koncepcióját, közeli és távoli célok egyaránt megfogalmazódtak lakóhelyünk épített környezetét illetően. Amikor elképzeléseinket megfogalmaztuk, és azokról több lakossági fórumon személyesen, avagy a helyi médiumok segítségével véleményt kértünk az itt élőktől, igyekeztünk minden részletet végiggondolni, megalapozott javaslatokat tenni. Elképzeléseinket pályázati források táplálhatják, a szükséges önerő mellett.   Ezért öröm számomra, és valamennyi, az előkészítő munkában résztvevő munkatársaim számára, hogy pályázatunk kedvező elbírálásban részesült. Most a második fordulós pályázati dokumentumot kell elkésztenünk, 30 napon belül. Úgy gondolom, nagy lépést tettünk előre a megavalósíthatóság és a megvalósulás felé, és még az idén elkezdődhet a Főtér- program, a hagyományai mentén megszépülő és megfiatalodó Újpest történetének újabb fejezete.

st1:*{behavior:url(#ieooui) }


/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-priority:99;
mso-style-qformat:yes;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin:0cm;
mso-para-margin-bottom:.0001pt;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:11.0pt;
font-family:”Calibri”,”sans-serif”;
mso-ascii-font-family:Calibri;
mso-ascii-theme-font:minor-latin;
mso-fareast-font-family:”Times New Roman”;
mso-fareast-theme-font:minor-fareast;
mso-hansi-font-family:Calibri;
mso-hansi-theme-font:minor-latin;
mso-bidi-font-family:”Times New Roman”;
mso-bidi-theme-font:minor-bidi;}

Kiss Péter kancelláriaminiszter többek között a kialakult gazdasági helyzet fővárosi önkormányzatokat érintő következményeinek a felmérésére párbeszédet kezdeményezett a budapesti városrészek vezetőivel. Első útja – talán nem véletlenül – újpestre vezetett, ahol dr. Derce Tamás polgármesterrel, valamint dr. Trippon Norbert alpolgármesterrel tárgyalt a várost érintő legaktuálisabb kérdésekről. Milyen tapasztalatokat szerzett a fővárosi önkormányzatokat érintő, gazdasági helyzetfelmérő „roadshow”-jának első, újpesti állomásán? Többek között erről kérdeztük elsőként Kiss Pétert:

 

-Az új városközpont, a Főtér, maga a teljes Főtér-program egy másfél milliárdos program lenne, amibe természetesen illeszkedik a városháza, és a nyitott városháza koncepciója, az Egek királynéja templomnak a díszkivilágítása és a térátrendezése. Több ütemben természetesen a további fejlesztések ,amik érinteni fogják azokat az épületeket is, amik a tér túloldalán vannak vagyis az ottani piac és a teret ölelő épületek, de ezek egy későbbi tervezési fázisban valósulnak meg. Most az első lépcsőben a tér és az új „városmag” kialakítása kezdődhet meg.

Ez volt az egyik, amiről tárgyaltunk, a másik pedig, amiről érdeklődtem polgármester úrnál, hogy milyen kiemelt kérdések vannak jelenleg, amelyek Újpestet érintik és a fővárossal kapcsolatosan fontosak lehetnek. Egy ilyen fontos programsorozatnak az eleme – amit, ha részemről kezdeni kell, hát Újpesten kell kezdeni -, tehát e programsorozat alapvető motivációja a kerületek vezetőivel való tájékozódás, hogy milyen nagyobb volumenű fejlesztéseik vannak, mi az a – kerület szempontjából – fontos fővárosi ügy, amelyek kiemelt jelentőséggel bírnak, hiszen akkor a következő hetekben a főváros vezetőivel is, a kormány oldaláról is, ezeket napirendre tudjuk tűzni. Többek között azt szeretném mindezzel elérni, hogy a helyi közösségek akarata a fővárossal és a kormánnyal is párbeszédre s egyensúlyba kerüljön. Amint tapaszaltam, az itteni Főtér-programhoz szükséges felkészülés startra kész, minden előkészület megvan ahhoz, hogy pozitív döntés esetén azonnal megkezdődhessenek a munkák. 

Én különben azt gondolom arról, amit polgármester úr mondott, amit Trippon alpolgármester úr is megerősített, hogy annak, hogy itt Újpesten az érdemi ügyekre lehessen koncentrálni, annak van egy politikai és kulturális oka, miszerint a különféle színezetű politikai erők együtt tudnak működni. Azt tekintik, hogy mi a fontos az itt élőknek és nem azt, ami a különféle pártokat elválasztja egymástól. Én ezt pártolandó is vagyok itt.  

 

-Derce polgármester úr miben látja a kiemelt feladatokat?

 

-Megemlítettem miniszter úrnak, hogy elsősorban természetesen a metró – válaszolta Újpest polgármestere. – Ami nem több száz, hanem tíz milliárdos nagyságrenddel megoldható lenne. Az a véleményem, hogy nem a 4-es metrót kell meghosszabbítani Budaörsre, hanem talán ezt kellene befejeznie a fővárosnak Káposztásmegyerig. Csakhogy ez így mindössze egy elszálló mondat, amit nem lehet számon kérni. Valójában ez a gyakorlatban annyit jelentene, hogy a Rózsa utcától a Palotát is érintő felüljáróig lenne egy 500 méteres szakasz, ott kéregvasútként mehetne, onnantól egy 300 méteres szakaszon szintén kéregvasútként az újpesti vasútállomásig, ahonnan a megépített a villamosvonal igénybevételével közlekedhetnének a járatok. Lényegében tehát egy 800 méteres kéregvasúti infrastruktúrát kellene kiépíteni, meg természetesen megerősíteni a villamossíneket – összességében két, két és fél kilométeres fejlesztésről lenne szó.

A harmadik kiemelt témakör, amit érintettünk, az a közbiztonság. Szeretnénk, hogy ha Újpesten a rendőri állomány az változatlan lenne, sőt, ha lehetőség volna rá, növelnénk a létszámot, megerősítenénk a káposztásmegyeri rendőrőrsöt.

A közel száz éves tér és környéke megújulása kapcsán kérdeztük a Főtér-program alpolgármesterét, Dr. Trippon Norbertet is, hiszen az átalakítással kapcsolatos pályázati döntés határideje szinte „az ablakon kopogtat”:

 

-2007-ben Újpest politikai erői, teljes egyetértésben úgy döntöttek, hogy megvalósítják Újpest legnagyobb, közel másfél milliárd forintos beruházást a Főtér-programot.  A döntés értelmében megkezdődött a program előkészítése, ennek megfelelően – egyeztetve az újpestiekkel – megterveztük az Új Főteret, és benyújtottuk a pályázatunkat. A megvalósítására az idei évi költségvetésben 500 millió Ft-ot különítünk el.  

Programunk három lépcsőben igyekszik modern városközponttá alakítani a helyszínt úgy, hogy közben megtartsa a meghitt közösségi terek sajátosságát is. 2010. augusztus 31-ig meghagyva a Városháza – Piac – templom féltve őrzött együttesét világszínvonalú közösségi teret hozunk létre fákkal, virágokkal, új díszburkolattal, szökőkúttal, díszkivilágítással és új utcabútorokkal. Ezen túl elvégezzük az Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának felújítását, és az alagsorban egy Városháza-pincét (Rathatus Kellert) is kialakítunk. Tervpályázatot írtunk ki a Szent István téri mélygarázsra, és az Új Virágpiacra, melynek megvalósítása szintén tervbe van véve.

 Mint a Főtér – program alpolgármestere továbbra is mindent megteszek annak érdekében, hogy 2010-ben az újpestiek birtokba vehessék az Új Főteret.