December 7-én nem csak gyerekeknek muzsikál az Újpesti Karácsonyi Vásárban. Dalokról, tabukról, narancsillatról és a kislányáról, Liliről is beszélgettünk Palya Beával.
– Még csak kétéves a kislányod, de már ugyanolyan energiával dolgozol, mint a születése előtt.
– Energiából nekem sosem volt kevés, de tényleg elég gyorsan elkezdtem újra énekelni. Valószínűleg azért, mert ez nálam belső kényszer, egyszerűen muszáj muzsikálnom. Most úgy érzem, hogy megvan az egyensúly a zenélés és a család között. Persze, minden egyes nap tenni kell ezért az egyensúlyért.
– Egy koncert utáni felfokozott idegállapotból könnyen tudsz visszaváltani nyugodt anyukává?
– Persze, pláne, ha hajnalban érek haza egy koncertről, és Lili már reggel csipog, hogy anya, hami. (Nevet.) De komolyra fordítva, azt hiszem, hogy egyre jobban megy.
– Az Altatok című lemezedet, amelynek dalait Újpestre is hozod december 7-én, akkor írtad, amikor várandós voltál Lilivel.
– Az egyik legjobb ötlet volt, vagyis inkább a legnagyobb ajándék, hogy ezt meg mertem csinálni. Próbáltam meghatározni a viszonyomat valakivel, aki bennem van, hozzám tartozik, de nem tudom, hogy milyen lesz, hogy fog kinézni, mit fog csinálni. Ezeket a kérdéseket dalokkal válaszoltam meg, mint ahogy minden átalakulást az életemben dalokkal oldok meg. De ez egy igazi családi album.
– Akkor az apukáknak is szól?
– Persze, nem szeretnék olyan gyerekműsort csinálni, ahol az apuka a büfében unatkozik. Szerintem egy gyerekkoncertnek családi programnak kell lennie. A Müpában van vasárnaponként egy Altatok Klubom, ahol mindig elmondom, hogy a mi felelősségünk megtanítani gyermekeinknek a rock ’n’ roll jelentőségét.
– Nincsenek nagyon tabuk a dalaidban, minden problémáról, kérdésről kendőzetlenül beszélsz. A saját problémáidat mondod ki ilyenkor, vagy másokéit?
– Is-is. Ez a legszebb paradoxon, amelyre rájöttem alkotóéveim során. Hogy minél személyesebben írok és énekelek, annál több embert érint.
– Nem félsz kimondani semmit?
– Amit kimondok egy dalban, azon már vagy túltettem magam, vagy éppen a dallal dolgozom fel. Vagyis nincsenek tabuk. A dalaimban őszintén megmutatom azt, ahol éppen tartok az életben.
– Ez egy afféle misszió?
– Á, dehogy, elsősorban a saját nyomorúságaimon akarok túljutni. De csak akkor énekelek, ha van miért, ha van mit mondanom vele.
– A karácsonyról biztosan van mit mondanod. Amikor találkoztunk, éppen az új karácsonyi dalodat hallgattad.
– Igazi angyal a címe. Aki persze a kislányom. Gyerekkoromban boldog karácsonyaim voltak, narancsillatúak, hiszen nem volt máskor narancs, csak akkor. Aztán sok szomorú ünnep után Lili születésével újra ilyen lett. Narancsillatú.
J.M.