Ismét együttműködik a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) a gyűjtővel, hogy ingyenes kiállításon mutassák be az informatikatörténet egy fontos szeletét.
A Mentsük, ami menthető című új tárlat az információtárolás történetét mutatja be a kőtáblától a felhőig és azon túl is, beleértve a nyomtatás, a kép- és hangrögzítést történetét is. A rendezők remélik, hogy a tárlat nagyon tanulságos lesz azoknak a diákoknak, akik számára már nemcsak a kőtábla, de a lyukkártya, sőt a floppy is „őstörténet”. A kiállítás annyiból rendhagyó, hogy nemcsak a személyi számítógép történetének egy-egy nosztalgikus szeletét mutatja be, mint a korábbi közös tárlatok, hanem az információközlés történetének szélesebb aspektusait ismerteti meg. A kiállításon számos ritkaság is megtekinthető lesz, de ezeket meglepetésnek szánják a szervezők.
A kiállításhoz Nagy Károly és Képes Gábor összeállításában egy kísérőkiadvány is készült, amely a DNS alapú adattárolásig ívelően foglalja össze az adattárolás történetét, Alföldi István, az NJSZT ügyvezető igazgatója bevezetésével. A kiadvány bárki számára szabadon letölthető a Jövő múltja és a Retropages oldalakról.
Megnyitó szeptember 10-én 17 óra. A tárlatot megnyitja: Alföldi István, az NJSZT ügyvezető igazgatója. Helyszín: Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft. – Ifjúsági Ház, 1042 Budapest, István út 17-19.
Forrás: itcafe.hu