Most hétvégén állíthatjuk át utoljára az órát?

  •  
  •  
  •  

Szombatról vasárnap virradóra ismét vissza kell állítani az órákat a téli időszámításra. 2020 lehet az utolsó év, amikor ezzel kell bíbelődnünk, de pontosan még mindig nem tudni, hogy mi lesz az óraátállítás sorsa Magyarországon és az Európai Unióban.

Ugyanis, ha hihetünk az uniós terveknek, hamarosan búcsút inthetünk a március és október utolsó hétvégéjén – a nyári időszámítás kezdetén és végén – megszokott óraállítgatásnak.

Október 25-én hajnali 3 óráról 2-re fognak visszaállni a digitális órák, az analógokat pedig ennek alapján egy órával kell majd visszafelé tekerni.

Magyarországon először a XX. század közepén, 1954 és 1957 között vezették be a tavaszi és téli óraátállítást az elektromos kapacitás nehézségei miatt. A gyakorlatot 1958-ban törölték el, és újra csak 1980-ban, energiamegtakarítási céllal vezették be ismét. Ezzel a módszerrel akkoriban sokkal jobban kihasználhatók voltak a napfényes órák, és jelentősen csökkent az áramfogyasztás.

A kétezres években viszont egyre komolyabb vita bontakozott ki arról, hogy van-e még értelme a gyakorlatnak.

Az átállítással nyert energiamegtakarítás ugyanis mostanra gyakorlatilag nullára csökkent, mert a légkondicionálók korában nyáron már szinte nagyobb az áramfogyasztás, mint télen:

jelenleg Magyarországon fejenként a megtakarítás évi 450 forint, ami sokak szerint nem indokolja az óraátállítás fenntartását.

A hosszabb nappalok több szabadidőt is biztosítanak a szabadban, kevesebbet kell sötétben közlekedni, jótékony hatással van a lelki közérzetre is.

Ugyanakkor az átállítás ellen szól, hogy felborítja az ember biológiai óráját, és míg vannak, akiknek egyáltalán nem okoz gondot, sokak alvászavarra, emésztési problémákra, szívritmuszavarokra, fejfájásra, kedélyingadozásra panaszkodnak miatta, illetve kimutathatóan növeli a közlekedési balesetek veszélyét is.

Az érvek hatására merült fel 2017-ben az óraátállítás európai szintű eltörlése. Elsőként a finn kormány – egy 70 ezer állampolgár által aláírt petíció után – szólította fel az EU-t, hogy szüntesse be a gyakorlatot.

Az Európai Parlament vitára bocsátotta az ügyet, a felméréseken több mint négymillióan fejezték ki véleményüket, és

a megkérdezettek 84 százaléka az évi két óraátállítás eltörlése mellett szavazott.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság akkori elnöke már a közvélemény-kutatásra hivatkozva nyilatkozta, hogy minél előbb be kell szüntetni a korszerűtlen gyakorlatot. Ám az uniós közlekedési miniszterek akkor a nemzetközi menetrendek összehangolásának nehézségei miatt nem támogatták az elnök javaslatát, miszerint már 2019-től búcsút kellett volna mondani az óraátállításnak.

Az Európai Parlament 2019 márciusában szavazott a kérdésről, a képviselők pedig úgy döntöttek, hogy

2021-től meg kell szüntetni az eddigi gyakorlatot.

A tagállamoknak elvileg 2020 tavaszáig kellett volna eldönteniük, hogy a nyári vagy a téli időszámítást választják, illetve

addig tájékoztatniuk kellett volna egymást a döntésükről, majd október végéig tervezetet készíteniük arról, hogyan kívánják áthidalni a váltás okozta nehézségeket.

Az uniós döntés után megkérdezték a hazai helyzetről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert is, aki akkor úgy nyilatkozott:

nincs még kialakult kormányzati álláspont.

A koronavírus-járvány háttérbe szorította az ezzel kapcsolatos döntéseket. Ugyanakkor az egyes országok időszámításait mielőbb össze kellene hangolni, ha Európa nem szeretné közlekedési és logisztikai káosszal tetézni az amúgy sem túl biztató járványhelyzetet.

Itthon egy reprezentatív kutatás szerint

  • a magyarok 78 százaléka törölné el az óraátállítást,
  • közülük 62 százalék szavazott a nyári időszámításra, és
  • mindössze 28 százalék a télire.

A Magyar Alvás Szövetség nem ért egyet az egyébként Európa-szerte is igen népszerű választással. Érveik szerint

élettani és egészségügyi okokból a csillagászati szempontokon is alapuló eredeti, téli időszámítás megtartása lenne a helyes lépés.

Most egyelőre csak az biztos, hogy vasárnapra virradóra vissza kell állítani az órákat és egy órával ismét többet alhatunk. Jobban járunk, ha kihasználjuk, amíg lehet, mert jelenleg nehéz megmondani, mit hoz a jövő.

, , ,