Az operatív törzs mai tájékoztatóján dr. Halmosi Zsolt rendőr vezérőrnagy elmondta:
- 108 egészségügyi intézményben kezdték meg a mai nappal működésüket a kórházparancsnokok.
- Az intézkedés célja, hogy a következő időszak feladataihoz, elsősorban a felkészüléshez a kórházak támogatást kapjanak.
- Életek múlnak majd azon szerinte, hogy a kórházaktól származó adatok alapján hogyan osztják el a szükséges eszközöket és a humán-erőforrásokat.
- Hangsúlyozta: a kórházparancsnokok orvosszakmai kérdésekben nem illetékesek, nem dönthetnek.
- Azt viszont hivatottak biztosítani, hogy azok az egészségügyi készletek, eszközrendszerek, amelyek a gyógyításhoz kellenek rendelkezésre álljanak. Ha az adott kórház hiánnyal küzd, azt jelezniük kell az operatív törzs felé, ezek nyomán tudják majd átcsoportosítani az erőforrásokat, ha kell.
- A járványügyi szabályok betartása és betartatása, ellenőrzése kapcsán is illetékesek.
- A közelmúltban néhány gyógyító eszköz nem oda került, ahová kellett volna, ezért a kórházparancsnokok a vagyonbiztonságra is ügyelnek majd; ezzel és a járványügyi szabályok betartásával kapcsolatban a kórházigazgatóknak kötelező lesz együttműködni velük.
Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos a következőket mondta:
- Az elmúlt 24 órában 447 főre nőtt a fertőzöttek száma, 34-en gyógyultak meg, illetve ismét 2 újabb haláleset történt, az elhunytak ismét idős, krónikus betegségben szenvedő betegek voltak.
- Eddig 13300-nál is több laborvizsgálatot végeztek.
- Még minidig csoportos megbetegedések fázisában vagyunk, nincs robbanásszerű, tömeges megfertőződés, illetve a megbetegedéseknek nincs külön földrajzi gócpontja.
- A kijárási korlátozások a járvány terjedésének visszaszorítását és a fertőzések minimalizálását szolgálják, ezért fontos, hogy ezeket betartsuk.
A vírustesztekkel kapcsolatban úgy fogalmazott:
- Sokféle teszt van forgalomban a világban, jó részük azonban nem bevizsgált, és csupán korlátozottan alkalmas az eredmények produkálására.
- Az NNK-ban a vírus jelenlétét kimutató teszteket alkalmaznak, ami kellőszámú sejt jelenlétéből állapítja meg a fertőzöttség tényét
- Prognózist ebből nem lehet felállítani, csak az adott időpillanatra vonatkozó állapotot tudják diagnosztizálni.
- 14 napon belül bármikor változhat az eredmény.
- Hangsúlyozta: ne várjunk olyat a tesztektől, amikre nem alkalmasak.
- Egy másik fajta teszt a vérben képződő ellenanyagot mutatja ki, ami azt jelenti, hogy a vírus jelen van a szervezetben, de az immunrendszer már védekezik ellene.
- Hangsúlyozta: „Nincs az a teszt, ami meggátolja a járvány terjedését.”
- Orvosszakmai kérdés, hogy elvégzik-e valakin a tesztet, ez nem rendelhető el minden ok nélkül, csak tünetek vagy kontaktusgyanú esetén. A kérdésben a háziorvosé az OMSZ dönthet.
- A tesztelés információt ad, de a járvány terjedésében nem játszik szerepet, nem jelent visszatartó erőt.
- A negatív eredmény semmiféle garanciát nem jelent arra, hogy másnap már nem fertőződik meg valaki, ellenben egyfajta hamis biztonságérzetet kelthet abban, akinek éppen negatív lett az eredménye.
Kiss Róbert rendőralezredes a következőkről tájékoztatott:
- A kormány és az operatív törzs csatlakozott az Európai Unió felhalmozott védőeszközökre vonatkozó programhoz, ennek értelmében ezentúl Magyarország is bejelentheti majd az ezekre vonatkozó igényeit.
- A kijárási korlátozás kapcsán közölte: az állampolgárok többsége megértette és betartja az intézkedéseket, ám vannak, akikkel szemben már fel kellett lépnie a rendőröknek. Eddig 739 szabályszegés történt, amelyből 660 eset figyelmeztetéssel, 79 pedig szabálysértési feljelentéssel végződött.
- A hatósági házi karantént 9037 esetben rendelték el eddig, ennek betartását 57 ezer alkalommal ellenőrizték, az ezzel kapcsolatos szabálysértések miatt 163 feljelentés született, 97 helyszíni bírságot szabtak ki, és 14 esetben figyelmeztettek.
- A határellenőrzés tovább folytatódik, a forgalomban csak kisebb fennakadásokra kell számítani.