“Mutassuk meg, hogy most is képesek vagyunk az összefogásra!

, ,
  •  
  •  
  •  

Görgey Artúr tábornok újpesti szobránál Déri Tibor polgármester, Bedő Kata, Trippon Norbert, Kanász-Nagy Máté, Czigler László alpolgármesterek, valamint Dallos Andrea jegyző emlékezett a forradalomra és szabadságharcra.

Déri Tibor ünnepi köszöntőjét alább olvashatják.

„Magyar történet múzsája,
Vésőd soká nyugodott.
Vedd föl azt s örök tábládra
Vésd föl ezt a nagy napot!”
 
Ezen sorokkal nyitotta Petőfi Sándor a 15-dik Március, 1848 című versét. Igaza volt, azóta is a legemlékezetesebb, legmeghatározóbb nap volt ez a magyar történelemben.
Sorait így folytatta:
 
„Nagyapáink és apáink,
Míg egy század elhaladt,
Nem tevének annyit, mint mink
Huszonnégy óra alatt.”
 
Kedves újpesti polgártársaim! Kedves emlékezők!
 
A maroknyi fiatal az akkori hazai népet elnyomó állapotok, a nemzetközi események, valamint a 13-án kitört bécsi forradalom oldalvizén kiváló érzékkel ragadta meg a pillanatot.
 
Megfogalmazták az évszázad történelmi követelését, és volt bátorságuk kiállni a magyar nép elé, és azt elmondani.
Nézeteiket, eszméiket képviselték az életük árán is.
Egy mondat is képes lelket, történelmi pecsétet adni egy nyomdagépnek: – ”a nép nevében lefoglalom”- ez a mondat, ami egyszerre vetett véget évszázadoknak. A nyomdagép papírra vetette a 12 pontot, ezzel a szót szabaddá tette, a kimondott szó erején keresztül pedig magát a népet is.
 
Ez volt a forradalom első lépése, ez volt a Magyarország számára a forradalmi pillanat, a sajtószabadság.
Valójában a szólás szabadsága jelenti a nép uralmát!
 
A 12 pontban a cenzúra eltörlése csak egy követelés volt – a pontok sorában a törvény előtti egyenlőség, a közteherviselés, az úrbéri viszonyok megszűntetése, és maga az Unio is szerepelt.
Ezek mind olyan vívmányok, melyek bő másfél évszázad múltával is alapvető követelményei egy egészséges társadalomnak. Ezek az egyenlőség, szabadság, testvériség eszméi!
 
A magyar nép 1848-ban is, 1956-ban is képes volt és hiszem, hogy napjainkban is képes lesz megmutatni;
hogy felismeri a maga érdekét,
hogy tud tenni érte,
hogy nem a bosszú, hanem a bölcsesség vezérli,
hogy pontosan felismeri a bajok legmélyén is a kiutat,
hogy mikor mi a teendője.
 
Mutassuk meg napjaikban is, hogy felnőtt és demokráciára érettek vagyunk, hogy szabadon, felelősségteljes és tudatos állampolgárokként vigyázunk egymásra a mindennapjainkban és együtt közösen összefogva átvészeljük az előttünk álló nehéz időszakot.
 
Déri Tibor
Polgármester
Újpest – Káposztásmegyer